Üvegfalra írt költészet

A Debreceni Egyetem külföldi és magyar hallgatói közül többen kedvenc versidézetüket írták fel a DE Élet- és Természettudományi Könyvtár üvegfalára. A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) kezdeményezésére indított közösségi megmozdulással kapcsolódik az intézmény ebben az évben is a költészet napjához.

A DEENK 2024-ben is csatlakozott a Posztolj verset! mozgalomhoz, így április 11-én, a magyar költészet napján már csaknem tizedik alkalommal tartotta meg hagyományossá vált akcióját. A könyvtár munkatársai az Élet- és Természettudományi Könyvtár előtt ösztönözték az arra járó hallgatókat, hogy osszák meg hallgatótársaikkal a nekik oly kedves idézeteket. Az egyetemi könyvtár számára minden évben fontos, hogy ezzel is hangsúlyozzák az olvasás, a nemzeti kultúra ápolását, a költészet kiemelt fontosságát. 

Egész nap folyamatosan gyűltek az ÉTK üvegfelületein az idézetek, ráadásul több idegen nyelvű versrészlet is előkerült, volt, aki életbölcsességeket osztott meg az anyanyelvén, de olyan hallgató is akadt, aki hazájának legkedveltebb mulatós előadójának sorait osztotta meg társaival. 

- Közel egy évtizede csatlakoztunk a Posztolj verset az utcára elnevezésű országos kampányhoz, nálunk azonban azért különleges ez a megmozdulás, mert a könyvtár üvegfelületei tökéletesen alkalmasak arra, hogy kézzel írott idézetek kerüljenek rá, ezáltal pedig egy sajátos vizuális élmény tárulhat az ott elhaladó és egy pillanatra elidőző hallgatók szeme elé. Nagy büszkeség számunkra, hogy a magyar hallgatók mellett a más országokból érkezett fiatalok is fogékonyak a flashmob iránt, őket is megmozgatja ez az esemény – mondta Bíró-Bácsó Bettina, a DEENK Kommunikációs és Marketing Osztályának vezetője. 

A személyes üzeneteknek is tökéletesen beillő idézeteket a Műszaki Könyvtár közösségi terében elhelyezett táblákra is felírhatták az akcióban részt vevő egyetemisták. 

A magyar költészet napjához kapcsolódóan a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár ezen a napon népszerű versírópályázatát is újra meghirdette, már sorozatban negyedik alkalommal. Az idei kiírás mottója: Helyem a világban, a pályaműveket május 6-án éjfélig lehet elküldeni a kommunikacio@lib.unideb.hu email címre. A verseket kép formátumban (jpg, png vagy pdf) várják, de papíralapon is leadhatják a pályázók a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár kilenc egységének bármelyikében. 

A könyvtárak listája ezen a linken érhető el.

  

Sajtóközpont - BZ