Bővülő közel-keleti agrár kapcsolatok

Hallgatói és kutatói csereprogram, valamint szakmai együttműködés kidolgozásáról, továbbá közös kutatások megvalósításáról írt alá szándéknyilatkozatot a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, valamint az iraki Kirkuki Egyetem Gyógy- és Ipari Növények Kara csütörtökön.

Az oktatási és kutatási együttműködés keretében az intézmények közös tudományos publikációk megjelentetését, továbbá online és hibrid konferenciák szervezését is tervezik. 

- A megállapodás részeként a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) alap- és mester képzéseire továbbá a nyári intenzív kurzusainkra is érkezhetnek hallgatók a Kirkuki Egyetemről. A partnerségünk célja, hogy tovább bővítsük az intézmény nemzetközi kapcsolatrendszerét, minél több lehetőséget biztosítsunk a kutatói és hallgatói közösségünknek a külföldi tanulmányi és szakmai tapasztalat megszerzésére – tájékoztatta a hirek.unideb.hu-t Stündl László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja.

Khalid Khalil Ahmed, a Kirkuk Egyetem agrárkarának dékánja szerint a megállapodás aláírása az első lépés intézmények együttműködésében, amely segíti Kirkuki Egyetem nemzetköziesítését.

- A partnerség révén szeretnénk javítani eredményeinket a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban. Reméljük, hogy együttműködésünket bővíthetjük és kiterjeszthetjük a Debreceni Egyetem további karaira is – tette hozzá Khalid Khalil Ahmed. Az oktatási és kutatási együttműködés keretében az intézmények közös tudományos publikációk megjelentetését, továbbá online és hibrid konferenciák szervezését is tervezik. 

- A megállapodás részeként a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) alap- és mester képzéseire továbbá a nyári intenzív kurzusainkra is érkezhetnek hallgatók a Kirkuki Egyetemről. A partnerségünk célja, hogy tovább bővítsük az intézmény nemzetközi kapcsolatrendszerét, minél több lehetőséget biztosítsunk a kutatói és hallgatói közösségünknek a külföldi tanulmányi és szakmai tapasztalat megszerzésére – tájékoztatta a hirek.unideb.hu-t Stündl László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja.

Khalid Khalil Ahmed, a Kirkuk Egyetem agrárkarának dékánja szerint a megállapodás aláírása az első lépés intézmények együttműködésében, amely segíti Kirkuki Egyetem nemzetköziesítését.

- A partnerség révén szeretnénk javítani eredményeinket a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban. Reméljük, hogy együttműködésünket bővíthetjük és kiterjeszthetjük a Debreceni Egyetem további karaira is – tette hozzá Khalid Khalil Ahmed

A szándéknyilatkozat aláírását követő tárgyaláson a kari vezetők további egyeztetésekről állapodtak meg.

Sajtóközpont -ÉE