Karrierhét a Beregszásziban

Pályaorientáció, karriertervezési tanácsadás, motiváció erősítése, életpályatervezés – csak néhány a Debreceni Szakképzési Centrum iskolái karrierhetének témái közül. Az intézményekben külön-külön megrendezésre kerülő programsorozat részeként a tanulók és oktatóik számos interaktív előadáson szerezhetnek élményeket, találkozhatnak több vállalati partnerrel, és megismerhetik a Debrecen város adta karrierépítési lehetőségeket.

A Debreceni Szakképzési Centrum kezdeményezésére mind a 11 intézményben megvalósul a Karrierhét nevű programsorozat, hagyományteremtő szándékkal. Ezeknek a célja, hogy minden iskolában legyen egy olyan hét, amikor interaktív programok, önfejlesztő előadások várják a fiatalokat, amelyek hozzásegíthetik őket a régióban rájuk váró
karrierlehetőségek kiaknázására. Ez a hét az iskolák életében kifejezetten élményekkel és újdonságokkal teli. A centrumvezetés célja a karrierhét
megálmodásakor az volt, hogy egy olyan programsorozatot valósíthassanak meg az iskolák, ahol hasznosítható tudást szerezhetnek a diákok, és ami akár megerősítheti őket az iskola és a szakválasztásban, illetve felvértezi őket a munka világában hasznosítható tudással. A hét ötletét a centrum adja, de tartalommal az iskola tölti fel, annak érdekében, hogy a tanulók minél alaposabban megismerjék és felfedezzék a szakmájukban rejlő végtelen lehetőségeket.

A karrierhetek egyik célja az is, hogy felhívja a tanulók figyelmét arra, hogy a kapcsolatépítés, a kapcsolati tőke megszerzése is kiemelt fontosságú a jövőre nézve. Fontos megjegyezni azt is, hogy a szakma folyamatosan változik, ezért a diákoknak nyitottnak is kell lennie az innovációkra, újításokra. Legalább ilyen fontos tényező a személyes készségek és kompetenciák fejlesztése is, pl. a csapatmunka, a kommunikáció vagy a problémamegoldó készség. Fontos felismerniük a tanulóknak, hogy ki kell lépniük a komfortzónából, és megismerni saját képességeiket, hogy reális célokat tűzhessenek ki maguk elé.


A Karrierhetet hétfőn Tirpák Zsolt kancellár előadása nyitotta meg, amelyben az oktatói testülethez szólt, megköszönte állhatatos munkájukat, és kifejtette az oktatók hogyan lehetnek szerves részei a gyerekek pályaválasztásának sikereiben, fontos az ő elhivatottságuk is, hogy tanulóink megtalálják helyüket a munkaerőpiacon. A Beregszászi Karrierhetének programjai között szerepelt számos interaktív előadás, amelyet a Beregszásziban végzett sikeres tanulók, vagy éppen a Debreceni Egyetem karainak képviselői tartottak. Számos üzemlátogatásra is lehetőségük volt a fiataloknak (Vitesco Technologies Hungary Kft., Krones Hungary Kft., Volánbusz, EPAM, BT és Innonic Group,
Sensirion Hungary Kft.), és voltak a BMW Oktatási Központjában is, de iskolapszichológus is foglalkozott a tanulókkal.

A fiatalok karriertámogatása csütörtökön Dr. Barcsa Lajos, alpolgármester előadásával folytatódott, amely Debrecent, mint a lehetőségek városát mutatta be a különböző korosztályú tanulóknak, valamint az oktatói testületnek. „Kisebbfajta gazdasági csoda történt a városban” – jelentette ki az alpolgármester. Elmondta, fontos cél volt
megvalósítani azt, hogy olyan 21. századi munkahelyeket hozzunk létre, amelyek a fiatal tanulók érdekeit is figyelembe véve kellemes környezet alakítanak ki számukra. Előadásában elmondta, hogy ehhez mire volt szükség, egyrészt 2014 és 2020 között a fókuszban az szerepelt, hogy új ipari parkokat hozzon létre a város. Úgy véli, a sikeres városfejlesztés alapja a jól átgondolt stratégia. A 2020-as években pedig most már arra helyeződik a hangsúly, hogy ne csak munkahelyek jöjjenek létre, hanem hogy a lakói szeressenek is itt élni.

Érdekességként említette, hogy 2015 és 2022 között majdnem 4 és fél ezer milliárdnyi működő tőke áramlott a városba, ezzel 18 ezer munkahelyet teremtve (megjegyezte, hogy ezt a számot pedig már meg is haladta a város). Ebből kb. 6 ezer lett eddig betöltve. Ezzel az aránnyal mostmár a munkaadók versengenek a munkaerőért, „értetek” – szólította meg a diákokat. A cégek között jelentős mértékű az autóipar és annak beszállítói, de a gyógyszeripar és a szolgáltatószektor is szép számmal jelen van Debrecenben. Az alpolgármester felhívta a figyelmet, hogy Debrecenben egyébként is erős volt a gazdaság – a már itt lévő vállalatok is fontos gazdasági szereplők, akik továbbra is a folyamatos bővítésen és fejlesztésen gondolkoznak. A már itt lévő és bejelentett, betelepülő, épülő vállalatok több tízezer új munkahelyet teremtenek a városban, vagyis ezután még nagyobb lesz a verseny, nagyobb választási lehetőséget kínálva a pályakezdőknek.

Nem csak a gazdaságfejlesztés a fontos, hanem az is, hogy jövőképet lássanak a fiatalok maguk előtt. Kiemelt figyelmet fordít a város a környezetének védelmére, mivel „nem füstös iparvárost szeretnének”, hanem azt, hogy Debrecen legyen a kultúra, a zöld környezet és az élhetőség városa is – emelte ki Dr. Barcsa Lajos. Ennek érdekében különböző programokat valósít meg a város, az alpolgármester említette a kultúra támogatását, a Csokonai Nemzeti Színház felújítását, a Civaqua-programot, a már megvalósult és tervezett napelemparkokat, valamint a fenntartható zöld tömegközlekedésre való törekvést is. Felhívta a figyelmet, hogy a pályakezdő fiatalok számára a város bérlakásprogramot tervez megvalósítani a jövőben.

Pénteken a végzős diákokat szólítja majd meg Farmasi József, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese a Beregszászi Karrierhetén, amely előadáson a fiatalok a továbbtanulási lehetőségekről hallhatnak. Ezt követően, a hetet egy vállalati kerekasztal-beszélgetés zárja, melynek célja az általános iskolás tanulók pályaorientációjának erősítése az iskola stratégiai partnerei által keresett szakmák irányába, jó gyakorlatok átadása. A Debreceni Szakképzési Centrum intézményeiben, a programsorozatot február 5-tel kezdődően a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum folytatja. A tavasz folyamán pedig további iskolákban szervezik majd meg a diákokat, oktatókat és szülőket egyaránt megszólító témahetet.