Ilyen lehet 2030-ra Debrecen

A Debrecen 2030 program egy korszakalkotó, Debrecen dimenzióváltását, léptékváltását jelentő komplex és átfogó városépítő stratégia, amely meghatározó jelentőséggel bír majd az évszázad előttünk álló részére – mondta Papp László polgármester kedden a Debrecen 2030 programot bejelentő sajtótájékoztatón.

 

- Mi, itt Debrecenben magunk mögött hagyjuk az elmúlt 100 év kudarcait és nyitunk egy sikeres új évszázadot – fogalmazott Papp László polgármester. - A Debrecen 2030 létrejöttének egyik legfontosabb feltétele az a politikai stabilitás, amely 1998 óta jellemzi a várost. 22 éve következetesen és céltudatosan fejlesztjük Debrecent a régió vezető városává. Fejlesztéseink középpontjában az áll: Mindent a debreceniekért teszünk. Ez a gondolat a D2030-ban is tovább él. Mi vagyunk az első magyar város, amely a magyar kormány által határozattal és konkrét forrással megerősített, 2030-ig terjedő, komplex fejlesztési programmal rendelkezik – mondta Papp László polgármester.

A Debrecen 2030 stratégia kettős céllal bír: egyfelől megteremteni a város belső egyensúlyát a gazdaság-közlekedés-jólét-lakhatás rendszerében, másrészt pedig a fejlesztések határon túli, nemzetközi dimenzióit figyelembe véve biztosítani, hogy Debrecen 2030-ra sikeres közép-európai regionális központ legyen - hangzott el.

- Új korszakot nyitunk, dinamikus növekedést hirdetve az oktatásban - elsősorban a gazdaságorientált képzésekre fókuszálva -, nemzetközi jelentőségű kulturális fejlesztéseket indítunk, amelyeknek zászlóshajó projektjei az új Természettudományi Múzeum és egy komolyzenei hangversenyterem lesz.

- A jövő közép-európai régióközpontja nem képzelhető el a fenntarthatóság és környezettudatos városirányítás nélkül. Új környezetpolitikát hirdetünk, középpontban az erdők és zöld területek védelmével, minőségi megújításával, megújuló energiára épülő fejlesztésekkel és a Civaqua-programmal, amely a Tisza vizét a Keleti-főcsatornán keresztül juttatja el Debrecen területére - mondta a polgármester.

A Debrecen 2030 program első, 2021 és 2023 közötti időszakban 48,3 milliárd forint kormányzati támogatást irányoz elő a végrehajtásra, amelynek kedvezményezettjei Debrecen városa, a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A program része az Intermodális Közlekedési Központ megvalósítása, az 1-es villamosvonal korszerűsítése, új villamosvonal kiépítése kelet-nyugati irányban, valamint a Debreceni Nemzetközi Repülőtér fejlesztése is.

A kormány - elsőként a nagyvárosok közül - jóváhagyta Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amelynek célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának központja legyen - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter kedden a helyi Kölcsey-központban, a programbemutató sajtóeseményen.

A mintegy 600 milliárd forint forrásigényű projekteket tartalmazó Debrecen 2030 program öt pillére a gazdaság, a közlekedés, az oktatás, a kultúra és a városfejlesztés - ismertette Palkovics László.

 

Fotók: Miskolczi János