Vavra Bence

Vavra Bencét az X-Faktortól a Dalon át a Sztárban Sztárig számtalan műsorban láthattuk már, az egykori By The Way nevű fiúcsapatból ismerhettük meg.

Szegedről hogy kerültél Debrecenbe?

Szegeden születtem, mert ott tanult édesanyukám, meg édesapukám is, ott ismerkedtek meg, de elváltak hároméves koromban. Anyukámmal pedig átköltöztünk Debrecenbe, mert nyilván ott volt a segítség, ott volt édesanyukám egész családja.

Van miért visszajönnöd Debrecenbe?

Nagypapám még ott lakik a párjával, illetve a nagynéném, meg az unokahúgom is, és ugye ott nőttem fel, ezért a barátaimnak a 95 százaléka az debreceni, illetve ők is Debrecenben nőttek fel, és azért egy páran még ott is maradtak, úgyhogy miattuk és a családom miatt szoktam általában visszamenni.

Budapestre azért jöttél, mert akkor már alakult a zenei karriered?

Ez is közrejátszik, hogy zenei színtéren összehasonlíthatatlan Debrecen és Budapest, de amikor én elvégeztem a gimnáziumot, akkor a húgom már Pesten tanult egy táncművészeti gimnáziumban, illetve anyukám is félig vele volt, félig meg otthon velem, és az se volt egy egyszerű élet neki. Úgyhogy én is felköltöztem, egyrészt azért, mert az egyetemet itt kezdtem el, Pesten, illetve itt is fejeztem be, másrészt akkor már volt a By The Way és indultunk az X-Faktorba, tehát nagyjából minden összejött, de egyébként X-faktortól függetlenül is ez volt a terv, hogy Budapesten folytatom.

Hoztál otthonról zeneiséget? Vagy kakukktojás vagy a családban?

Mindig azt mondtam, hogy kakukktojás vagyok, de most kiderült, hogy az édesapai ágon a dédnagyszüleim játszottak hangszeren, tehát valahonnan onnan jön a zene. Anyukám ágán senki sem zenél, illetve anyukámnak van hallása, de nem nagyon énekel. Mi vagyunk ketten a húgommal, ő koreográfus, én pedig zenével foglalkozom. Oviban nagyon szégyellős voltam. Nem mertem kiállni egy anyák napi rendezvényre. Azután akkor kezdtem el kvázi komolyabban a zenével foglalkozni, amikor másodikos voltam, és anyukám beíratott zongorára, utána pedig harmadik-negyedik osztályban elkezdtem járni kórusba, és át is iratkoztam az akkori Bányai Júlia Általános Iskolába Debrecenben, most már Szent Efrém. Kórista voltam négy évig, utána meg átmentem egy színész gimibe, ahol volt egy év, amikor én színész akartam lenni, aztán inkább visszatértem az énekléshez.

Otthon milyen műfajhoz nyúl egy kisgyerek?

Általános iskolában, a kórusban operákban énekeltem, meg könnyűzenei műveket, vagy komolyzenei műveket a kórussal. Az első nagy fellépésem az Wagner Lohengrin volt a debreceni Csokonai Színházban, utána pedig rá egy évre volt egy Puccini Tosca, amiben már szólót is énekeltem, azzal mentünk Miskolci Operafesztiválra, és utána meg jöttek a musicalek, például Valahol Európában-ban szerepeltem a Csokonai Színházban, és ott is énekeltem. Aztán kezdett átalakulni gimire, a könnyűzene felé, és ott már szerettem volna Caramelt énekelni, mert nagyon sokat hallgattam. Ott már nagyjából kiforrott az, hogy engem mi az a zenei stílus, ami érdekel.

Hogyan kell elképzelni egy gimnázium színész tagozatát?

Az Ady Endre Gimnázium úgy működik, hogy van maga az általános oktatás, tehát matek, magyar, meg ezek a tárgyak, és délután a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskolán belül tanítják a drámát. Egyébként ugyanez Pesten a Vörösmarty suli, meg Szentesen is van egy ilyen színésziskola. Délelőtt tanultunk, mint egy átlag diák, délután meg volt beszédtechnika óra, ének óra, tánc óra, színházművészet, meg ilyenek.

Ha jól emlékszem, amikor bejutottatok a legjobb 150-be, akkor még nem ez volt a By The Way felállása.

Én az előtte lévő évben kizúgtam, azt hiszem a táborban, de ott már össze voltunk zárva a többiekkel, kvázi odakellett költözni egy pár napra, és ott ismerkedtem meg a srácokkal. Akkor ők már működtek, mint By The Way formáció, és akkor tök jól elkezdtünk együtt zenélni, látszódott, hogy működik a kémia. Utána én egy évig még Debrecenben laktam, és havonta egyszer összejártunk, hogy csináljunk covereket az internetre, felvettük a mikrofonnal, videóval, és egy év után hívtak minket az X-Faktorba.

A ’90-es években nagyon menők voltak a fiúcsapatok. Úgy éreztem, hogy adtatok egy lendületet, hogy talán újra bejöhetnek a sikeres fiúbandák Magyarországon. De volt valami balhé is az X-Faktorban, nem? Majdnem kiestetek?

Talán az ötödik adásban estünk ki, Bozsek Márk feladta, és akkor visszakerültünk. Ez egy rendhagyó történet, ilyen még azelőtt nem volt, a nemzetközi X-Faktor történetében sem. Mi sose szerettünk volna fiúbanda lenni, ez is hozzájárult a By The Way vesztéhez. Bár külföldön nagyon működött akkoriban ez a One Direction vonal, de mi szerettünk volna többek lenni, mivel mindannyian hangszeres zenészek voltunk. Szerettük volna megmutatni, hogy mi nem csak táncikáló szépfiúk vagyunk, hanem tudunk játszani zongorán, megírjuk magunknak a dalokat, ki tudunk állni, és egy minőségibb dolgot is színpadra tudunk rakni, csak ebből valahogy sosem sikerült kilépni. Mi mindig is fiúzenekar, fiúbanda maradtunk.

Azt hogy éltétek meg, hogy akár egy pláza fellépésen, akár falu turnékon, elképesztő tömeg volt és szétszedtek titeket?

Visszagondolva, nagyon durva volt. Három hónappal az X-Faktor után mi csináltunk egy Barba Negrát, ami majdnem teltházas volt, 2500 emberrel, ami nagy dolognak számított a tehetségkutatósok körében. Ahova mentünk, ott sikítottak a lányok, ami, persze feltöltő érzés, de nem is nagyon tudtuk feldolgozni, mert az egyik pillanatban koncerten voltunk, és énekeltünk, utána meg kiszálltunk a turnébuszból, és írtuk a lemezt. Aztán, mint a tehetségkutatósok nagy részénél, ez így lecsengett.

A fellépések nem vették el az időt és energiát a zenei alkotói folyamatoktól? Természetesen pénzügyileg sokat profitáltatok, viszont nem volt mű ez a környezet számodra?

Abszolút nem volt mű, mert tulajdonképpen mi alakítottuk a környezetet, soha nem volt ránk erőszakolva, hogy ezt meg ezt kell csinálni. Az elején elmentünk és fél playbackkel lenyomtuk a bulikat, de utána, amikor úgy éreztük, hogy egy kicsit kezdünk belefáradni, akkor mindig raktunk bele olyan elemeket, amivel meg tudjuk újítani, például vittünk magunkkal gitárt, megújítottuk a műsort, játszottunk akusztikusan, stb. Természetesen nem titok, hogy a fellépéssel pénzt keres az előadó.

Drámai véget ért a By The Way, egoharc volt?

Egyáltalán nem, emberileg semmilyen konfliktus nem volt köztünk, csak az egész elkezdett egy lejtőn lefele menni, három év után. Nagyon sok energiát próbáltunk belerakni, csak nem láttuk azt, hogy megtérül. Egy idő után pedig azt mondtuk, hogy azt az energiát inkább magunkra fordítjuk. Senki sem volt száz százalékosan önazonos azzal a zenével, amit csináltunk. Mindenkinek voltak már saját dallamok a fejében, és akkor megbeszéltük, hogy lehet, hogy jobban járunk azzal, hogyha egy kicsit a saját pályánkra koncentrálunk.

Mennyire voltatok elérhetőek a rajongó lányok számára?

Mindenkivel próbáltunk közvetlenek lenni. Nekem mindig nehezen ment a rajongói kommunikáció. Természetesen váltottunk velük egy pár szót, csinálunk egy pár fotót, de nekem ez nem volt az erősségem. Nem gondolom, hogy elérhetetlenek voltunk. Illetve tudod, van az, hogy azt mondják, hogy attól sztár egy sztár, mert nem lehet elérni. Fent van a színpadon, és utána megnézheted a tévében. Magyarországon muszáj foglalkoznod a rajongóiddal, muszáj lemenned hozzá, mert különben elvesznek. Szerintem nehéz megtalálni azt a határvonalat, hogy mi az egészséges, amikor még beszélgetsz velük, meg mondasz nekik egy pár szót, de ha valakivel nagyon kedves vagy, akkor túlságosan ragaszkodó is tud lenni, ami egy idő után nagyon kellemetlen.

Azzal, hogy megnyerted a Sztárban Sztárt, kaptál egy olyan visszacsatolást, hogy jó az út, amin haladsz? Hiszen ott nem önmagadat kellett adni.

Igen, nagyon jó visszacsatolás volt számomra, egyrészt nagyon sokat tanultam, tehát mondhatni kiismertem magamat a verseny során, illetve az emberek megismertek. A legnehezebb dolog ebben, hogy most nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy meg tudjam mutatni, hogy ki is vagyok, mert, ahogy mondtad, nem magamat adtam. Tudták, hogy jól tudok énekelni, meg jól tudok színészkedni, meg jól állnak a női ruhák, de azt nem látták, hogy tulajdonképpen mit képvisel Vavra Bence, mint előadó, mint dalszerző. Az a nehézsége ennek, hogy én próbálok hosszú távon gondolkozni, már a műsor előtt leszerződtem egy holland kiadóval, nem sietünk, hanem úgy hozzuk ki a dalokat, szépen lassan, ahogy jönnek. Most jelent meg egy dalom, ami számomra nagyon fontos szerzemény, de folyamatosan dolgozunk a továbbiakon. Most jelent meg a Random Trip-pel, Dárdai Blankával és Gerendás Danival közösen írt dal, illetve Szepesi Matyi írta a szöveget, a Paloznaki Jazz Piknik tizedik évfordulós himnusza. A következő számom olyan szempontból egy kicsit különleges, hogy eddig a lírai oldalamat mutattam meg dalszerzőként, előadóként, és most szeretnék egy kicsit irányt váltani, mert az érzelmes oldalam mellett egyébként egy életvidám gyerek vagyok, szeretek mosolyogni, szeretem élvezni az életet. Szeretném, hogy ne csak sírjanak a koncertemen, hanem táncoljanak vagy nevessenek. Illetve szeptemberre nagy erőkkel szervezünk egy dalszerző tábort, ahova jön egy Los Angeles-i szerző, jön egy dán szerző srác, jön egy Finnországból, és jön egy lengyel lány is. Itthonról is csatlakoznak majd tök jó hazai szerzők, kint leszünk Etyeken egy hétig, és írunk nekem számokat, amiknek egy része majd a külföldi piacra fog menni, a holland kiadón keresztül, meg nyilván lesz egy pár magyar dal is.

Mi ez az új stílus? Rockosabb vonal, vagy nyári slágervonal?

Én alapvetően popzenét szoktam írni, nyilván hallatszódik a dallamvezetésemen, stílusomon, hogy sok r&b-t meg soul zenét hallgattam. Az énekdallamaimban benne vannak a frazírok. Nagyon szeretek másokkal dolgozni, és ez számomra azért lesz egy nagyon nagy dolog, mert tök új emberek jönnek, akikkel még sosem dolgoztam együtt, és nagyon kíváncsi vagyok, egy kicsit tágítja a látókörömet, meg tágítja a dalszerzéshez való hozzáállásomat.

Menetrendszerűen feltűntél a tévében, hiszen a Dal című műsorban láthattunk. Élvezted a műsort?

Én nagyon élveztem. Számomra azért is volt érdekes, mert mindegyik dalomnak a szerzője is vagyok, és nyilván ott dalszerzemények versenyeznek elsősorban. Illetve minden előadónak szerintem a vágya az, hogy egyszer megmutathassa magát nemzetközi színpadokon is, az Eurovízión.

A nemzetközi vonal már ilyen fiatalon megtalálja az embert, vagy egyelőre még elég a magyar piac?

Itt nagyon sok támogatást kaptam az emberektől, semmiképpen sem fogom azt csinálni, hogy holnapután fogom magamat és elmegyek. Szerintem lehet párhuzamosan építeni a kettőt.

Mennyire titkolod a magánéleted, vagy az most a munka mellett nincs?

Én igazából sosem titkoltam a magánéletemet. Általában, hogyha valaki követi a social médiámat, aminek a használatában nagyon sokat kell fejlődnöm, akkor az látja, hogyha nekem éppen van párkapcsolatom, vagy hogyha boldog vagyok, vagy azt is általában, hogyha még nem annyira vagyok boldog, úgyhogy én nem szoktam titkolózni. Párkapcsolatom az éppen nincsen, de magánéletem hál' Istennek van. Vannak barátaim, van családom. Úgyhogy ilyen szempontból tök jó minden.

Népszerű vagy a neved miatt?

Nehéz megtalálni azt az embert, akiről tudom, hogy azért szeret, mert jófej vagyok, meg azért, mert képviselek értékeket, nem pedig azért, mert kiállok a színpadra, vagy van egy számom, vagy voltam a tévében.