Impact-siker a Campus Fesztiválon

Klasszikus rockslágereket játszott modern formában a Campus Fesztivál zárónapján az egyetemi kötődésű Impact Project. A koncerten különleges vendégként Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár is színpadra lépett.

Az Impact Projectet nyolc évvel ezelőtt, 2016-ban alapította Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora és Tőzsér József rektorhelyettes, az Android együttes billentyűse. A zenekar célja a kezdetektől az, hogy a rock klasszikusokat olyan formában szólaltassák meg, hogy a modern kor közönségének az elvárásait is tükrözze, ennek eredményeként egy minden ízében frissebb, korszerűbb megszólalást kölcsönözzenek az örökzöld szerzeményeknek.

A két alapító és a szintén törzstagnak számító Szabó László mellett a zenekarban az Android és a Tűzlabda együttesek zenészei is közreműködnek, de rajtuk kívül gyakran vendégelőadók is fellépnek. 

Szilvássy Zoltán rektor ezúttal is tagja volt a formációnak, két dalban, a Pink Floyd klasszikusában, a Comfortably Numb című dalban, valamint az LGT Ringasd el magad című slágerében közreműködött a dobok mögött.

-Szeretem a színpadot, tulajdonképpen ott nőttem fel, ugyanis hegedűtanár is vagyok. Biztos vagyok abban, hogy ahol az ember egyszer már járt, oda ötödjére, századszorra, ezredszerre is vissza kell, hogy találjon. Még ha nem is tartja örökké fiatalon az embert a zene és a zenélés, hetvenig biztosan, ezt önkísérletben tanulmányoztam. Ez egy baráti kör, mindenkinek van egy hangszere, ami így is van rendjén. Amikor egy gyerek elkezdi az iskolát, akkor a tankönyvek és a füzetek mellé egy hangszert is kapnia kellene meg valamilyen sportágat is választhatna, hiszen ha ezek sokáig elkísérik az életben, akkor biztosan boldog ember válik belőle – mondta a hirek.unideb.hu érdeklődésére a rektor.

A koncerten egy másik különleges vendégfellépőt is köszönthetett a közönség, ugyanis Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja is mikrofont ragadott és csatlakozott két dalnál, az LGT Ringasd el magad, valamint a Valaki mondja meg című szerzeményénél az Impacthoz, hangos sikerrel. 

-Néhány próba mindig van a koncert előtt, igazán inkább a fellépés előtt van bennem némi lámpaláz, máskor nincs is idő erre, hiszen van más feladat bőven. Az egészben az a legnagyszerűbb, hogy családias közösségben játszunk és én is ebben a közegben léphetek a színpadra, az egyetem ilyenkor kifejezetten nagy erőkkel képviselteti magát. Akárcsak a sportot, úgy a zenét is nagyon szeretem, munka közben is sok zenét hallgatok. Ebből fakad az, hogy a Campsus Fesztivál, a yoUDay, a Könnyűzenei Intézet kiemelkedő szerepet tölt be az egyetem életében. A zene hatalmas közösségformáló erő, akárcsak a sport. Tanítunk, tanulunk, dolgozunk az egyetemért, de az ilyen pillanatok nagyon fontosak, mert ezektől leszünk igazán emberek – fogalmazott Bács Zoltán kancellár.

A Campus Fesztivál utolsó napján adta különleges koncertjét az Impact a Made in Debrecen X Hangfoglaló Színpadon. Az együttes repertoárjában ezúttal is főként a hetvenes évek magyar, illetve külföldi klasszikusai szerepeltek. Tőzsér József rektorhelyettes, billentyűs szerint ezek a koncertek mindig lehetőséget adnak arra, hogy hamisítatlan örömzenélést mutassanak be a Campus Fesztivál közönségének.

-Jól sikerült a koncert, a közönség élvezte, persze mindig arra törekszünk, hogy minél jobb produkciót nyújtsunk. Egy fellépés után mindig marad bennünk egy kis hiányérzet azzal kapcsolatban, hogy valamit máshogy kellett volna csinálni, de összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel. A legfontosabb mindig a visszajelzés, amit a nézőtérről kapunk, erre most sem lehetett panasz. Abszolút újdonság volt, hogy első alkalommal játszottunk 1973-as LGT-blokkot (Bumm, Képzelt Riport) két Pink Floyd-dal után. A Campus Fesztivál a zenekar életében egyébként mindig kiemelt jelentőséggel bír, ezúttal pláne az volt, hiszen sikerült az egyetem rektorát és kancellárját is színpadra hívni, ezzel ők is hozzájárultak a könnyűzene ápolásához – nyilatkozta Tőzsér József rektorhelyettes.

Mint mondta: arra is törekszenek, hogy megismertessék a fiatalokkal azokat a zenéket, melyek évtizedekkel ezelőtt alapjaiban határozták meg a rockzene irányait, a műfaj kialakulását, fejlődését. 


Sajtóközpont - BZ