Egy nap, két történet – Most vagy soha! filmkritika

A Most vagy soha! című történelmi film a március 15-én lezajló forradalom jól ismert történéseit követi végig. A két szálon futó cselekmény mégis egyedivé teszi az események újbóli bemutatását, egy feszültséggel teli, üldöző és üldözött közti harccá formálva a történetet a rendőrség és a pesti fiatalok között.

Az 1848-as forradalomról már korábban is születtek filmes alkotások, mint a Föltámadott a tenger (1953), A kőszívű ember fiai (1965) vagy a Petőfi ’73 (1973). A témát többször és többféleképpen is feldolgozták már, hiszen egy, a magyar köztudatot meghatározó és számukra igen jelentős nemzeti ünnepről van szó. A kaland- és akciófilm műfajába sorolható Most vagy soha! című, 2024-ben bemutatott történelmi filmet Lóth Balázs rendezte és már az első vetítési hétvégén rekordszámú, több mint 75 ezer néző tekintette meg a mozikban. 1848. március 15-ének eseményeit viszi színre, ahol Petőfi Sándor és társai a kirobbantják a magyar forradalmat. A történet másik, párhuzamosan futó szálán az osztrákok egy korabeli „titkosügynököt” bíznak meg azzal, hogy állítsa meg a felkelést.

Az alkotás a képi világában is leköveti az említett kettősséget: a Márciusi Ifjakat és a forradalom köré gyűlő, lelkes tömeget jórészt világos, fényben úszó jelenetekben, míg az őket üldöző Farkast és a pesti „alvilágban” megbúvó csatlósait sötétben vagy félhomályban látjuk. Mivel történelmi témájú filmről van szó, érdemes kitérni arra is, hogy a korhű öltözékek – az elegáns polgárok és a piaci árusok koszos ruhája – jól érzékeltetik a társadalmi különbségeket. A korabeli életkörülmények precíz bemutatását szolgálja a díszlet is, melynek legfőbb eleme, hogy a Pest-Buda utcáit csizmaszárig érő sár borítja.

A főszereplők köré gyűlőket leginkább nagy látószögben, madártávlatból ábrázolják, ami a tömeg nagyságát hivatott bemutatni, míg a központi karaktereket közeli snittekben, alulról láttatja a kamera, kiemelve őket mint a forradalom szószólóit.

A történetet akciójelenetek sokasága teszi igazán látványossá és izgalmassá, amelyeket szintén premier és szekond plánokban ábrázolnak, így közvetlen közelről figyelhetjük a test-test elleni küzdelmeket.

Azonban pontosan ezzel kapcsolatban fogalmazható meg a film egyik gyenge pontja, hiszen az ekkor már terhes Szendrey Júlia is többször jelentős erőfölényben lévő férfiakkal küzd meg, ráadásul végig fűzős ruhát viselve. Ez elég irreálisan hat, miközben az ifjaknak ehhez képest alig kell igazán komoly fizikai küzdelembe bocsátkozniuk – hozzátéve, hogy a forradalom tudniillik vér nélkül győzött, amit talán ezzel kívánnak szemléltetni. Inkább az érzelmi hatás a hangsúlyos, előtérbe helyezve a már-már eposzi magaslatokba törő szónoklatokat a tényleges erőbefektetés helyett.

A Gulya Róbert által szerzett zene összekapcsolódik a képekkel és kifejezetten dinamikussá teszi a filmet. Leginkább az akciójelenetek esetében halluk ilyen aláfestést: ekkor tovább fokozza a feszültséget és ráerősít a látottakra. Ritmusával fel is villanyozza a nézőt, ami abból a szempontból kulcsfontosságú, hogy az alkotás több mint két óra hosszúságú, ám ezáltal fenn tudja tartani az érdeklődést.

Azonban a legemelkedettebb pillanatokban eleinte nem zene szól; hol a Nemzeti Dalt előadó Petőfit, hol a beszédet mondó Jókait vagy Irinyit halljuk. A mű felváltva operál zenével, verssel és szónoklattal, kiküszöbölve a monotonitást és még mozgalmasabbá téve az eseményeket.

Emellett a főszereplők közül is kiemeli Petőfi Sándort, akinek több versére is hallunk utalást egy-egy félmondat vagy az adott mű felolvasása révén, arról nem is beszélve, hogy már maga a cím is egy idézet.

A film nem csak a forradalom idilli oldalát mutatja meg: a rendőrség titkos megbízásában egy Farkas (Horváth Lajos Ottó) nevű férfinak a lázadó fiatalokat kell megállítania. Mint kiderül a figura sehol nem találja a helyét, hiszen korábban az utcán élt, de azóta kapott egy lehetőséget az osztrákoktól, így oda már nem tartozik. Jelenleg a pesti rendőrség piszkos ügyeit intézi, ám felettesei (hibás) eszközként kezelik. A karakter már-már az életéért küzdve, szinte beleőrülve kergeti a főszereplőket, miközben hajlandó mindent bevetni, hogy rendet teremtsen a városban. A szereplőt leginkább premierplánban ábrázolják, így heges, izzadt arca a színész alakításában tagadhatatlanul tükrözi a benne dúló érzelmeket, elsősorban a kétségbeesettséget.

A főszereplőket – Petőfit (Berettyán Nándor), Jókait (Koltai-Nagy Balázs), Vasvárit (Fehér Tibor), Irinyit (Ertl Zsombor) és Irányit (Novkov Máté) – alakító színészek nagyon különböző személyiségeket visznek színre, miközben mégis egy erősen összekovácsolódott társaság érzetét keltik. Olyan értelmiségi csoportot alkotnak, melynek tagjai egytől egyik furcsa, bohém figurák, éppen ezért a kívülállók (például Szendrey Júlia) számára nehéz személyiségek lehetnek, de mégis hasonlóan gondolkodnak. A színészek – mint az a debreceni közönségtalálkozón kiderült – a forgatás során maguk is összebarátkoztak, így őszinte beleéléssel tudták megjeleníteni az egymáson élcelődő, ugyanakkor a közös célért rendíthetetlenül kiálló ifjakat. Ám azt meg kell jegyezni, hogy a film során többször már-már túlságosan is magasztosan ábrázolják őket, egyfajta magyar „világmegmentőkként”; hozzátéve, hogy ez a felfokozott hangulatú alkotást súlyosan nem hátráltatja.

A mindenki által ismert március 15-i történések újra elmesélése különös színezetet kap a Most vagy soha! című filmben azáltal, hogy két történetszálon futnak az események. Ez kihat az ábrázolásra is, mivel a világosabb és sötétebb tónusú képek váltják egymást, ami a zenével összhangban igen mozgalmassá teszi a művet. A különleges nap történéseinek túlzóan emelkedett hangulatú bemutatása, valamint a szereplők fennkölt ábrázolása kissé zavaró, ugyanakkor nem vesz el sokat a film érdemeiből.