Íme a mesés Debreceni Advent első hétvégéje

Szombaton nyit az adventi vásár, kezdődnek a szabadtéri programok, vasárnap pedig az első ünnepi gyertyagyújtásra is sor kerül a debreceni, karácsonyi fényekbe öltözött belvárosban.

Vásárnyitó Dixieland!

Debrecen állandó és meghatározó zenekara a 38 éve működő, alkotó és koncertező Debrecen Dixieland Jazz Band. November 26-án 16 órakor a Dixieland megnyitja a vásári forgatagot, végig kíséri a közönséget a kilencven faház között, majd megmutatja a koripályát, ahol átadja a figyelmet a Jégkarc jeges-koris táncbemutatójának.

Irány a jég!

A korcsolyaalávalót Szabó Dávid, azaz Dew Tailor szolgáltatja a ’60-as, ’70-es évek legmenőbb zenéiből válogatva.  A könnyed sportolás mellett majdnem két óra ismerkedési, táncolási lehetőség nyílik a résztvevők számára, szuper alkalom arra, hogy az ünnepi hangulatot frissen, szabadon, vidáman és sportosan éljék meg a korizók. A szervezők arra buzdítanak, hogy a kreativitást szabadjára engedve, érkezzenek minél többen a ’60-as és 70’-es évek stílusában! Elő a flittereket, rojtokat, csíkokat, pöttyöket és trapéz nadrágokat!

Fejtsd meg, haver!

Szombat esti felfedező játék az Adventi forgatagban a Havervagy csapattal! Az 5 fős csapatok beveszik a Debreceni Adventet, felfedezik nemcsak a belvárosi építészet megbújó szépségeit, hanem a vásárt is. Játékos feladatokon, fejtörőkön keresztül visz az út a győzelemig és az új barátokig! Találkozó: 18:30-kor az Adventi Kuckóban, az Aranybika előtt. A játék után fakultatív forralt borozás, és a bátrabbaknak tánctanulás a Happy Time Tánciskola közreműködésével. A részvételi díj 1.500 Ft

Hangbújócska és Pepe manó

Szombaton 16:30 és 17:00 óra között lufihajtogatás, majd Pepe Manó interaktív gyerekkoncert várja a kisebbeket és a lufihajtogatás gondolatával incselkedő nagyobbakat. Vasárnap 14 órától kézműves foglalkozáson, majd 15 órától a Hangbújócska sejtelmes nevet viselő zenés programon lehet részt venni. 16 órától ismét a kézzel készített csodáké a terep, amit ezalkalommal a gyerekek által szeretett arcfestés egészíti ki. A 17 órakor kezdődő gyerek koncerttel zárul a DEMKI gondozásában megvalósuló első hétvége az Adventi Kuckóban.

Nosztalgikus adventi dallamok

Pál Dénes, a 2013-as The Voice – Magyarország nyertese látogat Debrecenbe azért, hogy igazi adventi slágerekkel hangolja a közönséget a közelgő ünnepre. Magyar és külföldi előadók csodálatos szerzeményeit dolgozta fel, így John Lennon, Paul McCartney, Chris Rea és Presser Gábor zenéi is hallhatóak lesznek, mellettük pedig a Winter Wonderland és a „Ha elmúlik karácsony” című fülbemászó dallamok is várhatóak.

Felkapcsolódnak az ünnepi fények

Vasárnap 17:00 órakor, az első adventi gyertyagyújtás alatt Debrecen karácsonyi díszkivilágítása is megtölti fénnyel a belvárosi tereket, utcákat és a közönség szívét. A látogatók varázslatos karácsonyi légkörbe léphetnek be, melynek egyedülálló hátterét Debrecen belvárosának csodálatos épületei nyújtják, míg a városi sétány fényei,  fényinstallációi – a gömb, a szarvasok, a szán vagy a fényfa, továbbá a hatalmas, élő fenyő hozzájárulnak ahhoz, hogy a nézelődők kiszakadjanak a mindennapokból, és ráhangolódjanak a közelgő, meghitt ünnepre.

Az első adventi hétvége programjai:

NOVEMBER 26.

Adventi vásár

15.00-19.00 Ring István verklis

16:00 Vásárnyitó Forgatag - Debrecen Dixieland Jazz Band

Adventi Kuckó

16.00-20.00 Nyitva tartás

16.00-18.00 DEMKI Adventi Játszóház

18.30-20.30 Havervagy – Felfedező játék

Dósa nádor tér

17.00-18.00 Vintage Dolls

18.00-18.20 Főnix Tűzzsonglőr Csoport

18.30-19.15 Debrecen Big Band – Vendég: Majsai Gábor

Kossuth tér / Jégpálya

16.15 – 16.30 Jégkarc – jégpálya megnyitó

20.15-22.00 ’60s, ’70s Ice Party

NOVEMBER 27.

Adventi Kuckó

10.00-20.00 Nyitva tartás

14.00-18.00 DEMKI Adventi Játszóház

Adventi Vásár

14.00-18.00 Ring István verklis 

15.00-15.45 Langaléta Garabonciások - Gólyalábas Utcaszínház

Dósa nádor tér

15.00-15.30 Panificio il Basilico gasztro bemutató

16.00-16.30 Debreceni Egyetem Monteverdi Kórus 

18.00-18.45 Pál Dénes: Nosztalgikus Advent

19.00-19.45 The kidney stones

Kossuth tér

16.45 Hagyományőrző felvonulás (Régi Városháza)

17:00 Első adventi gyertyagyújtás (Debreceni Református Nagytemplom)

Kölcsey Központ

19.00 HoneyBeast (Nagyterem)