Kerekasztal a közösségteremtő kultúráról

A Debreceni Egyetem nagyrendezvényei, az intézmény sport- és a kulturális élete került terítékre hétfőn „A kultúratámogató egyetem” című kerekasztal-beszélgetésen. Az esemény egyben a Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszék kétnapos szakmai rendezvényének megnyitója volt.

A tanszéki program – amely elsősorban a közösségszervezés kérdéskörét helyezi a középpontba – több mint 60 éves hagyományokkal rendelkezik. Jelenlegi formájában pedig 1995 óra rendezik meg szakmai napként.

Mindazok, akik ma hallgatóként, résztvevőként vannak jelen a szaknapokon, néhány év múlva akár előadóként is itt lehetnek, hiszen az egyetemi tanulmányokat követően, kiállva a művelődés ügye mellett alkotó, teremtő közösségeket hozhatnak létre, vagy sikeresen munkálkodhatnak különböző kulturális területeken – mondta köszöntőjében Pusztai Gabriella.

A Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet igazgatója a későbbi siker szempontjából meghatározónak nevezte a Debreceni Egyetem társas közösségét, amelynek különböző kulturális, vagy hagyományőrző csoportjaiba bekapcsolódva hallgatóként bárki részese lehet a közösségteremtésnek.

A szaknap rendhagyó nyitóprogramja Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja, Rőfi Mónika, a DE Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője és Végh Veronika, az oDEon színház vezetője közreműködésével kerekasztal-beszélgetés formájában mutatta be Juhász Erika, a Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszék vezetőjének koordinálásával az egyetem nagyrendezvényeinek szervezési hátterét, a mára több sportágban élsporttá erősödött DEAC életét és az egyetemi színház, az oDEon szakmai munkáját.

Egy felsőoktatási intézmény tevékenysége elsősorban az oktatást, a kutatást jelenti, a hallgatók legfőbb célja pedig a diploma megszerzése, de mindezek mellett fontos szerep jut a kulturális tevékenységeknek is, hiszen csak ennek révén lehet közösségi élményt szerezni – emelte ki a beszélgetés kezdetén Juhász Erika tanszékvezető.

A harmadik misszó, amely hivatalosan 2015 óta van jelen a felsőoktatásban a Debreceni Egyetemen már korábban, még a 2000-es integráció előtt is része volt mind a kulturális-, mind a sportéletben, hiszen mindkettő része annak a tudásközvetítő tevékenységnek, amelyet egy egyetem folytathat saját városában, régiójában – fejtette ki Bács Zoltán.

A DE kancellárja kiemelte: korábban hallgatóként, majd oktatókánt, ma pedig már egyetemi vezetőként kiemelt területnek tartja a szabadidős tevékenységet, amelybe a kultúra mellett a sport is beletartozik.

Az egyetemi sportegyesület 3 ezer sportolójával, 30 szakosztály működtetésével egyszerre biztosítja a hallgatók, oktatók és az intézmény valamennyi munkatársa számára a minőségi versenysport és a szabadidős sportolás lehetőségét – hangsúlyozta Bács Zoltán.

A sportegyesület közösségteremtő erejét bizonyítja a DEAC Családi Napja is, amelyet május 1-én rendez az egyesület számtalan sport- és kulturális programmal színesítve a Dóczy utcai sportcampuson és az Egyetem téren.

A Debreceni Egyetemen az utóbbi két évtizedben több közösségi tér is létesült, azonban az intézmény legtöbb nagyrendezvényének továbbra is elsősorban a Főépület ad otthont.

Ezek elsősorban a nemzeti, vagy egyetemi ünnepekhez kapcsolódó, évről-évre ismétlődő rendezvények, amelyek megújítása mindig kihívást jelent a folyamatosan változó elvárásoknak eleget téve, ugyanakkor ez a feladat adja a munkánkért cserébe a legnagyobb sikerélményt – mondta Rőfi Mónika.

A DE Rendezvénykoordinációs és Alumni Központjának vezetője hozzátette: természetesen a Debreceni Egyetem számos programjának ad helyszínt a Lovarda, a Víztorony, a Hall, vagy éppen a Nagyerdei Stadion, ahol évente tanévnyitó show, a yoUDay köszönti az egyetem régi és új polgárait, és amelynek környékére már szerveződik az egyetem nyári családi napja, a Dolgozói Derbi.

- Most azonban a legaktuálisabb és legfontosabb feladat a háború elől menekülők megsegítésére a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány, az egyetem, a történelmi egyházak és Debrecen város összefogásában szervezett jótékonysági békekoncert előkészítése, amelynek május 6-án, pénteken 18 órai kezdettel a debreceni református Nagytemplom ad otthont – hívta fel a figyelmet Rőfi Mónika.  

Az oDEon Színház történetét, az egyetemi polgárokból álló társulat, a PolgáRock előadásainak sikereit és jövőbeni terveit Végh Veronika ismertette a közönséggel.

 

 

Az április 25-26-i Szaknapokon – többek között – regényes életrajzok bemutatója, egykori hallgatók beszámolói, sikersztorik és piknik várja a résztvevőket.

 

 

Sajtóiroda - BZs