Egygólos vereség a rangadón

Hiába szerezte meg a vezetést a második félidő elején a DVSC, a Kecskemét hamar egyenlített, majd bevitte a három pontot érő találatot.

Győztes rangadó után újabb élcsapattal találkozott a 24. fordulóban Srdjan Blagojevic legénysége, ugyanis a 2. helyen álló Kecskemét látogatott szombaton a Nagyerdei Stadionba. A lila-fehérek is sikerrel vették az előző akadályt, 2-0-ra győzték le a Vasas együttesét. Az idei bajnoki évben már kétszer összecsaptak a felek, mindkét párharc döntetlenre végződött, reméltük, a harmadikban a debreceniek kerekednek felül.

A Loki szakvezetője ezúttal is szolgált meglepetéssel, a védelem jobb oldalán a Honvéd elleni második félidőben védőként debütáló Szécsit vetette be. Manrique letöltve egymeccses eltiltását, visszakerült a középpálya tengelyébe, viszont a Kisvárda ellen kiváló teljesítményt nyújtó Lagator begyűjtve ötödik sárgáját, kénytelen volt kihagyni a mérkőzést. Romanchuk és Ojediran ezúttal a kispadon kaptak helyet, míg Dreskovicot ismét kezdőként lépett pályára.

Rúsz Márton játékvezető jelére 15:45-kor Babunski lábáról indult útjára a labda és vette kezdetét a rangadó. Az első veszélyes támadást a Kecskemét vezette, a 2. percben egy szélről érkező lapos beadást Hadaró lőtt az ötös sarkáról az oldalhálóba. A mérkőzés ezen periódusában a vendégek irányították a játékot, birtokolták a labdát, a piros-fehérek beszorultak saját térfelükre. A Kecskemét magasan védekezett, ez pedig nem ízlett a cívisvárosiaknak. A 7. percben első támadását majdnem gólra váltotta a DVSC: Ferenczi beadását Babunski fejelte kapura, ám Varga Ádám kezébe bólintotta a labdát. Kezdett beindulni a debreceni gépezet, egyre többször eljutottak a lilák tizenhatosáig, nem egyszer került veszélybe a kapu. A folytatásban leginkább mezőnyben zajlott a játék, felváltva birtokolták a labdát a csapatok, de mindkét oldalon elég sok volt a hiba, így helyzetet ebben a periódusban nem lehetett feljegyezni. A 24. percben gyors kontrát vezettek a hazaiak, melynek végén Kyziridis eresztett el egy életerős löketet, ám kicsit rosszul célzott, a játékszer a keresztléc fölött hagyta el a játékteret. Közeledve a félórához inkább a Loki akarata érvényesült, ám a hírősvárosiak cerberusának alig akadt dolga. Mindkét fél próbálkozott lövésekkel, ám sikertelenül, a kapuk nem kerültek veszélybe. Ez nem is változott a félidő végéig, így gól nélküli döntetlennel zárult a játékrész.

Szünetben nem változtatott a kezdőn a DVSC szakvezetője, az alapcsapatot küldte pályára a második félidőre. Varga Kevin lövésével indult a játékrész, a labda a jobb kapufa mellett kevéssel hagyta el a játékteret. A 47. percben kényszerből változtatnia kellett Blagojevicnek, ugyanis Babunski megsérült, helyén Mance folytatta. Szuhodovszki tesztelte Milosevicet, a szerb hálóőrről először kipattant a labda, de másodjára sikerült rávetődnie. Válaszul Loncar tekert 18 méterről, ám a kapufáról az alapvonalon túlra vágódott a játékszer, majd Milosevic mutatott be egy hatalmas bravúrt, góltól mentve meg csapatát. A 61. percben talpon volt a hazai szurkolótábor: Ferenci beadása megpattan egy hazai védő lábán, a labda Loncar elé került, aki közelről a hálóba piszkálta a labdát (1-0). Nem örülhettek sokáig a debreceni drukkerek, öt minutum elteltével egyenlített a Kecskemét: Májer tette belsővel középre a labdát, ám az Deslandesről saját kapujába pattant (1-1). Nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a csapatok, próbálván előnyhöz juttatni övéiket, ám a kapuk nem kerület veszélybe. Egészen a 80. percig, ám ennek a vendégek örülhettek: Az ex debreceni Horváth Krisztofer tekert 16 méterről a jobb felsőbe (1-2). A hátrányra reagált a Loki szakvezetője, pályára küldte a hosszú sérüléséből felépült Bárányt. A mérkőzés hajrájában mindet egy lapra feltéve rohamozott a Vasutas, sajnos nem járt eredménnyel, a Kecskemét megőrizte előnyét és elvitte a három pontot a Nagyerdei Stadionból.

Labdarúgó NB I 24. forduló

DVSC – Kecskemét: 1-2 (0-0)

DVSC: Milosevic – Szécsi (Varga J. 86′), Dreskovic, Deslandes, Ferenczi – Manrique, Loncar – Varga K. (Bódi 67′), Dzsudzsák (Bárány 86′), Kyziridis (Sós 67′) – Babunski (Mance 47′)

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Kecskemét: Varga Á. – Meskhi (Horváth K. 66′), Vágó, Belényesi, Nagy K. – Nikitscher, Hadaró (Szabó A. 86′), Szuhodovszki, Banó-Szabó – Májer (Katona 83′), Szalai

Vezetőedző: Szabó István

Gólszerzők: Loncar 61′ Ill. Deslandes (öngól) 67′, Horváth K. 80′

Fotó: Ásztai Csaba

debsport.com