Űrtudományi szakirányú továbbképzési program indul

Az űrkutatást elősegítő konzorciumi együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem 15 hazai felsőoktatási intézménnyel szerdán Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A UniSpace Magyarország Konzorcium célja egy új képzés szakirányú továbbképzés kialakítása.

A Debreceni Egyetem az elmúlt évek folyamán kiemelten foglalkozott az űrkutatással, a Tématerületi Kiválósági Program egyik tématerülete az Űrkutatás (DE-SPACE). A Nukleáris és Űrkutatási Kompetencia Központ – melyet 2020 nyarán hoztak létre – biztosítja a szakmai hátteret a DE további űrkutatási és űripari tevékenysége fejlődésének. Az egyetemen jelenleg is több területen folytatnak kutatásokat. A kozmikus sugárzás, a mikrogravitáció űrhajósokra gyakorolt hatása, valamint a hosszútávú tartózkodás feltételei és következményei mellett az űrből származó adatok feldolgozása áll a vizsgálatok középpontjában. Fontos mérföldkő volt, hogy az intézmény adott otthont a Nemzetközi Űrhajós Kongresszus nyílt napjának tavaly ősszel. A résztvevő külföldi asztronauták a természettudományi és műszaki területen tanuló egyetemi hallgatók, középiskolás diákok körében népszerűsítették az űrtudományt, és megismerték a DE űrkutatási programját. 

A szerdai megállapodással újabb szintre lépett az egyetem űrkutatási tevékenysége. A Külgazdasági és Külügyminisztériumban megkötött konzorciumi együttműködés – amelynek a Debreceni Egyetem mellett további 15 magyar felsőoktatási intézmény a tagja – arra hivatott, hogy a hazai űrkutatáshoz és űrtechnológiához kapcsolódó kompetenciával rendelkező egyetemek egy összehangolt, koordinált képzési rendszert alakítsanak ki szakirányú továbbképzésekkel. A szerződést Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára, valamint Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára is aláírta. 

A Debreceni Egyetem részéről Pintér Ákos általános rektorhelyettese látta el kézjegyével a megállapodást. Az egyetemi vezető a hirek.unideb.hu-nak kifejtette, hogy az összehangolt program négy fő tudományterületre fókuszál: a természettudományokra, az orvos- és egészségtudományokra, a műszaki tudományokra, valamint a társadalomtudományokra.  

A konzorcium négy kiemelt egyeteme között van a mi intézményünk is. A hallgatók az űrképzés részét képező kötelező tantárgyak mellett szabadon választható tantárgyakat is felvehetnek négy tudományterületen. A program megvalósítása során egyetemünk az élő természettudományok, valamint az orvos- és egészségtudományok területéért felelős – tájékoztatott Pintér Ákos.  

A program megvalósítása kiemelt kormányzati támogatást élvez, a fenntartó és a szenátus jóváhagyása, illetve a szükséges hatósági eljárás lefolytatása után, a tervek szerint idén szeptemberben indult el.  

 

Sajtóiroda - PKZs