Idén is online lesz a DExpo

A járványügyi előírásoknak megfelelően ebben az évben is online formában rendezi meg nagyszabású beiskolázási eseményét a Debreceni Egyetem. Az idei DExpo premierjét november 24-én, szerdán, 16 órakor tartják az esemény YouTube-csatornáján.

Tavaly első alkalommal rendezték meg a járvány miatt online a DExpót, mely ebben a formában is nagy sikert aratott, több mint nyolcezer leendő egyetemista volt kíváncsi az intézmény képzési kínálatára. Az idei DExpót, a Debreceni Egyetem beiskolázási eseményét november 24-25 között, már 16. alkalommal rendezik meg, de ezúttal is online.

Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese elmondta: a DE országosan egyedülálló, széleskörű képzési kínálattal várja a leendő hallgatóit, akik erről a DEXpón is megbizonyosodhatnak majd.

- A DExpo Magyarország legnagyobb, legszélesebb képzési spektrumú egyetemének bemutatkozása, amelyen az intézmény felvonultatja mind a 14 karát, valamennyi képzési programját, szervezeti egységeit, a hallgatók számára biztosított feltételeket. Évről évre sokezres látogatottságú rendezvényről van szó, akár jelenléti, akár online formában rendezzük. A tanulmányaikat a felsőoktatásban folytatni szándékozóknak teljes képet adunk a lehetőségekről, az egyetem által nyújtott hazai és nemzetközi programokról, amelyek átfogják a magyar felsőoktatás csaknem valamennyi képzési ágát, a Debreceni Egyetem által nyújtott kiemelkedő színvonalú hallgatói szolgáltatások körét. A DExpo a legnagyobb beiskolázási rendezvényünk, amelyen a hangsúly a hiteles tájékoztatáson, a közvetlen tapasztalatszerzésen alapul – mondta el a hirek.unideb.hu-nak a rektorhelyettes.

Rőfi Mónika, a Debreceni Egyetem Rendezvénykoordinációs és Alumni Központjának vezetője kiemelte, hogy az online DExpo ebben az évben is igyekszik a lehető legalaposabban tájékoztatni a Debreceni Egyetemmel kapcsolatban a továbbtanulás előtt álló középiskolásokat és szüleiket. A résztvevők a virtuális térben hasznos információkkal gazdagodhatnak és szinte azonnal választ kaphatnak a számukra fontos kérdésekre.

- A tavalyi rendezvényhez képest idén kétnaposra tervezzük a programot és tudományterületenként lesznek elosztva a karok. Gyakorlatilag minden információt megkapnak majd az érdeklődők, hiszen minden kar és egyetemi szervezeti egység képviselteti magát valamilyen formában az eseményen. Az Online DExpónak van már egy YouTube csatornája, ahová tavaly is feltöltöttük a tartalmakat. A felmerülő kérdéseket a dexpo@unideb.hu felületen tehetik majd fel a résztvevők, a kérdéseket továbbítani fogjuk az illetékeseknek – tájékoztatott Rőfi Mónika.

A Debreceni Egyetem összesen tizenhárom képzési területen, 14 karon képzi a hallgatókat, ezzel az országban a legszélesebb képzési kínálatot nyújtja. Az intézménybe az idei felvételi eljárás során több mint tízezer elsőéves jelentkező nyert felvételt, így a Debreceni Egyetem továbbra is az ország második legnépszerűbb felsőoktatási intézménye, a vidéki intézmények között pedig az első.

A DE 2022 szeptemberétől 67 alapképzési szakot, 75 mesterszakot hirdet a következő felvételi időszakban, a szakirányú továbbképzési szakok száma elérheti a 150-et. Összesen hét felsőoktatási szakképzési szak és hat osztatlan szakképzés várja a jelentkezőket.

A DExpóhoz kapcsolódóan most is készül iDE kiadvány, amiben hasznos információkat találhatnak az érdeklődők írott formában, de az esemény Facebook-oldalán is böngészhetik a hasznos tudnivalókat.

Az esemény YouTube-csatornáján november 24-én, szerdán, 16 órakor tartják az idei műsor premierjét, amit később is vissza lehet nézni.

https://www.youtube.com/channel/UCwGnn9FSPM52TNvYWgxZ0SQ

Sajtóiroda - BZ