A földrajz ifjú tudósai versenyeztek

Az ország minden részéről érkeztek általános és középiskolás diákok a Less Nándor Földrajzverseny döntőjére. Mintegy nyolcvanan mérték össze földrajztudásukat pénteken, a föld napján és szombaton a Debreceni Egyetemen.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar (DE TTK) Földtudományi Intézete és a Földrajzverseny Alapítvány által szervezett 29. Less Nándor Földrajzverseny első fordulójában életkoruknak megfelelően négy kategóriába sorolták a 330 jelentkező diákot. (I/A – 7. évfolyam, I/B – 8. évfolyam, II – 9. évfolyam, III – 10.-11.-12.-13. évfolyam.) Az írásbeli feladatok kiértékelését követően 80-an jutottak be a döntőbe, amelyet pénteken és szombaton tartottak a Debreceni Egyetemen. A diákoknak írásbeli és szóbeli keretében válaszoltak a zsűri kérdéseire, ezzel párhuzamosan a szervezők a fiatalokat felkészítő tanároknak a földrajzoktatás új módszereit bemutató worskhopot tartottak.

 

A megnyitón Pósánné Rácz Annamária, a Debreceni Egyetem oktatási igazgatója hangsúlyozta, hogy a természeti környezet megismerése és megóvása központi téma manapság. Hozzátette: abban bízik, hogy a résztvevők közül többen kedvet kapnak ahhoz, hogy a Debreceni Egyetemen folytassák majd tanulmányaikat. Azt ajánlotta a fiataloknak, hogy példaképnek válasszák a megmérettetés névadóját, Less Nándort.

 A versenyt olyan tanulóknak szervezzük, akik az alapkövetelményeken túl többet szeretnének tudni az őket körülvevő világról, globálisan átlátják Földünk és környezetünk jelenségeit, összefüggéseit, komplexen tudják értékelni a természeti és társadalmi folyamatokat – mondta Teperics Károly, a DE TTK Földtudományi Intézetének egyetemi docense.

 

Less Nándor az 1980-as években a Kossuth Lajos Tudományegyetem biológia-földrajz szakos egyetemistájaként első díjat nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Számos expedíción vett részt a Kárpátokban, Kelet-Törökországban, az Araráton és a Pontuszi-hegységben. Már 29 évesen kandidátusi címet szerzett a Délkeleti-Bükk vegetációja és xeroterm erdőtársulások fitocönológiája című dolgozatával. Harmincadik születésnapját 1993-ban Ugandában, a Ruwenzori-hegység 5109 méter magas csúcsán töltötte, ám az expedíciót követően maláriás lett, s néhány hét múlva meghalt.

A földrajzverseny legjobbjai és felkészítő tanáraik egyebek mellett Less Nándor bronzplakettet, díszoklevelet, földrajzi folyóiratok előfizetését és értékes könyvjutalmakat kaptak.

 

A végeredmény ide kattintva érhető el.

 

 

Sajtóiroda - OCs