Már csak kirakat az ember teste, a lét meg sivatag – Itt az Anna and the Barbies új klipje

A Sivatag egyik legszembetűnőbb tulajdonsága az erős ’80-as évek-hangulat. „Ezekben a furcsa időkben jólesik visszabújni picit, egy régmúlt évtized kulisszái mögé – mondja Pásztor Sámuel. – Eljátszani, hogy egy 70-es évekbeli progrock-zenekar vagyunk, és épp megírjuk az új évtized popslágerét.

Túltolt zenei teatralitás és a fojtott feszültség egymást váltják a dalban, később megidézzük a korszak francia filmjeinek hangulatát is. Szinte látom, ahogy Belmondo elindul a helikopter felé a film végén (A Profi), és egy pillanatra felmerül a lehetőség, hogy mégis megmenekül a főhős. Aztán dördül a fegyver, és a refrén súlyos gitárjai hamar pontot tesznek a történet végére.

Az Anna and the Barbies régóta flörtöl a különböző évtizedek zenei stílusaival. „Nincs annál jobb szórakozás, mint állni a világ zenei gardróbja előtt, és válogatni a tengernyi műfaj közül. Kiválasztani azt, ami majd a legszebb fellépőruhája lesz egy készülő dalnak. Ez a játék az egyik legizgalmasabb része a hangszerelésnek. Egy jó választás rengeteg izgalmas réteget tud adni a zenének, hisz mindenkiben más és más emlékeket hoz elő a múltjából.”

„A szöveg kitűnően folytatja ezt az idővonalat – magyarázza Pásztor Anna. – A ’70-es évekből a klip vizualitásával átugrunk a ’80-as évekbe, mindez pedig beletorkollik a mába, ami bizonyos értelemben zsákutca az emberiség számára. Erről szól, mégpedig elég drasztikusan, a szöveg. Maga a cím is azt sugallja, hogy egy egészen elérzéstelenedett, üres, elnéptelenedett helyen járunk, már csak kirakat az ember teste, a lét meg sivatag.”

Anna azt mondja, a rapjei afféle ráolvasásként is értelmezhetők, számonkérés, s egyben felelősségre vonás is a szöveg – ám mások helyett leginkább saját magával beszélget a dalban. „Az egyénnek el kell döntenie, melyik hangra figyel saját magán belül, és hogyan tovább odakint, hol van az oázis. A kiállásban („én hozzád mennék, de te nem akarod..”) önmagunk szeretetéről, az ezért folytatott küzdelmünkről énekelek:”

S hogy van-e kiút a sivatagból? Erre a klipben, pontosabban annak egyik különleges szereplőjénél a válasz. Pásztor Anna azt mondja, a Sivatag kisfilmjében szereplő, színes sminket viselő, futurisztikus külsejű lány az új generációt szimbolizálja.

„Az Amnesia művésznevű lánnyal egy gyorsétteremben találkoztunk, ahol felszolgált – meséli az énekesnő. – Kiderült, hogy rajongó. Miután kihozta a tésztámat, beszélgettünk, és akkor már tudtam, hogy szeretném bevonni valamibe. Színes, bogárszerű sminkjével a jövőt testesíti meg számomra: az idősebbek furcsán néznek rá, vizslatják, elborzadnak a külsején – közben pedig a finom, erezetszerű, színes vonalak azt sejtetik, hogy a bábból valami csodálatos fog majd kikelni.”

A Sivatag klipjét Tokay Péter rendezte, az operatőr Virág Péter volt.

Természetesen a rajongók elsősorban arra kíváncsiak, mikorra várható a nagylemez, amelynek – a Ha egyszer ennek vége, a Lábon kihordott szerelmek és az Ez is ti vagytok, ez is én vagyok után – a Sivatag a negyedik előfutára. Nos, az együttes csupa jó hírrel szolgálhat: ősszel érkezik még egy single, hogy aztán tél elején végre egyben is hallható legyen a mintegy háromévnyi történést és zenei anyagot felölelő nagylemez.

Pásztor Sámuel azt mondja, óriási jutalomként éli meg az együttes, hogy a covid-időszak miatti leállások után teljes sebességgel vethette bele magát a fesztiválszezonba. „Néha olyan messzinek tűnik, mintha nem is lett volna igaz. Felhőtlen az örömünk! Egyébként is úgy megy az ember koncertre, mintha élete legjobban várt házibulijára indulna: a legjobb barátaival csinálja azt, amit a legjobban szeret. Mostanában ennek még van egy szorzója is.”