Mikulásváró programok Debrecenben

A karácsonyi vásár Adventi Kuckójában, a DEMKI közösségi tereiben és a Szabó Magda ihletésű Sziget-Kék játszótéren is mikulásváró programokkal készülnek a gyerekeknek.

Az Adventi Kuckó postaládája már múlt hét szombat óta várja a gyerekek leveleit, vágyaikat tartalmazó üzeneteit, december 3. és 5. között pedig a kisebbek személyesen találkozhatnak a Mikulással a karácsonyra hangolt házikóban. Sőt, 5-én 17:30-kor a Kiskalász zenekar Mikulás bácsi című koncertjén közösen csápolhatnak a kicsik a Dósa nádor téri színpad előtt: játék, éneklés és zenélés tölti meg a karácsonyi fényfa körüli teret.

Mialatt a kicsik sorra kerülnek a Mikulásnál, az Adventi Kuckó szomszédságában található csillogó, fényes, mini gyermekváros segít elfoglalni a gyerekeket – mely az Armin Trade Kft. által forgalmazott Avide energiatakarékos fényekkel, és a vállalkozás támogatásával valósult meg: „A cég fontosnak tartja, hogy támogassa a város rendezvényeit, különösképp, ha azok családbarát programlehetőségeket is kínálnak az érdeklődőknek. Nagy örömünkre szolgált a közreműködés az Adventi meseváros díszkivilágításában, és reméljük, hogy az összhatás nem csak a kicsik, de a nagyok arcára is mosolyt csal majd.” – mondta Herbák Zoltán ügyvezető igazgató.

A Debreceni Advent Mikulás-programjai:

December 3-4. 10:00-19:00 Találkozás a Mikulással (Adventi Kuckó)

December 3. 20:15-22:00 Mikulás koridiszkó

December 5. 15:00-17:00 Találkozás a Mikulással (Adventi Kuckó)

December 5. 17:30 Kiskalász zenekar: Mikulás bácsi (Dósa nádor tér)

 

A Demki Advent is számtalan programot ígér december 2. és 6. között, napról-napra a kikapcsolódás, a közösségi együttlét, a kézzel alkotás örömét adva Debrecen és a környék lakóinak. A szöszmötölő, az adventi muzsikaszó, az élőszavas mesemondás, a Madárkarácsony természetismertető foglalkozás mellett a szeretett mézeskalácsdíszítés és puszedlikóstolás sem marad el. A Mikulás és Mesehősei pedig bejárják azt egész várost, hogy megörvendeztessék Debrecen kis lakóit.

 

Vénkerti Adventi Délután

2022. 12. 02. 14:00-15:30 Borsos-villa Közösségi Ház

Városrészi Karácsonyváró az Újkertben

2022. 12. 02. 15.00-16.00 (Cívis utca 17. előtti tér)

Mikulásváró ünnep a Liget téren

2022. 12. 03. 14:00-15:00

Mikulásváró családi délután

2022. 12. 04. 16:00-18:00 Ondódi Közösségi Ház

Mikulásváró délután a Tímárházban

2022. december 6. 14:00-16:00 

Mikulásváró délután

2022. december 6. 17.30- 19:00 Nagymacsi Közösségi Ház

Mikulás napi meglepetések, kézműves foglalatosság

2022. december 06. 14.00 -18.00 Józsai Közösségi Ház

A Sziget-kék Mikulás-hétvégéjének első napja az önfeledt szórakozás és jókedv jegyében telik majd Debrecen legnagyobb játszóterén, míg vasárnap az adventi készülődésre helyezik a hangsúlyt, mellyel a kisgyermekek szívét is meg tudják szólítani.

2022. december 3.

10:00 „Csilingelő Csöpp Csengettyű” – Zenebölcsi Foglalkozás

15:00 – 17:00 Mikulás Küldetés Kandúrkával

15:00 – 17:00 Debrecen Szíve Díszítés

15:00 – 17:00 Diótörő És Barátai – Kézműves Foglalkozás

15:30 – 16:00 Manók A Sziget-Kéken

16:00 Manótánc

16:30 Az Alma Együttes Koncertje

17:30 Pushkásh Család – Illuzionista Show

2022. december 4.

14:00 – 16:00 Találkozás Mikulással És Kandúrkával

14:00 – 16:00 Karácsonyi Sziget-Kék Rajzklub

14:00 – 16:00 Diótörő És Barátai – Kézműves Foglalkozás

15:00 Regélők Énekegyüttes Koncertje

16:00 A Remény Gyertyájának Meggyújtása És A Szent Bazil Kórus Gyermekkarának Műsora

A Sziget-kék Mikulás programjai a Zenebölcsi és a Sziget-Kék Rajzklub szombati alkalmainak kivételével ingyenesek!