The Smile: Thome Yorke és haverjai tényleg komolyan veszik ezt az új zenekart – itt a második nagylemez

A Radiohead két alapembere, Thom Yorke és Jonny Greenwood Tom Skinner dobossal kiegészülve hozták életre a fura nevű zenekart még 2020-ban. Ma megjelent a második albumuk.

A debütáló A Light for Attracting Attention 2022 májusában érkezezett, ma, 2024. január 26-án pedig megjelent a zenekar második teljes hosszúságú anyaga, a Wall of Eyes. A két lemez között már akkor találunk egy különbséget, ha egy hangot sem hallottunk még róla: a Radiohead mellett 1995 óta producerként is tevékenykedő Nigel Godrich a trió debütáló lemezén még dolgozott, most viszont Sam Petts-Davies volt az új anyag producere. Grafikus fronton azért maradtak az anyazenekar mellett 1994 óta tevékenykedő Stanley Donwood mellett és ehhez még a krediteket sem kellett elolvasni, annyira látszik Donwood világ a szép, színes borítón.

Természetesen továbbra is nagyon nehéz elválasztani emberi füllel ezt a projektet a Radiohead világától, Thom Yorke hangja, énekstílusa ugyanis több, mint három évtizede köti össze őt a zenekarral. Az első albumnál a legtöbben kategorikusan elzárkóztak attól, hogy ez valami más, annyira Radiohead volt az egész. Most is ez a helyzet, bár apró elmozdulások azért akadnak és persze a trió felállás is kezd beérni, sokkal szellősebb, lazább az egész zeneileg, nem olyan túlterhelt, mint a főzenekar legtöbb lemeze. Ezt persze ellensúlyozza, hogy a London Contemporary Orchestra (LCO) az új lemezen hallható csodálatos vonósjátéka miatt akarva-akaratlanul eszünkbe jut a Radiohead legutóbbi, 2016-os A Moon Shaped Pool lemeze.

És persze a szemfülesek már rá is jöttek, hogy az album címe sem véletlenül ismerős ám: 2009-ben a Radiohead ingyenesen letölthető dallal jelentkezett These are My Twisted Words címmel. Letöltésnél a hangfájl mellé egy txt is érkezett, amiben a Wall of Ice kifejezés volt olvasható, ami kiejtés során nagyon hasonlít a Wall of Eyes-ra. Két évvel később, 2011-ben jelent meg a Radiohead The King of Limbs albuma, amelynek promóciója során napilapszerű kiadványokat osztogattak a világ nagyvárosaiban a megjelenés napján. Ezekben pedig már maga a Wall of Eyes volt olvasható az egyik oldalon.

Az ilyen és ehhez hasonló dolgok pedig azt sugallják, hogy Yorke és Greenwood csak mennek előre, hol ilyen néven, hol olyan néven írnak dalokat, de a kreatív energiák mennek tovább. Lehet, hogy egyszer megunják ezt a játszóteret és újra Radiohead néve alatt fognak alkotni, de lehet, hogy meg kell szoknunk ez az egyenesági folytatás és mostantól jobb megszokni ezt a zenekarnevet.

Mindenesetre a nyolcdalos album meggyőző, színes, friss, hangulatos és mindenképp olyan, ami gond nélkül odakerülhet a polcon a fő munkásság sorlemezei mellé.

A lemezmegjelenéssel egyidőben a lemez Friend of a Friend című dalához debütált egy videó is:

 

A címadó dalhoz még 2023 novemberében jelent meg klip:

 

A teljes lemez itt érhető el többek között:

 

Az Oxfordban és a híres londoni Abbey Road stúdióban rögzített album CD-n, kazettán és természetesen vinil lemezen is elérhető azok számára, akiknek a streaming opció kevés.