Floridában is bemutatkozott a Debreceni Egyetem

Oktatási, kutatási, innovációs fejlődési irányait, jó gyakorlatait és nemzetközi kapcsolatait mutatta be a Debreceni Egyetem a Hungarian Summit diplomáciai konferencián Floridában. Az eseményen részt vett Pető Károly általános rektorhelyettes, Nagy Péter, a GTIDEA Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület elnöke, valamint Bács Zalán, a Sporttudományi Koordinációs Intézet képviseletében.

A szakmaiság és a közösségi egység szinergiájára építve az oktatás, az üzleti élet, a közösség, a kultúra és a sport területén kínált lehetőséget a párbeszédre, a tapasztalatcserére és partnerségek kialakítására legutóbbi csúcstalálkozóján az amerikai-magyar kapcsolatok erősítésével foglalkozó nonprofit szervezet, a HungarianHub. Az eseményen a Debreceni Egyetem is részt vett azzal a céllal, hogy ismertesse képzési portfólióját, oktatási, tudományos és sportstratégiáját, valamint az ezeken a területeken elért eddigi eredményeket.

- Innovatív oktatási programok, diákcsere-lehetőségek és egyetemek közötti együttműködési kutatási projektek kialakításának lehetőségei merültek fel a tanácskozás során, hangsúlyozva az oktatási kapcsolatok fontosságát a két nemzet között. A találkozó mindezek mellett elősegítheti a hálózatépítési és a karrierfejlesztési lehetőségeket is, valamint jó gyakorlatok megismerését és kapcsolatok teremtését tette lehetővé a Debreceni Egyetem számára fontos sport- és közösségépítési területeken – fogalmazott Pető Károly általános rektorhelyettes.

Az amerikai és a magyar egyetemek közötti akadémiai kapcsolatépítésben rejlő lehetőségekről szóló panelbeszélgetéseken hazai és amerikai egyetemek (többek között a University of Central Florida, a Stetson University, a Robert Morris University, az Embry-Riddle Aeronautical University és a Daytona State College) is képviseltették magukat, valamint több, felsőoktatási kérdésekkel foglalkozó szakmai szervezet vett részt.

- A két ország közötti kapcsolatok a felsőoktatás terén is kiemelkedő jelentőségűek, a tradíciók, a közös eredmények és a párbeszéden alapuló kollaborációs tevékenység egyaránt példaértékű. A Debreceni Egyetem jelenlétének köszönhetően tovább növelhető a magyar tudományosság láthatósága és befolyása az Egyesült Államokban – emelte ki Nagy Péter, a GTIDEA Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület elnöke. 

A csúcstalálkozón üzleti, oktatási és közösségi szekcióban egyeztettek a magyar és az amerikai felsőoktatási intézmények szakemberei, akik többek között betekintést kaphattak az University of Central Florida kilenc inkubátorházat magában foglaló accelerátor programjába, az amerikai Department of Defense tevékenységébe, valamint a floridai gazdaságfejlesztési ügynökségek és szervezetek munkájába is. 



Sajtóközpont - BZ