A Te napod, a Mi napunk - jön a yoUDay

Hét esztendeje, hogy a Debreceni Egyetemen megszületett az országosan egyedülálló évnyitó show, a yoUDay gondolata. A kezdetek óta pedig rendre húszezer látogató bulizik együtt a monumentális stadionbulin.

Az idei yoUDay mottója: We are stronger together. Együtt, egy egyetemi családként erősebbek vagyunk. Ezt mind a szervezésben való összefogás, mind pedig a közös, szenvedélyes buli is alátámasztja. Csaknem kettőszáz négyzetméteres óriásszínpadon rendezik majd a koncerteket szeptember 13-án, szerdán este.
 
Bács Zoltán kancellár szerint ennek közösségteremtő ereje van - bizonyítottan eredményesen:
“2016-ban határoztuk el, hogy szervezünk egy olyan rendezvényt, amely egységgé kovácsolja az egyetemi polgárokat, olyan helyszínen, ahol a lehető legtöbb embert tudjuk összehozni. Így született meg a yoUDay gondolata. Úgy tűnik, ez sikeres kezdeményezés, hiszen az idei a hetedik alkalom lesz.” - mondta a kancellár.
A szerdán este fél 7-kor kezdődő mega party-n napjaink hazai könnyűzenei élvonalát Dzsúdló és a Valmar képviseli majd, illetve zakatol a retró vonat is. Velünk lesz Nagy Feró, Korda György és Balázs Klári, Zalatnay Sarolta “Cini”, illetve a Neoton Família (Csepregi Éva és Végvári Ádám).
 
A show elején több mint száz ország felvonultatott zászlaja nyitja az eseményt. Megannyi látványelem, meglepetés tarkítja a yoUDayt, amelyen az előzetes érdeklődés és várakozások alapján ismét telt házat köszönthet a cívisváros egyeteme a Nagyerdő szívében álló arénában. Az óriás koncertet követően pedig természetesen nem maradhat el az after party sem a Hallban.
További részletek és jegyinformációk a Stadion Show Facebook-eseményében:
 
BM.