Kezdődik a rájátszás-kvalifikációja

Január végén Székesfehérváron rendezték meg az EXIM Magyar Kupa négyes döntőjét, amelyen a DEAC férfi jégkorongcsapata a tavalyi kupagyőzelem után mint címvédő indult. A cívisvárosiak az elődöntőben a DVTK Jegesmedvék csapatával találkoztak. A diósgyőrieket ugyan négyből négyszer legyőzte az alapszakaszban a DEAC, de a borsodiak minőségi légiósokkal erősítettek a kupadöntőre.

Mindkét csapat jól kezdett, de már az első harmadban vezetést szereztek az egyetemisták, amit végül az egész mérkőzésen tartani tudtak a DVTK-val szemben, végül kétgólos, 5:3-as debreceni győzelem született, ezzel György József tanítványai egyre közelebb kerültek a címvédéshez.

Másnap a Hydro-Fehérvár AV 19 – FTC – Telekom mérkőzés győztesével, a Fehérvárral állt ki a döntőben a DEAC. Az egyetemisták a döntőben is hatalmas küzdelemről tettek tanúbizonyságot; már az első harmadban kétgólos előnyt szereztek, majd a szünet után még jobban kinyílt az olló. A hazaiak fejvesztve próbálták menteni a menthetőt, ki is egyenlítettek. A cívisvárosiak azonban nem hagyták elúszni a döntőt, negyedszer is bevették a fehérvári kaput, amire már nem érkezett válasz, így a kupadöntőt a DEAC nyerte 4-3-ra.

A kupagyőzelemről és az azóta eltelt időszakról a csapat vezetőedzőjét, a tavaly novemberben kinevezett György Józsefet kérdeztük.

- Most már kicsit kihűlt és próbálom elfeledni, ahogy a srácokkal is feledtetni a kupagyőzelmet, de természetesen hatalmas élmény volt. Nem kérdés, hogy ez az eddigi edzői pályafutásom csúcsa, amit megköszöntem a srácoknak és a stábnak is. Nagyon jó körülmények között tudunk edzeni, és készülni, számos szakember áll napi szinten a rendelkezésünkre, mindenkinek része volt a sikerben. Én is meghatódtam, amikor megnyertük a kupát, hiszen a szezon elején, amikor a junior csapatot kezdtem irányítani nem is gondoltam, hogy Magyar Kupa győztes csapat edzője leszek – kezdte az élménybeszámolót a vezetőedző, aki bevallotta, hogy nem voltak túl biztatók a körülmények a kupadöntő előtt.

– A január nagyon erőltetett menet volt, év elején még a Miskolc ellen játszottunk bajnokit, utána készültünk az erdélyi turnéra, az indulást megelőző tesztelésen derült ki, hogy hat játékos koronavírusos. Ezután tizenkét napig nem tudtunk edzeni, az erdélyi mérkőzéseket le kellett mondanunk, három meccset zöld asztalnál veszítettünk el. A karantén után egy hetet tudtunk csak közösen készülni. A sorsolást jónak mondanám, bár a DVTK három komoly légióst szerződetett, úgyhogy nem volt könnyű túljutni rajtuk, sőt, ha őszinte szeretnék lenni, akkor be kell vallanom, hogy én az elődöntőn sokkal jobban izgultam.

A döntőben igyekeztem a háttérben maradni, leplezni az izgalmamat. Nagyon jól kezdtünk a Fehérvár ellen, a mérkőzés felét talán uraltuk is, több lehetőségünk volt, de tudtuk és ismertük a Fehérvár játékát. Meg voltam róla győződve és felkészítettem a srácokat is, hogy jönni fog a vihar és azt kell átvészelni. Ez így is lett, megoldották a helyzetet, a harmadik harmadban pedig tényleg az egyetlen lehetőségből szereztünk gólt. Ez után már emberfeletti dolgokat produkáltunk, 4:3-nál a létező legnagyobb emberelőnyben játszott a Fehérvár, Hetényi Zoltán kapusteljesítményéről is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Úgy gondolom ezen a találkozón minden összejött, mindenki a legjobbját nyújtotta – értékelt büszkén György József.

Gyorsan megtalálta a hangot a játékosokkal

György József tavaly novemberben azután vette át a vezetőedzői posztot, miután elődje, David Musial három és fél év közös munka után távozott a DEAC férfi jégkorongcsapatának éléről. Beszélgetésünkben visszatekintett a kezdeti időszakra és mesélt nekünk az edzői hozzáállásáról, szemléletéről.

- Az edzőváltás után a csapat morálisan eléggé mélyen volt, de profi sportolókhoz méltón nyerni szerettek volna, bennük volt a bizonyítási vágy, ezt próbáltam feléleszteni megfelelő edzésmunkával, illetve a hangulatot próbáltam folyamatosan jobbá tenni. Az első két hét nagyon nehéz volt, több játékost nem ismertem. Voltak álmatlan éjszakáim, hogy hogyan tudom elfogadtatni magam a srácokkal. Alapvetően demokratikus edzőnek gondolom magam, érdekel mások véleménye is, nem gondolom, hogy mindig nekem van igazam. Emiatt kicsit féltem attól, hogy erre hogyan fog reagálni a csapat, mert előfordul, hogy egyesek úgy gondolják, hogy a demokratikus edző gyenge.

Nagyon pozitív csalódás volt számomra, hogy elfogadták, amit képviselek, a nézőpontomat azzal kapcsolatban, hogy hogyan akarom összeállítani az edzéseket, mindenki beállt a munkába. Idővel aztán jöttek a visszajelzések, hogy jónak gondolják a módszeremet és a meccseken is jöttek az eredmények, ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb volt felém a bizalmuk. Két-három hét után kezdtem fellélegezni és azt érezni, hogy jól fog menni munka – mondta a gyergyószentmiklósi születésű szakember, aki 2006 óta részese a debreceni jégkorongsportnak.

- Abban hiszek, hogy a mérkőzéseket az edzéseken tudjuk megnyerni, a mérkőzéseken az edző maximum azt tudja megfigyelni, hogy aznap kiben van kellő energia, de akkor már nem tud olyat mondani, hogy a játékos mivel tudna javítani a technikáján. Ezt folyamatosan sulykolom a játékosokba is, elmondtam nekik is, hogy az edzésen látottak és az elvégzett munka alapján tudom összeállítani a csapatot, ezeket figyelembe véve nagyjából meg is tudom jósolni előre a mérkőzések várható eredményét.

Az edzésmunkába sok olyan gyakorlatot építettem be, ahol a játékosoknak egymással kell versengeniük különböző játékszituációs feladatokban. Hiszek abban, és az utánpótlásban volt szerencsém kipróbálni és megtapasztalni, hogy ezek a játékos gyakorlatok, versengések a gyakran monoton edzésmunkát sokkal élvezhetőbbé teszik és növelik a motivációt – mondta a vezetőedző, aki szintén nap mint nap képezi magát, hogy minél eredményesebb legyen a csapata.

- A legnagyobb probléma jelenleg számomra az, hogy hét olyan játékos van a csapatban, akinek nem a magyar az anyanyelve. A szakmai résznél nincs ebből gond, inkább a motivációs beszédeket nehéz átadni úgy, ahogy szeretném, de a srácok ebben is támogatnak, a meglepi karácsonyi csomagban kaptam tőlük egy angol-magyar szótárt. Vettem a jelzést, szóltam is nekik, hogy én is törekszem rá, hogy visszarázódjak a nyelvi finomságokba, minden nap igyekszem ebben is előre lépni, de egyébként ebben is igyekeznek segíteni.

A DEAC jégkorongozói az Erste Liga alapszakaszában jelenleg a hetedik helyen áll, és bár még hátravan néhány mérkőzés az alapszakaszból, a hetedik és tizedik hely között álló csapatok pozíciója már nem változhat, így a szövetség megtartotta az újonnan bevezetett rájátszás-kvalifikáció választását és elkészítették a menetrendet.

- Idén hozták be a playoff-kvalifikációt, nekünk kellett ellenfelet választani, a Győr és a székesfehérvári Titánok jöhetett szóba, végül leültünk a srácokkal és közösen hoztuk meg a döntést, hogy a Titánokkal szeretnénk játszani. Úgy állunk hozzá, hogy nem jelent semmit az alapszakaszbeli eredmény, készülünk rájuk. Mindig azt kérem a fiúktól, hogy mindig csak a soron következő mérkőzésre fókuszáljunk, edzéseken és meccseken is tegyék bele a melót. Nem szeretek jóslásokba bocsátkozni, mindig azt kérem, hogy tiszteljük az ellenfeleket, mert ha véletlen lenézzük őket és elszállunk, akkor bajban leszünk – zárta a beszélgetést György József.

 

A DEAC férfi jégkorongcsapatának programja:

Február 21., hétfő: DEAC–Titánok,
Február 22., kedd: DEAC–Titánok,
Február 24., csütörtök: Titánok–DEAC,

A további meccsnapok, amennyiben szükséges: február 25., péntek és február 27. vasárnap.

A párharc győztese kerül be az Erste Liga rájátszásába.

Vona Lilla, fotó: Soós Attila, Derencsényi István, Csontos Máté