DE-siker a NAK TechLabon

A Debreceni Egyetem kéttagú csapata első helyen végzett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara NAK TechLab innovációs verseny országos döntőjében, hallgatói ötlet kategóriában.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara NAK TechLab nevű egyetemi ötletverseny döntőjébe hét hazai egyetem csapata jutott be. Az eseményt a kamara épületében tartották, Budapesten.

Olyan ötletekkel, találmányokkal állhattak elő a versenyzők, amelyek a mezőgazdasághoz kapcsolódnak. Először egy négy perces prezentáció keretében kellett bemutatniuk ötleteiket, a vállalkozási- és üzleti terveikkel együtt. Majd a szakmai zsűri villámkérdésekkel bombázta őket, ahol két percük volt válaszolni a csapatoknak.

Az első helyen végzett Debreceni Egyetem csapata olyan tervekkel állt elő, amely egy pilóta nélküli légi jármű. A szerkezet azért hasznos, mert a jelentősen pusztító kormoránok elűzését szolgálná a halastavakban. Emellett pedig a találmány őrizhetné a mezőgazdasági területeket is.

Joó Balázs és Harangi Roland remélik, hogy olyan  üzleti partnert találnak majd, aki meglátja találmányukban a lehetőséget és a későbbiekben olyan termékké válik, amelyet sokan tudnak majd hasznosítani a mezőgazdaságban.

(forrás:unideb.hu)