Agráros ösztöndíjsikerek

Sikeresen szerepelt a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar három hallgatója a K&H Csoport ösztöndíjpályázatán. A program célja a fenntartható mezőgazdaság hosszú távú fejlődését célzó hallgatói kutatómunka támogatása volt.

Hetedik alkalommal hirdette meg ösztöndíjpályázatát a magyar agrárfelsőoktatás alap-, mester- és PhD-képzésében résztvevő hallgatói számára a K&H Csoport. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) hallgatói a doktori kategóriájában első és második, míg a mesterképzésben résztvevők versenyében harmadik helyen végeztek. 

-   A DE MÉK együttműködése a K&H cégcsoporttal több évre vezethető vissza, az idei nagy siker pozitív visszaigazolás a kar számára. Mindhárom nyertes téma kiválóan illeszkedik a kar kutatási stratégiájához, a jövő mezőgazdasága, a bioipari fejlesztések, az agrárökoszisztémák, valamint a molekuláris mezőgazdaság tématerületeihez – mondta el a hirek.unideb.hu-nak a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar tudományos dékánhelyettese.Veres Szilvia kiemelte: a kutatások célkitűzései megfelelnek a fenntartható növénytermesztés, illetve állattenyésztés elveinek, valamint támogatják a globális klímaváltozáshoz való alkalmazkodást. A DE MÉK tudományos vizsgálatai egyebek mellett új, piacképes céltermékek előállításával foglalkoznak, amelyek hozzájárulnak a körforgásos gazdaság koncepciójának megvalósításához.

Az ösztöndíjpályázat PhD kategória 1. helyezését érte el a Baromfitrágya alapú komposzt termékek előállításának és hasznosításának értékelése című pályázatával Gorliczay Edit (témavezető: Tamás János). A második helyen végzett Molnár Áron Rovarfehérjék és a zooplankton felhasználási lehetőségeinek vizsgálata a ponty és a csapósügér takarmányozásában című pályaművével (témavezető: Fehér Milán). Mindketten a DE MÉK Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola hallgatói.

Az idei évben a mesterképzésben résztvevő hallgatók számára kiírt versenyben is kiemelkedően szerepelt a kar. Máté Ádám, ötödéves osztatalan agrármérnök hallgató a harmadik helyen végzett Szemes cirok genotípusok fiziológiai plaszticitásának összehasonlító vizsgálata eltérő mennyiségű nitrogén ellátás mellett című pályázatával (témavezető: Veres Szilvia).