Debrecenben folytatódik az eljárás

A Szeviép-ügy tárgyalására a Debreceni Törvényszéket jelölte ki a Kúria - közölte a törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére pénteken.

Dobó Dénes elmondta: a Kúria megküldte az iratokat a Debreceni Törvényszéknek, ahova március 2-án meg is érkeztek, a büntetőkollégium vezetője pedig már kiszignálta az adott büntetőtanácsra. A büntetőtanács elnöke egy hónapon belül köteles az ügyet megvizsgálni majd kitűzni tanácsülésre, nyilvános ülésre vagy tárgyalásra. Mivel az ügy a megismételt eljárás szabályai szerint zajlik, soronkívüliséget élvez - tette hozzá.

 Az ügy előzménye, hogy a Szegedi Járásbíróság első fokon csődbűncselekményben mondta ki bűnösnek az út- és magasépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével foglalkozó, felszámolás alatt álló Szeviép Zrt. egykori vezetőit, és ezért őket hat, illetve öt év két hónap szabadságvesztéssel sújtotta.

A vád szerint a milliárdos forgalmat lebonyolító gazdasági társaság legkésőbb 2009 elejére fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, majd fizetésképtelenné vált és csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárásban elrendelte a cég felszámolását, amelynek során 6,5 milliárd forintnyi hitelezői igényt vettek nyilvántartásba.

Az ügyészség úgy látta, a jelentős vagyonvesztést az okozta, hogy a vádlottak igazgatósági tagként egyhangú döntéseikkel 2007-től rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket - az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon - a teljesen vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, illetve magánszemélyeknek - köztük az egyik vádlottnak -, sportszervezeteknek. A Szegedi Törvényszék azonban másodfokon - bizonyítottság hiányában - felmentette a vádlottakat. A döntés ellen az ügyészség a bűnösség megállapításáért, a vádlottak és védőik bűncselekmény hiányában történő felmentésért fellebbeztek. Az ügy a Szegedi Ítélőtábla bíráinak kizárása után a pécsi táblabíróságra került.

 A harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék ítéletének a másod- és harmadrendű vádlottra vonatkozó részét, és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasította. Az időközben elhunyt elsőrendű vádlott ellen megszűnt az eljárás.

 A hatályon kívül helyezés ellen az ügyészség, valamint a harmadrendű vádlott és védője is fellebbezést nyújtott be, ezeket azonban a Kúria azonban nem találta alaposnak. Indoklásában a Kúria egyetértett az ítélőtáblával abban, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlan, és ez kizárólag bizonyítás felvételével - szakértői vélemény további kiegészítésével, esetleg a szakértő ismételt meghallgatásával - küszöbölhető ki, erre azonban a harmadfokú eljárásban nincs lehetőség.

 

 

MTI