Védekezzetek a kerékpárlopás ellen!

Egy tanulmány szerint az autóban vagy buszon ülők és a gyalogosok több időt töltenek ártalmas levegőben, mint a kerékpárral közlekedők. A vizsgálat szerint a bringásokat éri a legkisebb mértékű légszennyezés egy átlagosan zsúfolt belvárosi utazás során.

A kerékpárlopásokról általában:

Nem lehet az állítani, hogy ha biciklid van, azt előbb-utóbb ellopják, de ettől még az statisztikai tény, hogy a kerékpárok lopása világszerte komoly problémát jelent, így hazánkban is. A kerékpártolvajok között akadnak valódi profik, akik tudatosan bringalopásra specializálódnak, illetve vannak alkalmi tolvajok, akik kevésbé kifinomult technikákkal dolgoznak. Egyes statisztikák szerint Magyarországon évente nagyjából 20 ezer eset történik.

Ami igazán ijesztő, hogy a rendőrség az ellopott kerékpárok felét megtalálja, de csak néhány százalékuk kerül vissza a tulajdonosához, vagy azért, mert időközben a tulajok letettek szeretett közlekedési eszközük megtalálásának esélyéről, vagy azért, mert nem tudják igazolni, hogy a bicikli az övék volt. 

Az elszomorító adatok arra sarkallnak bennünket, hogy alaposan mérlegeljük a különböző védelmi intézkedéseket. A kerékpár lakatokkövetési rendszerekriasztók és egyéb lopásvédelmi eszközök választásánál fontos figyelembe venni a kerékpár értékét, a használat gyakoriságát, valamint a lakóhely körülményeit. 

A tolvajok nem válogatnak, így mindenféle kerékpárt érint a veszély, legyen szó olcsóbb vagy prémium kategóriás bicikliről, ezért mindenkinek érdemes komolyan venni a lopásvédelmet. 

Hogyan védjétek meg a kerékpárotokat lopás ellen?

Első védelmi vonal – hagyományos védekezés:

Csak minőségi lakatok és biciklizárak jöhetnek szóba. A hajtogatós és az U-lakatokat a legnehezebb feltörni.

A következőkben azt foglaljuk össze, hogy milyen kerékpár lakat típusok vannak, illetve azok mennyire biztonságosak: 

Huzal- vagy sodronylakat

A vékony huzalból és olcsó zárszerkezetből álló sodronylakatokat nem ajánljuk Nektek. Ezek az úgynevezett „alsó polcos” termékek. Maximum arra alkalmasak, hogy lezárjátok vele bringátokat, de maradjatok azok közelében, ahonnan figyelni tudjátok a járművet. Egy egyszerű, kisméretű erővágóval is másodpercek alatt levágják ezeket a biciklitekről. 

Görgős lakat

Egy fokkal nagyobb biztonságot nyújt ez a típusú lakat, de nyugodt szívvel, ezzel sem hagyhatjátok magára a bicikliteket. Akadnak jobb minőségű modellek is (gyártótól függően), de alapvetően mindegyik változatnak ugyanaz a gyengéje. A látványos, erős védelmet sugárzó műanyag burkolatot egy tapasztalt tolvaj könnyedén átvágja, és eljut a görgőkkel védett huzalig. Ezt a megfelelő mozdulatokkal és szerszámmal egyszerűen hatástalanítja. 

Láncos lakat

Na, ez már egy magasabb minőség. Tömör anyag, edzett acél, masszív láncszemek. A 7-8 mm vastag egymáshoz hegesztett láncszemeket már nem egyszerű feladat erővágóval megbontani, ráadásul a külön lakattal ellátott zárszerkezet ellenáll az ütésnek, fúrásnak és fagyasztásnak. További előnye, hogy rugalmas kialakításának köszönhetően ott is használhatjátok, ahol a merev U-lakatot nem alkalmazhatjátok.

U-lakat

Jelenleg talán a legnagyobb biztonságot garantáló, bevált modell az U-lakat. Nevét a jellegzetes U-alakú acélhurokról kapta, amely általában két ponton kapcsolódik az alsó zárszerkezethez. Erős, megbízható védelmet nyújt, nem könnyű boldogulni vele. Természetesen nagy eltérés van a különböző gyártók termékei között. Nem érdemes ezen spórolnotok, mert egyértelmű a szabály: a drágább jobb! Válasszátok a minőséget!

Második védelmi vonal – kerékpár riasztó távirányítóval:

A kerékpár riasztó pontosan olyan szerkezet, mint a kocsikban lévő, hasonlóan reagál az elidegenítést megkísérlők próbálkozásaira.

Ezek a szerkezetek tulajdonképpen egy elemmel ellátott risztódobozok, melyeket a kerékpárotok csővázára szerelhettek fel szilikon bevonatú fém szíjjakkal. Lehet kapni úgynevezett szettben is, amikor a dobozhoz lánc is tartozik, vagy különálló eszközként is beszerezhetőek. 

Működési elvük a következő: 

Azonnali riasztást kaptok, ha a kerékpárt megmozdítják, ezért hiába próbálja a tolvaj a készüléket levágni, leütni, addigra már régen megkapjátok a riasztást a telefonotokra, hogy babrálják a bringátokat. Található rajtuk 3D mozgásérzékelő, amely érzékeny mozgásra és ütésre. Az eszköz egy rövid hangjelzést ad elmozdítás esetén. A riasztás minimum 1 decibellel szól 15 másodpercig, ezután újra élesedik. A legtöbb riasztó szerkezet vízálló, így nem kell félnetek, hogy tönkremegy a riasztótok egy nagyobb esőzés alkalmával. A távvezérlés egyes típusoknál 30 méter távolságból is működőképes.

Harmadik védelmi vonal – Bikesafe rendszer

A Bikesafe egy biztonságos kerékpár adatbázis, amelyet a rendőrség is használ!

Csak annyit kell tennetek, hogy regisztráljátok a kerékpárotokat vagy rollereiteket a Bikesafe biztonságos adatbázisába.

Az alapítók a Bikesafe regisztrációs programot a rendőrség igényeinek megfelelően fejlesztették és alakították ki 2014-ben, országos hozzáférést biztosítva minden rendőri egység számára. Az adatbázis banki biztonsági szintű védelemmel tárolja adataitokat.

Hogyan lehettek Ti is az adatbázis tagjai?

A regisztráció a kerékpárotok, rollereitek és személyes adataitok rögzítésével indul. Ezzel lesz igazolva, hogy a regisztrációkor a kerékpár a Ti birtokotokban volt. Ezt követően készül el a kerékpárotok névre szóló, fényképes törzskönyve, amelyet postán küldenek el Nektek.

A Bikesafe nyilvántartás úgy lett kialakítva, hogy a regisztráció során minden olyan adat, fotó, információ rögzítésre kerül, amely később a felderítés vagy az azonosítás során fontos lehet. 

Ha már itt tartunk, még egy szimpla, de hasznos infó:

Őrizzétek meg a biciklitek papírjait!

Különösen azt, amin az alvázszám található. Ha használtan veszitek és nincsenek papírjai, írjatok adásvételit, a papírt pedig tegyétek olyan helyre, ahol biztosan megtaláljátok. A bicikli papírjait ne tartsátok a csomagtartóban, nyeregtáskában, ez olyan, mintha önként odaadnátok a tolvajnak azzal, hogy „tessék, a tiéd!”.

Természetesen ez sem jelent teljes biztonságot, ezért fontos, hogy a kerékpárt regisztráljátok, és azonosító jellel vagy kóddal lássátok el, amely elriaszthatja a tolvajt, illetve lopás esetén segít a megtalálásban.

Összesen 4.900 Ft. Ennyi a fényképes, névre szóló törzskönyv egyszeri díja, amely tartalmazza a végleges nyilvántartást, a fényképes törzskönyvet és a biztonsági vázmatricát, valamint ezek postázását. Fontos tudni, hogy ha eladjátok a bringátokat, a regisztrációt online átruházhatjátok az új tulajdonosra. Ehhez a vevőnek csak annyit kell tennie, hogy regisztrálja magát az oldalon, a felhasználói neve alapján.

További információwww.bikesafe.hu 

Ezen alapvető lépések megértése és alkalmazása jelentős mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy kerékpárotok biztonságban legyen. A minőségi lakatok és a helyes tárolás kombinációja hatékonyan csökkenti a lopás kockázatát, és segít abban, hogy nyugodtan élvezhessétek a kerékpározás örömét anélkül, hogy folyamatosan aggódnotok kellene a bringátok, rolleretek biztonságáért.

A kerékpárunk nem csak anyagi érték. A bicikli sokunk számára nem csupán közlekedési eszköz, hanem egyfajta szabadságérzetet, élményeket ad, és jelent.

Felhasznált szakirodalom:

https://www.slideshare.net/slideshow/exposure-to-the-trafficrelated-air-pollutants-particle-number-and-no2-when-commuting-by-modes-walk-cycle-car-and-bus/125812016

www.bikesafe.hu   

futureofdebrecen.hu