Újabb esély a férfi strandröpiseknek a Tokió 2020-ra

Ugyan két éve, a Georgiában rendezett olimpiai kvalifikációs strandröplabda Kontinentális Kupa első fordulójából a magyar férfi és női válogatott sem jutott tovább, a férfiak most újabb esélyt kaptak a tokiói kvóta megszerzésére.

 A magyar nemzeti együttes tagjai 2019-ben Belgium és Szlovákia mögött harmadikok lettek a négyes csoportban, ami nem ért továbbjutást.

A sportági szövetség (MRSZ) honlapjának szerdai tájékoztatása szerint azonban Oroszország visszalépett a második fordulóban való indulástól, és mivel a nyolc csoportharmadik közül a magyarok állnak a legelőkelőbb helyen a nemzetek ranglistáján, az európai szövetség (CEV) a magyar szövetséget kérte fel beugrónak a második forduló 24. helyére, amelyet az MRSZ el is vállalt.

A szövetség döntésének értelmében a tavalyi országos bajnokság első két helyezett párosa, azaz a címvédő Hajós Artúr és Stréli Bence (SRSE), valamint Oláh Botond (SRSE) és Soós Izsák (Ball Sport Club) képviseli majd Magyarországot május 7. és 9. között a második fordulóban, a törökországi Izmirben.

A nyolcas csoportban Anglia, Észtország, Lettország, Litvánia, Olaszország, Szlovénia és a házigazda Törökország szerepel még, ebben a mezőnyben kellene az első öt hely valamelyikét megszerezni a 16-os döntőbe kerüléshez, amelynek végső győztese indulhat majd a tokiói olimpián.  A mérkőzések speciális lebonyolítás szerint zajlanak: két ország két-két párosa játszik egymás ellen egy-egy mérkőzést. Az összecsapás győztese az az ország, amelynek párosai két mérkőzést nyernek. Ha az első két mérkőzés után az állás 1-1, akkor "aranymérkőzés" dönt a győztes országról. Az ott homokra lépő párosokat az adott ország szövetségi kapitánya jelöli ki.
 

fotó:Magyar Röplabda Szövetség Facebook