Először lesznek Debrecenben Finn Filmnapok

Először lesznek Finn Filmnapok Debrecenben, az Apolló Moziban, ahol öt alkotást láthat a közönség november 8. és 10. között.

 A Finn Intézet (Finnagora) első alkalommal rendezi meg a népszerű finn filmfesztivált Debrecenben, hogy Budapesten kívül is bemutathassa a finn mozi újdonságait - tájékoztatták a szervezők az MTI-t szerdán.
    Zaida Bergroth rendezésében a Tove című film lesz az esemény nyitófilmje, amely Tove Janssonról, a mumin nevű figurák megalkotójaként ismert finn-svéd művészről, illetve a háború utáni Helsinkiben töltött életéről szól.    
  

  A filmek között szerepel A vak férfi, aki nem akarta megnézni a Titanicot, amely tavaly elnyerte a Velencei Filmfesztivál közönségdíját, valamint szerepelt az Ázsia legnagyobb seregszemléjének számító Busan Nemzetközi Filmfesztivál programjában. A film a vak és mellkasától lefelé lebénult Jaakko perspektíváját mutatja be. Jaakko úgy dönt, hogy elindul felkeresni szerelmét, Sirpát - ehhez pedig öt idegen segítségére lesz szüksége.

    A programban szerepel még az Első hó, Az éjszaka megbocsát és az Acélhölgyek című film.
    Mint a közleményben felidézik, a Finn Intézet idén februárban 11-ik alkalommal rendezte meg Budapesten a Finn Filmnapokat, amelyek során teltházas vetítéseken hozta közelebb az érdeklődőkhöz a finn filmes világot.
    A debreceni Finn Filmnapok alkotásai angol és magyar nyelvű felirattal lesznek láthatók.