A bajnoki nyitányon is Loncar volt a nyerőember

Bár előnybe került az első félidőben a Mezőkövesd, a DVSC egyenlített, majd a második játékrészben fordított és megnyerte a szezon első párharcát.

A nemzetközi porondon már bemutatkozott Srdjan Blagojevic legénysége, mint ismeretes, előző hét csütörtökön Az EKL 2. körének első mérkőzésén 1-0-ra nyertek Jerevánban. Hétfőn este viszont a bajnokságban, hazai közönség előtt kezdte meg a pontvadászatot a piros-fehér gárda. Pénteken az MTK – Paks találkozóval vette kezdetét az új szezon, az 1. forduló a hónap utolsó napján pedig a DVSC – Mezőkövesd összecsapással zárult.

Ahogy várható volt, a Loki szakvezetője változtatott a jereváni csapaton, a védelem tengelyében ezúttal Romanchuk kezdett, középpályán pedig a Bódi, Oliviera, Vajda triónak szavazott bizalmat, a támadósorban pedig Bárányt vetette be. A vezetőedző egy játékosra nem számíthatott, mégpedig a nemzetközi kupameccsen megsérült Ferenczire, helyére Manriquét állította a védelem bal oldalára.

A kezdő sípszó előtt a gyász percei következtek, az Ultras Debrecen napokban elhunyt tagjának, Nagy Rolandnak, illetve Papp II Lászlónak, a DVSC egykori játékosának emléke előtt tisztelegtek a labdarúgók és a Nagyerdei Stadionba kilátogató nézők.

Pontban 20 órakor Káprály Mihály jelére a mezőkövesdi Drazic lábáról indult útjára a labda. Vendéghelyzettel indult a találkozó, Dreskovic szűken tette haza a labdát, melyre Drazic majdnem lecsapott, de Megyeri jól mozdult ki kapujából. Az első percekben a piros-fehérek birtokolták a labdát, a vendégek átadva a területet, visszahúzódtak térfelükre, kontrákra rendezkedtek be. A debreceniek sok átadással szövögették támadásaikat, de sehogy sem találták a jól záró kövesdi védelmen a rést, vagy az utolsó passzok voltak pontatlanok. Az iram nem volt nagy, eseménytelenül, ebből adódóan helyzetek nélkül teltek a percek. A 22. minutumban veszélybe került a matyóföldi kapu, ám szöglet lett a vége, majd a sarokrúgást után Dreskovic fejelt kevéssel mellé. Öt perc múlva elnémult a hazai publikum, ugyanis a semmiből megszerezte a vezetést a Mezőkövesd: Romanchuk blokkolta Illés lövését, de a labda Drazic elé pattant, aki 11 méterről kapásból a léc alá bombázott (0-1).

Nem sokra rá viszont talpon volt a debreceni szurkolótábor, ugyanis egy káprázatos góllal egyenlített a DVSC: Loncar félfordulatból, 26 méterről kilőtte a bal felső sarkot (1-0). A Loki középpályása a nemzetközi kupa után a bajnokin is betalált, ráadásul jó eséllyel pályázhat a forduló legszebb góljára. A folytatásban a két tizenhatos között zajlott a játék, ám elég sok hibával futballoztak a csapatok, gyakran cserélt gazdát a labda. Egy Bódi lövéssel zárult az első félidő, bár többet kezdeményezett a házigazda, a felek 1-1-es állásnál vonultak az öltözőbe.

A Lki szakvezetője nem látott okot a változtatásra, a kezdőcsapatot küldte pályára negyedórás pauza letelte után. Debreceni lehetőséggel indult a játékrész: Bódi beadását kifejelték a védők, a labda Kusnyír elé került, aki egyből lőtt, de a blokkolták bombáját. Komoly nyomás alatt volt ezekben a percekben a kövesdi védelem, ám állták a sarat, mindig volt valaki, aki menteni tudott. Uralta a játékot a DVSC, járatták a labdát, de sehogy sem tudták megbontani a kék-sárgák jól záró védelmét. És jött megint Loncar, aki Bódi tű pontos beadását fejelte az ötöstől a kapuba az 55. percben (2-1). Lendületbe jött a Lokomotív, előbb kisebb tűzijátékot rendeztek a vendégek tizenhatosánál, majd Bárány csúsztatott mellé. Beszorultak védőharmadukba a matyóföldiek, többször is veszélybe került a kapujuk, benne volt a levegőben a harmadik találat. Időnként kijött a szorításból a borsodi gárda, a cserként pályára lépő Cseri is megeresztett egy löketet, ám Megyeri könnyedén védte a próbálkozást, mint ahogy Drazic közeli lövését is. Vajda lábában volt a harmadik gól, aki miután tolt egyet a labdán, célba vette a bal alsót, de a kapufát találta telibe. Ez volt az utolsó megmozdulása, ugyanis Dzsudzsák váltotta, mint ahogy a teljesen súlytalan Olivierát a jobb szélen Szécsi. A Loki csapatkapitánya alighogy pályára lépett, Manriquét ugratta ki, de közeli lövését lábbal hárította Piscitelli. Lépéskényszerben volt a Mezőkövesd, mely gárdának fel kellett adnia a védekező taktikát, ám azzal, hogy kitámadtak, kinyíltak hátul, lehetőséget adtak a piros-fehér kontráknak. Drazic tologatta a labdát a tizenhatoson belül, majd lőtt, Megyeri viszont figyelt, az ölében kötött ki a játékszer. Kézben tartották a meccset a cívisek, nem csak magabiztosan őrizték előnyüket, hanem, hanem növelhették is volna, ám kimaradtak az újabb lehetőségek. A hosszabbítás harmadik percében Babunski zárta le a meccset, aki 7 méterről kilőtte a bal alsót és állította be a 3-1-es végeredményt.

NB I 1. forduló

DVSC – Mezőkövesd: (1-1)

DVSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovic, Romanchuk, Manrique – Loncar (Ojediran 93′), Lagator – Bódi (Kyziridis 78′), Vajda B. (Dzsudzsák 70′), Oliviera (Szécsi 70′) – Bárány (Babunski 78′)

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Lukic, Pillár, Filip – Brtan, Illés (Cseke 75′), Vajda S., Da. Babunski (Hudák 75′) – Drazic, Prudnyikov (Cseri 59′)

Vezetőedző: Kuttor Attila

Gólszerzők: Loncar 33’, 55′, Babunski 92′ ill. Drazic 27’

debsport.com