Vagy együtt élünk, vagy együtt halunk!-A trubadúr a Csokonai Színházban

Kivételes szereposztással állítja színpadra Verdi népoperai trilógiájának középső részét, A trubadúrt a Csokonai Színház. A 15. századi Spanyolhonban játszódó történet olyan fordulatokkal rántja magával a nézőt, amilyeneket a legjobb sorozatok is megirigyelnének. Egy polgárháború kellős közepén találjuk magunkat, ahol a két ellentétes tábor hadvezérei egyetlen nőbe szeretnek bele, mégpedig halálosan. Nem is sejtik, hogy a szerelmen és a gyűlöleten kívül más is összeköti őket.

saknem harminc éve, 1995-ben játszották utoljára Verdi Trubadúrját Debrecenben. Gemza Péter rendező, a Csokonai Színház igazgatója hagyományos rendezésben álmodta színpadra az operát. „Nem természetfeletti erők, hanem valós traumák vezérlik a karaktereket egy tiszta dramaturgia szerint. A trubadúrt sokszor bélyegzik követhetetlennek, érthetetlennek, pedig nem az. Verdi kíméletlenül nyersen teszi elénk a bosszú, a szerelem és a szeretet vezérelte cselekedeteket egy gigantikus zenében. Azzal kell megbirkózni, hogy szembenézzünk vele.”

 

A Trubadúrt azoknak ajánlja Ács János, akik kedvelik az emocionálisan mélyen ható zeneműveket a barátságról, szerelemről, áldozathozatalról. „Leonora az első felvonásbeli áriájában azt mondja, én ezt az embert, a trubadúrt annyira szeretem, hogy életem árán is megmentem. Verdi azt vallja: vagy együtt élünk, vagy együtt halunk. Ez az opera üzenete” − fogalmazott a karmester.

 

A négy főszerepben Riccardo Massit, Gál Erikát, Ádám Zsuzsannát és Kálmándy Mihályt láthatja a közönség.

Az opera bemutatója február 18-án lesz a Kölcsey Központban.