Férfias küzdelemben győzött a DASE

Kovács Miklós együttese bár megszerezte a vezetést, a Sárrétudvari csapata még az első félidőben egalizált, ám Bucz Bence hajrában lőtt góljára már nem érkezett válasz.

Nincs megállás a Megyei I. osztályban, a csapatok újabb fordulóhoz érkeztek a hétvégén. A DASE 4–3-as győzelemmel kezdett az előző játéknapon, Kovács Miklós tanítványai a Sárréti  ellen is hasonlóan a három pont bezsebelésére törekedtek. Vasárnapi ellenfelünk a nyitófordulóban öt góllal múlta felül a DSC-SI együttesét, így ennek tudatában egy kimondottan izgalmas összecsapásra volt kilátás.

A találkozó mezőnyjátékkal indult, majd lehetőségek mindkét oldalon adódtak, de azokkal egy darabig egyik fél sem tudott élni. A 23. percben egy nagyszerűen felépített támadás végén a középen üresen érkező Csák Zsolt révén megszereztük a vezetést, az előnyt pedig akár meg is duplázhattuk volna, ám helyzeteink kimaradtak. A kihagyott ziccerek pedig megbosszulták magukat, hiszen a Sárréti támadója, Kiss Dávid még a szünet előtt egyenlíteni tudott, így 1–1-es döntetlenről folytatódott az összecsapás.

A második félidőben hatalmas volt a küzdelem, apró szabálytalanságok miatt a játék többször is megszakadt. Az újabb gólért mindkét együttes nagy erőket mozgósított, ám az állás sokáig nem módosult. Molnár Máté ugyan az 59. percben elhagyta a pályát, a kispadon ülve idegei pattanásig feszültek, s a játékvezető öt perccel a vége előtt piros lapot mutatott fel neki. Mikor már mindenki azt hitte, hogy egálban zárnak a felek, Bucz Bence ahogyan azt szokta, magabiztosan tört kapura, majd talált célt. Kispadunk táján hatalmas volt az öröm, hiszen fiaink az előnyt már nem adták ki kezünkből. A 2–1-es sikernek köszönhetően pedig továbbra is százszázalékos mérleggel rendelkezünk, jövő héten a Józsa elleni városi derbin folytathatjuk a jó sorozatot.

Megyei I. osztály felnőtt, 2. forduló

DASE – Sárréti DSK: 2–1 (1–1)

DASE: Molnár B. – Molnár M. (Hegedüs Gy., 59.), Nagy Á. (Aisam, 74.), Éles (Vilmányi, 67.) Éder (Barcza, 32.), Fényi, Csák, Szabó J. (Deák, 89.), Ibrahim, Bucz, Pató

Vezetőedző: Kovács Miklós

Gólszerzők: Csák (23.), Bucz (87.)

Kiállítva: Molnár M. (85.)

Férfias küzdelem folyt a pályán, kiegyenlített volt a mérkőzés. Játékban többet nyújtottunk a Sárrétudvarinál, bár nem brillíroztunk mi sem. Szerencsére vezetést tudtunk szerezni, egy beadást követően Csák Zsolt kapásból talált be. Ellenfelünknek egy fegyvere volt, a nagy bedobások, melyből megközelítőleg 50-et kellett levédekeznünk. Egyszer nem sikerült, abból be is tudtak találni. Szerencsére két perccel a vége előtt egy előre vágott labdát követően Bucz Bence elé került a labda, aki nem hibázott és így megnyertük a mérkőzést. Büszke vagyok a srácokra és természetesen örülünk a sikernek.-mondta Kovács Miklós

O.K.