Holnap már fesztivál

A hír igaz, mint tudjátok, holnap már dübörög a Campus fesztivál, szem és torok nem marad szárazon, lesz itt zene a füleinknek, talpalávaló a talpunk alá.

Hozzá kell tennünk persze, hogy aki most valami mélyértelmű, az élet lényegét boncolgató bemutatásra gondol, az csalódni fog. A popzene világa nem engedi túl közel a rajongókat imádatuk tárgyához. Ki kell mondanunk, talmi csillogás veszi körül a népszerű előadókat, az igazi énjük rejtve marad az emberek előtt, akik amúgy is szeretik őket túlisteníteni.

Az utazó popsztár egyik első prototípusa amúgy Liszt Ferenc volt, aki amellett, hogy zseniális szerzőnek és előadónak számított, sármjával azonnal lenyűgözte a közönség soraiban helyet foglaló nőket. Képzeljék el, hogy az 1800-as években saját turnészekérrel – vagy inkább hintóval – járta be keresztül-kasul Európát. Ez most, a repülőgéppel ide-oda repkedő sztárok korában talán megmosolyogtató, de akkoriban szenzációsnak számított. Kicsit elkanyarodtunk, jöjjön hát a publikusnak szánt információmorzsákat felcsipegető ismertető azokról, akik idejönnek Debrecenbe, hogy elkápráztassák a nagyérdeműt.

Pendereczki Pöpi rockerbarátom kissé csalódott, amikor megtudta, ebben a cikkben nem a rockműfajra összpontosítunk. A rockban nyomuló fellépőkről azonban már értekeztünk sokat, most merüljünk el a pop posványában… Akarom mondani, világában… Elnézést!

A svédek mindig otthonosan mozogtak a populáris műfajokban, nagypapám például nagyon szerette a nemrégiben félig-meddig aktiválódott ABBÁ-t.  A Campus nagyszínpadára látogató svéd énekesnő, Zara Larsson huszonnégy évesen már sok-sok évet tud maga mögött ebben a bizniszben. 2008-ban – tíz évesen!! – zsebelte be egy ottani tehetségkutató műsor fődíját, hazavitt egy rakat pénzt és menedzserei segítségével beindult karrierje. 2013-ra az amerikai Epic Records szerződtette három évre és rá egy évre ki is jött debütáló albuma, a „1”. (Frappáns, a világ nagy részén azonnal érthető cím.) A második album, a Lush Life meghozta az első nagy slágert is. Utána már nem volt megállás, a MNEK közreműködésével felvett és közzétett Never Forget You-t azok sem felejtik el egy hallgatás után, akik memóriazavarral küzdenek.

A covid-időszak alatt is elő-előrukkolt dalokkal, de harmadik lemezére tavalyig kellett várni. A Poster Girl címében a falra tehető, imádható popidol képét erősíti, miközben feltételezzük Zaráról, hogy a magánéletben ő is ugyanúgy szereti az élet apró örömeit, mint bármelyikünk. 2021 novemberében világkörüli turnéra indult, ennek egyik állomása lesz a Campus, lehet vele ugrálni és énekelni majd a koncerten.

Valamikor réges-régen, amikor ez a popzenei őrület elindult, a brit zenei szcéna híres ellentétpárját a jófiús imidzsű The Beatles és a rosszfiúk csapata, a The Rolling Stones alkotta. Azóta persze kiderült, hogy egyik banda sem írható le ilyen fekete-fehér, igen-nem jellegű elemzéssel, de máig vannak olyan előadók, akik népszerűségüket annak köszönhetik, hogy olyan aranyosak és cukik. A Joshua Grimmett és Ethan Shore által alapított house formáció pedig egyenesen a direkt és lényegretörő Goodboys nevet választotta magának. (Pendereczki Pöpi itt áll mögöttem, miközben e sorokat pötyögöm és fejcsóválva dünnyögi: „Vajon menni ideig gondolkodhattak ezen a néven?” Na de Pöpi már csak ilyen, ami nem kemény zene, az az ő lelkét nem érinti meg.)

A táncparkettet koptatók nagy kedvencének számító fiúk a Piece of Your Heart című slágerükkel törtek le egy-egy darabkát a rajongók szívéből még 2019-ben. Táncra fel! (Közben Pöpi újabb sört pattint fel, ellensúlyozandó a nagy megrázkódtatást, hogy számára ismeretlen nevekkel terhelem amúgy végtelen memóriatárral rendelkező agyát.)

Christian Löffler a maga harminchét évével már nem számít kölyöknek, de élő szettjeivel minden korosztályt képes elvarázsolni. Techno őrült alkotóként fontos számára, hogy saját kezében tartsa műveit, társalapítója a kölni székhelyű Ki Recordsnak. Amúgy a Németország északi részén található kikötővárosban, Rostock közelében él. Mondták is róla, amikor a nagy karanténidőszak alatt nem tudott turnézni, hogy Rostockban rostokol. Mivel képzőművészeti képzésben részesült és amúgy is fogékony a vizuális megoldások iránt, aktívan kiveszi részét lemezborítói és videói megtervezéséből. A kritikák kiemelik munkásságával kapcsolatban, hogy nem egyszerűen táncolható, kluboknak szánt popslágereket ír, hanem új kontextusba helyezi a house ismert elemeit, zenei fordulatait. Valami különös lebegés járja át szerzeményeit. Úgy villanyoz fel, hogy közben végtelenül ellazít és nyugtat. Kíváncsiak vagyunk, hogyan működik majd mindez élőben, a nagyszínpad előtti arénában.

Ki ismeri Bruce Fieldert? Csak a legfanatikusabb fanok tudják, hogy ez az igazi neve az angol zenei producernek és DJ-nek, Sigalának. A ködös Albionból induló lemezlovas egykor zenekarokban kezdte pályafutását, majd az évek során rájött, neki és zenésztársainak is jobb lesz, ha egyedül kezd alkotni. Bevetette hát magát házi stúdiójába és kísérletezni kezdett. Első nagy slágerében, az Easy Love-ban a Jackson 5 ABC című számából emelt át hangmintát. Ezt számtalan egyéb dal követte, a műfaj sajátosságainak megfelelően együttműködött más előadókal.

Dolgozott vele John Newman, Craig David, Paloma Faith, Sean Paul, Ella Eyre és Meghan Trainor is. Első nagylemeze 2019-ben látott napvilágot Brighter Days címmel. Legutóbbi slágervárományos szerzeménye tavaly nyáron jelent meg Rita Oraval közösen You for Me címmel. Meglátjuk, azaz meghalljuk, milyen egy élő Sigala buli a Campuson.

A Chase and Status egy angol elektronikus zenei duó, melyet Saul Milton (Chase) és Will Kennard (Status) alkot. Koncerteken Andy Gangateen dobos teszi jelenlétével és játékával komplexebbé a produkciót. A „srácok” nem most kezdték az ipart, még 2003 körül kezdtek mozgolódni, amikor még az egyetemek padjait koptatták a vinillemezek mellett. Kennard abba is hagyta felsőfokú tanulmányait a zenélés miatt, Milton ugyan kiemelkedő teljesítménnyel végzett angol és bölcsészettudomány szakon, de őt is véglegesen beszippantotta a közös muzsikálás öröme.

Most kellene leírnunk karrierjük fontosabb állomásait, de már kezdünk fáradni, jöjjön hát egy részlet egyik daluk az All Goes Wrong szövegéből nyersfordításban: „Megragadnád a lőszert?/Megharapnád a fegyvert?/A térdemre esek és igen, a csatát megnyertük/Kérlek, ne vegyél hülyére/Töltsd az életed a cipődben/Most sétálok/Igen sétálok.” Nem éppen egy átlagos popdal megszokott képeivel operáló szerzemény, a nyugtalanító sorok mélyebb értelmet sejtetnek. E sorok mögül is kiütköznek a bölcsész tanulmányok, még akkor is, ha Serdült Ede rockszakértőnk örökbecsű mondását idézzük, miszerint „egy dalszöveg csak dalszöveg, nem vers”.

Milyen jó, hogy akik e sorokat olvassák, nem látják, mi történik közben a háttérben. Elmélyült munkámban újra és újra megzavar Pendereczki Pöpi barátom. Míg én időmet nem kímélve csipegettem és szórtam számítógépem billentyűzetének segítségével Önök elé a korábban már említett információmorzsákat, rocker barátom a sokadik sört pukkantja be kis dolgozószobámban. Jelen pillanatban levetett bőrdzsekijét a feje fölött pörgetve fennhangon kiabálva jelenti ki, hogy ő tulajdonképpen magasról tesz a Campus fesztivált jellemző műfaji sokszínűségre. Hogy mit neki a pop? Mit neki a családokat vonzó programok? Mit neki óriáskerék? (Tényleg, idén vajon lesz?) Csitítanom kell kedves cimborámat, különben a szomszédok kitiltanak engem a lakógyűlésekről.

Sósperecet hozok a konyhából, leültetem a kanapéra a szemmel láthatóan egyre kimerültebb Pöpit és bekapcsolom a tévét. Ott ül fáradtan, de elégedetten és nyolcvanas évekbeli rockslágerek klipjeit nézi, arcán elömlik a gyermeki öröm, szemeiben dévaj csillogás.

Azért remélem, meghoztuk mindenki kedvét a cikkünkben felsorolt előadókhoz. Gyerünk, gyerünk, hogy időben ott legyünk!

Stregula Ármin