Diószegi Zsófia

Az amerikai National Instruments Corporation 2001-ben alapította gyártóbázisát Debrecenben. Mára már itt gyártják az NI hardvertermékeinek több mint 90%-át, és az elmúlt 20 év során létszámuk átlépte az 1400 munkavállalót. Hogy mit képvisel az NI közössége, egy különleges portrésorozat keretében mutatjuk be.

Diószegi Zsófiának egy fejvadász ismerőse hívta fel a figyelmét arra 2001-ben, hogy első tengerentúli leányvállalatát az NI Debrecenben hozza létre és érdemes lenne elmennie egy interjúra. 2001. szeptemberében főkönyvelőként beléphetett az NI Hungary Kft. csapatába, majd két éven belül kinevezték gazdasági igazgatóhelyettesnek. Aztán 2009-ben az NI Hungary Kft. gazdasági vezetője lett. 2014-ben pedig az NI pénzügyi alelnöke Debrecenben felkérte arra, hogy legyen a cég globális pénzügyi igazgatója, amivel egy teljesen új dimenzió nyílt az életében.

A 2008–2009-es gazdasági világválságot közvetlen közelről élte meg az USA-ban és egy életre megtanulta, hogy ilyen mindenkit érintő viharnál a hosszú távú gondolkodás a megfelelő gyógymód. Ő Diószegi Zsófia, az NI globális, termelési területért felelős pénzügyi igazgatója. 

Gyakorlatilag Ön az indulástól kezdve részese ennek a vállalatnak, és a szakmai életrajzában láthatjuk, hogy az első interjút, amit megosztott a családjával sokkal másabbnak érezte, mint a korábbiakat. Miért volt annyira magával ragadó vagy inspiráló ez a beszélgetés, amit utána könnyek között sikerült átadni a családnak?

A főiskola elvégzése után Budapesten helyezkedtem el az Unilevernél, egy nemzetközi multinál, és megvolt a szándékom arra, hogy egy nemzetközi környezetben dolgozzak, nyelvet használjak, valamint folyamatosan olyan kihívásokkal foglalkozzak, amelyek nem egy kisvállalati területre vonatkoznak, hanem egy sokkal szélesebb látókört és gondolkodást igényelnek. De közben pedig mindig bennem volt az is, hogy családot szeretnék és valahogy meg kellene találni az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Így történt, hogy néhány évnyi budapesti karrier után hazajöttem Debrecenbe, és elhelyezkedtem egy spanyol cégnél, ahol öt évet dolgoztam. Ez is egy nemzetközi cég volt, de hiányzott picit belőle a pezsgés, a mindennapok kihívása, és 4-5 év után már elkezdtem más lehetőségek után kutatni, mert tudtam, hogy nem szeretnék külföldre menni, mert számomra fontosabb a család, de ettől, ami akkor volt többet szerettem volna. Aztán jött ennek az interjúnak a lehetősége, és már a kérdéseknél éreztem, hogy itt lesz komplexitás, olyan fajta pezsgés amire nekem szükségem van mert nagyon szeretem ezt a szakmát és éreztem, hogy a kérdések mögött sokkal több van, hiszen ezek mögött óriási kihívások lehetnek és engem ezek mozgatnak. Így 4-5 év lassabb mozgás után visszakerültem abba a dinamikába, ami nekem kellett, és közben pedig a párommal is megtaláltuk az egyensúlyt a munka és a magánélet között.

Főkönyvelőként kezdte 2001-ben, most pedig már globális vezető. Milyen létra van az eltel idő között?

Őszintén megmondom, hogy nem tudatos. Ami a munkavégzésemet vagy hozzáállásomat jellemzi, az az, hogy egyrészt elég kötelességtudó vagyok, tehát hogyha elvárnak tőlem valamit, vagy egy beosztással kialakítom a fejemben azt, hogy mi az elvárásom önmagammal szemben, és mások mit várhatnak el tőlem, akkor azért nagyon keményen tudok dolgozni. Nekem a munka tulajdonképpen szórakozás is, persze nem állítom, hogy nincsenek stresszesebb időszakok, de az egész életemet úgy próbálom élni, hogy plusz energiát kapjak a munkámból. Valóban ahogy mondod, főkönyvelőként kezdtem, viszont két évvel később már gazdasági igazgatóhelyettes voltam. A gyermekem 2009-ben született, ezután kaptam meg a gazdasági igazgatói pozíciót, nagyon szerettem és lelkes voltam benne, mindig igyekeztem jól végezni a dolgom. Akkoriban már jobban látható voltam nemzetközi szinten is a vállalaton belül, és 2014-ben óriási meglepetésként ért, hogy kineveztek a globális pénzügyi igazgatói pozícióra a gyártás területén. Nem számítottam rá, de nagyon jólesett, egyrészt nőként is, hogy a vállalat vezetése bennem gondolkodott, mint nőben, másrészt pedig, mert úgymond vidéki vagyok, hiszen a multi cégünk központja Texasban van, Austin városában, és akár választhattak volna egy amerikait is a pozícióra, de mégis engem választottak. Ezért ért nagy meglepetésként, de közben pedig nagy kihívás is és én ennek örültem.

Mennyire fontos az, hogy egy vállalat így álljon hozzá a munkavállalóihoz, hogy legyen lehetőség a továbblépésre is? Megemlítette azt is, hogy egy nőnek a karriernek és a családnak balanszba kellene lennie, ez nagyon nehéz feladat? Ön hogyan tudta megoldani?

Én okkal maradtam Budapesten is néhány évre, és okkal kerestem Debrecenben is munkahelyet. Nem feltétlenül kerestem munkahelyet a szülővárosom közelében, hiszen úgy szerettem volna érvényesülni, hogy nem tudnak rólam semmit, hanem a munkámat látják, azt, hogy mit teszek le az asztalra, és ez alapján értékelnek. Nagyon örültem, hogy ebben a vállalati kultúrában tényleg ez dominált, és csak ez számított, hogy ezek hogyan valósulnak meg nálam, és ez alapján értékelték a lehetőségeket számomra.

Ma már 1400 embernek ad munkát a vállalat. Milyen az önök munkahelyi környezete, mennyire szeretnek itt dolgozni az emberek?

Ez már elég nagy létszám, és ugye többféle munkakör is van, operátortól kezdve irodai munkáig nagyon sokféle fajtái vannak a munkaköröknek. Azt gondolom, hogy az emberek egységesen örömmel jönnek be dolgozni, mert pozitív a légkör. Nekem 20 évig pozitív maradt a hozzáállásom a cégen belül és ez nagymértékben azért van így, mert mikor bemegyek, jól érzem magam. Másképp ezt nem lehetne fenntartani szerintem, és valószínű, hogyha nem ez lenne bent, akkor, ha bemennek az emberek dolgozni akkor monoton végeznék a munkájukat. Viszont ezt minden egyes munkakörben észre lehet venni, nálunk viszont úgy látom, hogy jól érzik magukat a kollégák. Egyrészt van egy pozitivitás az emberekben, illetve a vezetők nagyon emberközpontúak, és ez ráül az egész szervezetre, ami pedig a legfontosabb, hogy jól látszik a vezetőségen is, hogy milyen kultúrát próbálnak megfoganatosítani.

Ön vezetőként milyen attitűddel irányítja a csapatát?

Kezdjük először a szakmai résszel. Úgy gondolom, hogy mind magammal szemben, mind a kollégáimmal szemben egy kicsit magasra teszem az elvárásokat. De, ami néha magasnak tűnik, és azt gondoljuk, hogy nem vagyunk rá képesek, de azt gondolom, hogy talán én is így érhettem el ezt a pozíciót, hogy mégis képes voltam rá. A mai világban már teljesen mindegy, hogy melyik városban élünk, és erre most a pandémia is ráerősít, hogy lehetünk mi New Yorkban, Szingapúrban vagy Debrecenben, az a fontos, hogy jól végezzük a munkánkat. Mert ha jól végezzük a munkánkat, folyamatosan képezzük magunkat, világszínvonalon magas elvárásoknak felelünk meg akkor innen Debrecenből is nagyon szép sikereket lehet elérni. Ez a szakmai része, illetve fontos, hogy legyen önbecsülésünk is és higgyünk abban, hogy képesek vagyunk erre. Ezeket várom el a kollégáimtól, és örülök neki, hogy fel tudtuk építeni és elhittük, hogy képesek vagyunk erre. A másik oldalról, ha megkérdeznénk a kollégáimat, az is nyilvánvaló lenne, hogy nem csak a munka van, hanem a fordítottjában is hiszünk, ezért igyekszünk a humort, a jókedvet is belevinni a munkavégzésünkbe, és természetesen a család az első. Tehát ha bárkinek bármilyen olyan problémája van, amit priorizálni kell a munka fölé, akkor nem csak én, hanem a többi kolléga is mindig előre veszi.

Ha már a pandémiát megemlítette, akkor hogyan élték meg az elmúlt egy évet? Mennyire kellett segíteni átállni esetleg a kollégáknak? Akár magánemberként hogyan kellett segíteni, vagy támogatni őket.

Mivel pénzügyesek vagyunk és az NI tőzsdén bejegyzett cég, ezért tudni kell, hogy itt negyedévente nagyon komoly zárási feladatok vannak, tőzsdei jelentéseket kell készíteni. Ugye március közepén indult el ez a bezárás, és így az első negyedéves zárást 2020-ra már otthonról kellett végezni. Szemfelnyitó volt annak a tudatosulása, hogy milyen szervezet van Debrecenben, akik velem dolgoznak vagy körülöttem a pénzügyön belül, mert mindenki nagyon jól végezte otthonról is a munkáját, és én ezt előre nem hiszem, hogy meg tudtam volna jósolni. Ha előre azt mondják, hogy szervezzük ezt meg, hogy otthonról fogunk dolgozni, akkor szerintem mindenki elkezdett volna pánikolni, és forgatókönyvet készíteni, hogy mi lesz ha feláll egy ilyen szituáció. Ezzel szemben azonban mi hazamentünk, mindenki csinálta a dolgát, és ez megmutatta, hogy milyen ereje van a csapatunknak. Azóta már öt ilyen záráson vagyunk túl, volt benne éves zárás is, de nem ment azért minden ilyen simán és könnyen azt be kell látni. Igyekeznek a kollégák ilyenkor csak a zárásokra koncentrálni, de otthon közben vannak gyerekek, család, nem lehetett iskolába vagy óvodába vinni a gyerekeket, és ugye miközben ők otthon rohangálnak anyuka apuka dolgozik, és határidős feladatok vannak. Nagyon sokszor próbáltunk ezeken segíteni úgy,  hogy vagy átszerveztük a munkát vagy könnyítéseket adtunk munkaidőben. Ugyanakkor ott vannak azok is akik fiatalok, nincs még család és egyedül élnek, ők pedig már nagyon szerettek volna közösségbe menni, és mindig próbáltunk segíteni, hogy milyen módon találkozhatnánk egymással minél hamarabb. Szerveztek a kollégák maguknak kávézásokat, amivel egy kicsit építeni tudták a közösségi életüket, illetve azért voltak megbeszéléseink és ezeken mindig időt fordítottunk arra is, hogy kicsit beszélgessünk egymással, ki hogy van, hogyan állunk a vakcina és egyéb témákban, tehát picit mintha a folyosón összefutottunk volna, hagytunk időt beszélgetni.

Az NI nagyon sok figyelmet fordít arra, hogy az a továbbtanulás, a pályaválasztás előtt állókat segítse. Nagyon jó kapcsolatot ápolnak a Debreceni Egyetemmel is, nem beszélve a társadalmi felelősségvállalási programokról. Milyen az a fajta lehetőség, amit a Debreceni Egyetemmel közösen dolgoztak ki, milyen életpályamodellt tud kínálni a vállalat?

Pont volt egy karrierbeszélgetésünk egy évfolyamnak, kihelyezett tanszék keretein belül tartunk órákat és beszélgetős napot készítettünk a diákoknak arról, hogy milyen karrierlehetőségek vannak nálunk. Nagyon érdekes volt, mert én úgy próbáltam készülni erre, hogy utánanéztem a magyar sajtóban annak, hogy mit találok arról, hogy a pénzügyi szakemberek milyen pályákra helyezkedhetnek el, mit kínálnak magyar oktatás, egyetemi vagy főiskolai végzettség után, és érdekes módon csak angolul találtam jó anyagokat. Ezért két angol anyagot tettem be felvezetésnek, aztán elkezdtünk beszélgetni a diákokkal és borzasztó jó volt látni, hogy mennyire értékelik azt, hogy szakmai gyakorlatot kaphatnak a cégnél, és ezekből az angol anyagokból is látták, hogy milyen fontos a gyakorlati oktatás a diákoknak és mennyire megnöveli a diploma értékét, ha valaki gyakornoki programban vesz részt az iskolai évei alatt. Ezt mi mindenképpen szeretnénk támogatni a diákoknak, az, hogy duális vagy nem duális keretek között végzi valaki, az már egy másik téma, mindkettőnek vannak pozitívumai és negatívumai, de mi mindkettőben igyekszünk ott lenni, és megfelelő programot biztosítani a diákoknak. A másik szerintünk nagyon fontos dolog, hogy az egyetemen a szakdolgozatuk témájának olyat tudjanak választani, amik nem az unalmas és elcsépelt témák, amiket csak azért ír meg, mert muszáj, hanem olyat válasszanak, ami kicsit kihívásokat ad, és ezek akár a vállalatnak is hasznosak lehetnek, és ebben együtt tudjunk dolgozni. Kifejezetten jó nekünk, hogy a gyakornoki program után lehetőségünk van pályakezdőt felvenni, és a munkavállalóink egy részét diákok közül tudjuk megtalálni, és ebben az egyetem nagyon együttműködő és támogató.

Hogyan lehet ezt az elmúlt húsz évet értékelni? Megvan még mindig az az érzése, hogy ez az én munkahelyem, ez az én jó munkaköröm.

Határozottan igen, ilyen érzésem van, bár ilyenkor elgondolkodom, hogy ha ezt például egyetemisták látják, akkor végig gondolják, hogy legyenek-e ők is húsz évig egy cégnél vagy ne. A saját tapasztalatom alapján azt mondom, hogy én nagyon jól érzem magam az NI-nál, és sikerült egyensúlyt találnom a munka és a magánélet között, ezért én nagyon szerencsésnek érzem magam, mert lehet, hogy sok embernél ez nem valósul meg. Ha bármikor ez véget ér, akkor is nagyon nagy köszönettel tartozom az életnek azért, hogy ez így megadatott számomra. Ettől függetlenül fel szeretném hívni a figyelmet arra is, hogy mindenkinek saját magának kell elgondolkodnia azon, hogy itt van-e még a helyük, mert nem feltétlenül az a minta, hogy valaki húsz évig egy cégnél legyen. Folyamatosan arra kell törekedni, hogy jól érezzem magam a munkámban, abban, amit csinálok, a karrieremben és megfigyelni, hogy ez-e a célom, ide szeretnék-e eljutni. Ha ezekre a kérdésekre pedig pozitív választ kapunk akkor mindenképp maradjon annál a munkáltatónál.

Az NI Hungary 20 éve. Egymásért. Debrecenért. A jövőért.

Gábor-Vígh Vanda