30 éve jelent meg a Nirvana Incesticide kiadványa

A ritkaságokat tartalmazó válogatáslemez története azonban sokkal érdekesebb, mint elsőre gondolnánk.

1992. december 14-én, kereken 30 éve jelent meg a Nirvana Incesticide című válogatáslemeze. Bemutatjuk a kiadvány teljes történetét, amely rengeteg érdekességet rejt és mélyebb betekintést enged Kurt Cobain gondolataiba és a teljes '92-es évébe. 

AZ ELŐZMÉNYEK – 1992 ÉV ELEJÉTŐL ŐSZIG

Még 1992 elején Jonathan Poneman, a Sub Pop kiadó társalapítója megkereste Gary Gersh menedzsert, aki akkoriban a DGC kiadónál dolgozott. Mind a Sonic Youth, mind a Nirvana átszerződtetése az ő nevéhez fűződik. Poneman jelezte, hogy van még náluk pár Nirvana-dal, amely nem jelent még meg hivatalosan vagy csak független kiadók válogatásain kaptak helyet és szeretnék kiadni. Az időzítés nyilván nem volt véletlen, épp akkoriban szabadult el az őrület a zenekar körül, így nagy pénzt remélhetett a Seattle-i kiadó. Kurt azt javasolta Gersh számára, hogy inkább vegyék meg a jogokat és hadd készítsen ő egy átfogóbb válogatáslemezt. Ahogyan nőtt a Nirvana hírneve a mainstream körökben, úgy csökkent a hitelessége az underground világban minden egyes televíziós fellépés, minden videóklip és minden bulvárcikk után. Cobain úgy gondolta, ez jól jöhet most számára, hogy mérleg kevésbé billenjen meg. A Sub Pop-féle humor Cash Cow munkacímen beszélt az anyagról, de amint nyélbe jött az üzlet, Kurt már Throwaways néven emlegette a készülő kiadványt.

A Sub Pop több okból is elengedte a saját kiadást: a disztribúciós hálózatuk nem tudta volna azt hozni, amit egy nagykiadó elvár. Ugyan a siker tárgyát képező Nevermind album már nem náluk jelent meg, de a debütáló ”BLEACH” lemez értelmezhetetlen szintű újrakiadási valamennyire visszatöltötték a kiürült kasszát, de nem volt elég. Nem volt mit tenni: belementek és eladták a jogokat a Geffen/DGC-nek. Azt itt is sikerült elérniük, hogy a logójuk rákerüljön minden példányra, feladatuk nem volt innentől, hátradőlhettek és számolhatták a pénzt.

Azt, hogy mikor jelenjen meg a lemez, nem volt egyszerű eldönteni. 1992. március 2-án látott napvilágot a Come as You are kislemez, amitől - az elődjéhez hasonlóan – sokat vártak. Jól is teljesített. Ehhez közel nem lett volna értelme lebombázni a rajongókat. Közben a zenekar is más irányba evezett inkább: az év eleji óceániai turné után 1992. április 7-én stúdióba vonultak (Laundry Room, Seattle), ahol Barrett Jones producer és hangmérnök segítségével rögzítettek pár dalt. Mivel a második Nevermind-kislemezre nem került fel új dal (az Endless, Nameless szerepelt rajta, valamint élő felvételek), a harmadikra mindenképp akartak valami újat adni és készültek egy tribute lemezes projektre is.

Azon a napon rögzítették a Curdmudgeon és az Oh, the Guilt című új dalokat, valamint felvették a Return of the Rat című Wipers-feldolgozást is. Dave Grohl visszaemlékezései alapján Kurt megmutatta két további dalötletét is: ez volt a Very Ape és a Frances Farmer Will Have Her Revenge on Seattle, de ezeket akkor még demók formájában sem vették fel. A session célja egyértelműen az volt, hogy egy alacsony költségvetésű helyen minél autentikusabb, letisztultabb formában rögzítsenek pár dalt, amelyek kicsit ellensúlyozzák majd a polírozott Nevermind album tételeit.

A Return of the Rat végül 1992. június 20-án jelent meg a Portland-i Tim/Kerr Records gondozásában készült Wipers tribute lemezen (Eight Songs for Greg Sage and the Wipers). A megjelenés másnapján a Nirvana megkezdte európai turnéját, így a válogatásalbum munkálatai sem haladtak tovább. Azonban a Curmudgeon sem maradt már sokáig a szekrényben: 1992. július 21-én megjelent a Lithium kislemez B-oldalán. A maxi angol kiadása egyébként tartalmazott egy másik Wipers-feldolgozást is, a D7 címűt, amelyet még Londonban, a BBC Radio 1 stúdiójában rögzített a zenekar John Peel rádióslegenda műsorában. Ez a felvétel korábban felkerült a Hormoaning című EP-re is, ami csak Ausztráliában és Japánban jelent meg, az év eleji turné alkalmából.

_{^{A Hormoaning EP ausztrál kiadása. Fotó: Reszegi László}}

Mire a nyári turné véget ért, a Kurt és Courtney Love körüli vélt vagy valós botrányok nem segítettek a zenekar mentális állapotán. A baba szerencsére egészségesen született meg 1992. augusztus 18-án, majd jött a csúcspont: a Reading Fesztiválon adott koncert 1992. augusztus 30-án. Ezt pedig a Vanity Fair másnapi, 1992. szeptember 1-jén megjelent lejáratócikke rontott el, amely ismét személyes támadás volt a frontember és felesége ellen. Itt sokan gondolták azt, hogy hiába mondta be Kurt és Dave a Reading-fellépésen, hogy ősszel új lemezt rögzítenek, a boszorkányüldözés és a zenekar széthullásáról szóló pletyák miatt ezt nehéz volt elhinni.

1992 SZEPTEMBERE

Aztán mégis folytatódott a történet: 1992 szeptemberében volt pár fellépésük az Egyesült Államokban (jótékonysági koncertek, botrányos MTV Video Music Awards és Mudhoney-koncerteken feltűnő Kurt Cobain), majd ismét a Laundry Room-ban találták magukat, ahol rögzítették a Frances Farmer Will Have Her Revenge on Seattle első verzióját, valamint felvettek egy cím nélküli dalt, ami Forgotten Tune címen jelent meg 2013-ban.

1992 OKTÓBERE

1992. október 25-én és 26-án ismét stúdióba vonultak, de mind a helyszín, mind a producer változott. Igazából a Reading-koncerten bejelentett őszi új lemezfelvétel-ígéret ezen a két napon valósult volna meg, ha megvalósult volna. A Word of Mouth stúdióban (amelynek korábbi neve Reciprocal Recording volt) a ”BLEACH” lemezen dolgozó Jack Endino ült a keverőpult mögé és számos új dalt felvettek, bár Endino elmondásai alapján a zenekar közötti feszültség nagyon nagy volt, Kurt az első napon meg sem jelent, a második napon pedig felesége és gyermekük is jelen volt, Frances Bean Cobain pedig sírdogált is, egy így rögzített Rape Me felvétel meg is jelent 2004-ben. Két napnyi munka után a zenekar távozott és nem tért vissza a stúdióba, az anyagokat utólag nem keverték, úgy maradt minden.

Pár nappal később, 1992. október 29-én a Nirvana és persze Courtney Love Buenos Aires-ben voltak, ahol a másnapi koncertjükre készültek. Ez volt az egyik legnagyobb közönség előtt zajló koncertjük, de Kurt borzalmas fizikai és szellemi állapotban lépett színpadra és nem tagadta, hogy gyűlöli az egészet. Egy improvizatív jammeléssel nyitottak, amire Kurt random ordított mondatokat, a Smells Like Teen Spirit-be többször belekezdtek, majd direkt abbahagyták, hogy bosszantsák a nőket nem tisztelő férfi koncertnézőket. Szóval botrányosan rossz volt az egész.

Mindeközben október végén Robert Fisher, a Nirvana állandó art direktora, grafikusa (a DGC-hez való szerződés óta) megkapta a promóciós példányt az akkor már Incesticide nevű kazettából, amelyen az a 15 dal szerepelt, ami végül meg is jelent. Még szintén október volt, amikor Fisher egyik nap az irodájában egy festményt talált, amelyet Kurt küldött neki azzal a jegyzettel, hogy ezt szeretné lemezborítónak.

Jól tudni, hogy Cobain azért is rajongott az egész kiadvány ötletéért, mert teljesen szabad kezet kapott a kiadótól mind tartalmi fronton, mind megjelenés tekintetében. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a borítón található festményt leszámítva az egész dizájnt Fisher-re bízta. Ő döntött úgy, hogy a klasszikus Nirvana betűtípust most félreteszi, ő választott postaládabetűkből új feliratot. Ő vásárolt betűtésztát a kiadvány címéhez is, amelyek visszaköszönnek a CD-n és a bookletben is. Szintén ő választott Charles Peterson koncertfotót, valamint az ő ötlete volt a gumikacsa is a hátsó borítóra, amely a saját tulajdonát képezi, bár egy ideje már nem találja. Amikor elkészült, Kurt és a zenekar azonnal jóváhagyták a teljes anyagot, így már indulhatott is a gyártás.

1992 NOVEMBERE

Talán azért is engedte el a dizájn részét Kurt, mert más feladat várt rá és talán ennek mindennél jobban örült: közös kiadványt készíthet bálványával, a beatnemzedék legnagyobb alakjával, William S. Burroughs íróval. Így novemberben visszatért a Laundry Room stúdióba a zenekar többi tagja nélkül és rögzített egy 26 perces gitározást, amelyet a már korábban is említett Tim/Kerr Records számára küldött el. Burroughs még 1992. szeptember 25-én rögzítette az 1989-es The Junky's Christmas című írásának spoken word verzióját, ehhez társítottak közel 10 percnyi gitárhangot, a Tim/Kerr Records pedig meg is jelentette ezt a meglepő, de annál fontosabb kollaborációt a következő évben The "Priest" They Called Him címen.

De visszatérve 1992 végéhez, a zűrös, bonyolult, sok nehézséggel, de persze sok örömmel tűzdelt év csak nem akart eseménytelenül véget érni. A Kurt és Courtney elleni támadások nem csitultak, a Vanity Fair-cikket író személy ellen pedig méltatlan bosszúhadjáratba kezdtek, telefonos fenyegetésektől kezdve egészen durva dolgokig elmentek megbántottságukban. Kurt most első alkalommal írt személyes üzenetet egy Nirvana-kiadványba, amely összefoglalja az 1992-es évének örömeit és nehézségeit. A frappáns üzenet faxon küldte el a kiadónak, ahol meglepődtek, de jól fogadták az okos, jól átgondolt és szépen megfogalmazott levelet. Hetekkel később Kurt azonban kibővítette az írást, ezt pedig már Danny Goldberg, a Nirvana menedzserének pár éve megjelent könyvéből (Serving the Servant, 2019) tudhatjuk, aki oldalakon át mesél írásában ezekről a napokról. Kurt egy rossz pillanatában második faxában nekiment a teljes médiának és egyfajta ámokfutásba kezdett. Szerencséjére addigra már gyártásban volt a kiadvány, így nem lehetett azon módosítani. Cobain határozottan kérte, hogy a második kiadásba kerüljön bele a bővített levél. Ez volt az a pont, ahol Goldberg közbelépett. Könyve szerint 1992. november 23-án küldött levelet Kurt számára (ami nagyon ritka dolog volt tőle). Ebben arra kérte, hogy gondolja át az egészet. Egyrészt az általánosítás nem helyes, ugyanis a média nagyobbik része támogatja a zenekart a kezdetek óta. Másrészt ne támadjon, ne adjon nagyobb publicitást az ellenségeinek, nem mutassa magát gyengének és áldozatnak. Arra is kérte, hogy ne foglalkozzon azzal, hogy könyvet is terveznek a lejáratásukra, inkább készüljön el 1993-ban az első hivatalos Nirvana-könyv, ami fölött szintén maximális kontrollt kaphat. Levele meghozta az eredményt, Kurt (és Courtney) belátta, hogy a menedzsernek igaza van és tényleg ezek a helyes döntések.

1992 DECEMBERE

És végül minden így történt. Az Incesticide 1992. december 14-én megjelent Európában, másnap az Egyesült Államokban, 16-án pedig Japánban. Az első nyomás tartalmazta Kurt levelének eredeti verzióját, ami sajnos az újrakiadásokból teljesen eltűnt. Az eredeti vinyl kiadás az Egyesült Államokban márványkék lemezen jelent meg 15.000 példányban. A legtöbb formátum számos hivatalos és nemhivatalos újrakiadást megélt, főleg Japában készült sok új CD kiadás az elmúlt évtizedekben. 2011-ben az Egyesült Államokban teljesen átlátszó vinyl lemezen is kiadták, 2012-ben, a 20. évforduló alkalmából pedig a Record Store Day Black Friday keretein belül jelent meg dupla 12”-es lemezen 4000 példányban, aranyozott sorszámozott kiadásban. 2017-ben egy hasonló, duplalemezes kiadás jelent meg a 25. évforduló alkalmából sorszámozás nélkül.

_{^{Incesticide kiadványok az 1992 és 2017 közötti időszakból. Fotó: Reszegi László}}

^{_{Kurt levele a CD kiadás belsejében. Nehéz manapság ilyen példányt találni. Fotó: Reszegi László}}
Íme a korai kiadásokban található üzenet teljes terjedelmében:

 A while ago, I found myself in bloody exhaust grease London again with an all-consuming urge to hunt for two rare things: back issues of NME rumored to be secretly hidden in glass casings and submerged in the fry vats of every kebab machine in the U.K. and the very-out-of-print first Raincoats LP.
The NME search was a clever, saucy upstart of an attempt to be, uh, nasty. However, the Lord and Julian Cope himself know how we need, need, need the NME to embrace the unifying hands of our children across this big blue marble and NIRVANA's tarty musical career. So please bless us again - we'll forever feed off of your high-calorie boggy turbinates.

In an attempt to satisfy the second part of my quest, I went to the Rough Trade shop and, of course, found no Raincoats record in the bin. I then asked the woman behind the counter about it and she said “well, it happens that I'm neighbors with Anna (member of The Raincoats) and she works at an antique shop just a few miles from here.” So she drew me a map and I started on my way to Anna's.

Sometime later, I arrived at this elfin shop filled with something else I've compulsively searched for over the past few years - really old fucked up marionette-like wood carved dolls (quite a few hundred years old). Lots of them...  I've fantasized about finding a ship filled with so many. They wouldn't accept my credit card but the dolls were really too expensive anyway. Anna was there, however, so I politely introduced myself with a fever-red face and explained the reason for my intrusion. I can remember her mean boss almost setting me on fire with his glares. She said “well, I may have a few lying around so, if I find one, I'll send it to you (very polite, very English).” I left feeling like a dork, like I had violated her space, like she probably thought my band was tacky.

A few weeks later I received a vinyl copy of that wonderfully classic scripture with a personalized dust sleeve covered with xeroxed lyrics, pictures, and all the members' signatures. There was also a touching letter from Anna. It made me happier than playing in front of thousands of people each night, rock-god idolization from fans, music industry plankton kissing my ass, and the million dollars I made last year. It was one of the few really important things that I've been blessed with since becoming an untouchable boy genius.

It was as rewarding as touring with Shonen Knife and watching people practically cry with joy at their honesty. It made people happy and it made me happy knowing that I had helped bring them to the U.K.

It was as rewarding as the last Vaselines show in Edinburgh. They reformed just to play with us in their home town, probably having no idea how exciting and flattering it was for us (and how nervous we were to meet them).

It was as rewarding as being asked to support Sonic Youth on two tours, totally being taken under their wing and being showed what dignity really means.

It was as rewarding as the drawings Daniel Johnston sent me, or the Stinky Puffs single from Jad Fair's son, or playing on the same bill as Greg Sage in L.A., or being asked to help produce the next Melvins record, or being on the Wipers' Compilation, or Thor from T.K. giving me a signed first edition of Naked Lunch, or making a friend like Stephen Pavlovic - our Australian tour promoter who sent me a Mazzy Star LP on vinyl, or playing “The Money Will Roll Right In” with Mudhoney, or having the power to insist on bringing Bjorn Again to the Reading Festival, or being able to afford to bring my friend Ian along on tour just to have a good time, or paying Calamity Jane five-thousand dollars to be heckled by twenty thousand macho boys in Argentina, or asking my friends Fits Of Depression to play with us at The Seattle Coliseum, or playing with Poison Idea at No On Nine benefit in Portland organized by Gus Van Zandt, or being a part of one of L7's pro-choice benefits in L.A., or kissing Chris and Dave on Saturday Night Live just to spite homophobes, or meeting Iggy Pop, or playing with The Breeders, Urge Overkill, The T.V. Personalities, The Jesus Lizard, Hole, Dinosaur Jr., etc.

While all these things were very special, none were half as rewarding as having a baby with a person who is the supreme example of dignity, ethics and honesty. My wife challenges injustice and the reason her character has been so severely attacked is because she chooses not to function the way the white corporate man insists. His rules for women involve her being submissive, quiet, and non-challenging. When she doesn't follow his rules, the threatened man (who, incidentally, owns an army of devoted traitor women) gets scared.

A big “fuck you” to those of you who have the audacity to claim that I'm so naive and stupid that I would allow myself to be taken advantage of and manipulated.

I don't feel the least bit guilty for commercially exploiting a completely exhausted Rock youth Culture because, at this point in rock history, Punk Rock (while still sacred to some) is, to me, dead and gone. We just wanted to pay tribute to something that helped us to feel as though we had crawled out of the dung heep of conformity. To pay tribute like an Elvis or Jimi Hendrix impersonater in the tradition of a bar band. I'll be the first to admit that we're the 90's version of Cheap Trick or The Knack but the last to admit that it hasn't been rewarding.

At this point I have a request for our fans. If any of you in any way hate homosexuals, people of different color, or women, please do this one favor for us - leave us the fuck alone! Don't come to our shows and don't buy our records.

Last year, a girl was raped by two wastes of sperm and eggs while they sang the lyrics to our song “Polly.” I have a hard time carrying on knowing there are plankton like that in our audience. Sorry to be so anally P.C. but that's the way I feel.

Love,

Kurdt (the blond one)

Végül pedig jöjjenek maguk a dalok, illetve azon információ, hogy hol jelentek meg eredetileg, mikor rögzítették és ki ült a dobok mögött):

1. Dive

Felvétel dátuma és helye: 1990. április, Smart Studios, Madison, WI
Eredeti megjelenés: Sliver kislemez, 1990. szeptember
Eredeti kiadó: Sub Pop
Dobok: Chad Channing

2. Sliver

Felvétel dátuma és helye: 1990. július, Reciprocal Recording, Seattle, WA
Eredeti megjelenés: Sliver kislemez, 1990. szeptember
Eredeti kiadó: Sub Pop
Dobok: Dan Peters (Mudhoney)

3. Stain

Felvétel dátuma és helye: 1989. szeptember, The Music Source, Seattle, WA
Eredeti megjelenés: Blew EP, 1989. december
Eredeti kiadó: Tupelo
Dobok: Chad Channing

4. Been a Son

Felvétel dátuma és helye: 1991. november, BBC Maida Vale Studios, London, UK
Ez a verzió korábban nem jelent meg hivatalosan.
Dobok: Dave Grohl

5. Turnaround

Felvétel dátuma és helye: 1990. október, BBC Maida Vale Studios, London, UK
Eredeti megjelenés: Hormoaning EP, 1992. január
Eredeti kiadó: Geffen/DGC
Dobok: Dave Grohl
Eredeti előadó: Devo

6. Molly's Lips

Felvétel dátuma és helye: 1990. október, BBC Maida Vale Studios, London, UK
Eredeti megjelenés: Hormoaning EP, 1992. január
Eredeti kiadó: Geffen/DGC
Dobok: Dave Grohl
Eredeti előadó: The Vaselines

7. Son of a Gun

Felvétel dátuma és helye: 1990. október, BBC Maida Vale Studios, London, UK
Eredeti megjelenés: Hormoaning EP, 1992. január
Eredeti kiadó: Geffen/DGC
Dobok: Dave Grohl
Eredeti előadó: The Vaselines

8. (New Wave) Polly

Felvétel dátuma és helye: 1991. november, BBC Maida Vale Studios, London, UK
Ez a verzió korábban nem jelent meg hivatalosan.
Dobok: Dave Grohl

9. Beeswax

Felvétel dátuma és helye: 1988. január, Reciprocal Recording, Seattle, WA
Eredeti megjelenés: Kill Rock Stars válogatáslemez, 1991. augusztus
Eredeti kiadó: Kill Rock Stars
Dobok: Dale Crover (The Melvins)

10. Downer

Felvétel dátuma és helye: 1988. január, Reciprocal Recording, Seattle, WA
Eredeti megjelenés: ”BLEACH” CD kiadás, 1990
Eredeti kiadó: Sub Pop
Dobok: Dale Crover (The Melvins)

11. Mexican Seafood

Felvétel dátuma és helye: 1988. január, Reciprocal Recording, Seattle, WA
Eredeti megjelenés: Teriyaki Asthma válogatáslemez, 1989. augusztus
Eredeti kiadó: C/Z Records
Dobok: Dale Crover (The Melvins)

12. Hairspray Queen

Felvétel dátuma és helye:: 1988. január, Reciprocal Recording, Seattle, WA
Korábban nem jelent meg hivatalosan.
Dobok: Dale Crover (The Melvins)

13. Aero Zeppelin

Felvétel dátuma és helye: 1988. január, Reciprocal Recording, Seattle, WA
Korábban nem jelent meg hivatalosan.
Dobok: Dale Crover (The Melvins)

14. Big Long Now

Felvétel dátuma és helye: 1988. december – 1989. január, Reciprocal Recording, Seattle, WA
Korábban nem jelent meg hivatalosan.
Dobok: Chad Channing

15. Aneurysm

Felvétel dátuma és helye: 1991. november, BBC Maida Vale Studios, London, UK
Ez a verzió korábban nem jelent meg hivatalosan.
Dobok: Dave Grohl

A válogatáslemezhez külön kislemez nem készült, ám az 1990-ben kislemezen megjelent Sliver utólag kapott videóklipet, amely hónapokkal később, 1993. május 21-én debütált:

 

Cobain 1994-es halála után a piacot elöntötték a kalózkiadványok, ezek közül a legismertebb az Outcesticide sorozat volt, amely folytatta az Incesticide irányát, vagyis kiadatlan rádiós felvételek, alternatív verziókat sorakoztatott fel, amelyeket idővel élő felvételekkel fűszereztek tovább 1994-től az évtized végéig.