Megválasztották a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát

A Magyarországi Református Egyházban 2020 augusztusában kezdődött el a tisztújítás folyamata, melynek során a gyülekezetek megválasztják a tisztségviselőket a következő hatéves ciklusra.

A Tiszántúli Református Egyházkerület választási bizottsága 2020. december 4-i ülésén számolta össze a szavazatokat ennek értelmében továbbra is dr. Fekete Károly marad a Tiszántúl püspöke és Molnár János lett új főgondnoka.

A debreceni székhelyű Tiszántúli Református Egyházkerület Záhonytól Szegedig húzódik, kilenc egyházmegyéjében 414 gyülekezet van. A kiküldött 457 szavazólapból 427 érkezett vissza, a püspöki tisztségre 424, az egyházkerületi főgondnoki – azaz nem lelkészi elnöki - tisztségre 425 érvényes szavazatot adtak le. Fekete Károlyt 422 szavazattal választották újabb hat évre a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökévé, ahogy Molnár János főgondnokjelölt is 422 igen szavazatot kapott, így a következő ciklusban ő lesz az egyházkerület új világi vezetője. Az Egyházkerület elnökségét alkotó két tisztségviselő a választási eredmények jogerőre emelkedése után, 2021 januárjától kezdi meg hivatali idejét.

 

A most újraválasztott Dr. Fekete Károly püspököt 2015-ben választotta meg először az egyházkerület erre a tisztségre.  Azt megelőzően a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, 1997 és 2005, majd 2011 és 2014 között az Egyetem rektora volt. A püspök a Debreceni Református Nagytemplomban szolgál lelkipásztorként.

Molnár János a Berekfürdői Református Egyházközség presbitere, huszonkilenc éve vezeti a Megbékélés Háza konferenciaközpontot, 2014 óta a település polgármestere.  A  Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközségben lett először presbiter, majd több cikluson át volt zsinati tag és a Nagykunsági Egyházmegye gondnoka. Az egyházkerület korábbi főgondnoka, dr. Adorján Gusztáv 2020 októberében elhunyt,  a koronavírus áldozata lett.

A Debreceni Református Egyházmegye életében változás következik: Vad Zsigmond esperes nyugdíjba vonul, így Hadházi Tamás létavértesi lelkipásztor kezdi meg esperesi szolgálatát 2021 januárjától. Az egyházmegye világi vezetője Szilágyi János, a Debrecen-Árpád téri Egyházközség gondoka lett.  

 

Kép: facebook.com/tiszantulireformatusegyhazkerulet