Parfüm tolvajokat fogtak a rendőrök

A 27 éves férfi 13 éves ismerősét is rábeszélte a lopásra. A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrségre 2020. március 25-én érkezett bejelentés egy debreceni drogériából arról, hogy több mint 50 ezer forint értékű parfümöt loptak ismeretlenek az üzletükből. A nyomozók részletes adatgyűjtést végeztek és azonnal az ügy felderítésébe kezdtek. Ezek eredményeként látókörükbe került egy 27 éves férfi, aki részt vehetett a bűncselekmény elkövetésében. A rendőrök 2020. június 2-án  gyanúsítottként hallgatták ki a hajdúhadházi lakost, aki beismerő vallomást tett. A nyomozás fényt derített továbbá arra is, hogy a férfi nem egyedül követte el a bűncselekményt, hanem egy 13 éves ismerősét is rábeszélte arra, hogy segítsen neki a lopásban. A rendelkezésre álló adatok szerint több, hasonló bűncselekménnyel is kapcsolatba lehet hozni a férfit és gyermekkorú társát, ezek körülményeit vizsgálja a rendőrség.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a férfival szemben.

 

(police.hu)