Izgalmasan alakult a hajrá

A Debreceni Egyetem jégkorongcsapata nagy küzdelemben maradt alul az alapszakasz első körének zárómérkőzésén. Kikaptak a kosárlabdázók és a férfi futsalosok is, ám utóbbi ennek ellenére a felsőházban folytathatja. A férfi röplabdázók, a női futsalosok és a kézilabdázók nyertek.

Jégkorong
Az Erste Liga alapszakaszának első köre véget ért, a szövetség a helyezések alapján két részre osztotta a mezőnyt, és a csapatok még egyszer játszanak a csoportbeli ellenfeleikkel hazai pályán és idegenben. A DEAC jégkorongcsapata vasárnap este a közvetlen rivális DVTK-t fogadta, a tét az volt, hogy a két csapat közül melyik végez a hetedik és a nyolcadik helyen. Mivel a fekete-fehérek 4-2-re kikaptak, a nyolcadik helyen zártak, ezáltal az erősebb csoportba kerültek: a magyar bajnok és listavezető Ferencváros, a címvédő Gyergyó, valamint a Csíkszereda és a DAB ellen kell felvenni a harcot.

- Nagyon komoly sorozaton vagyunk túl, várható volt, hogy a fizikai és mentális fáradtság előbb-utóbb elő fog jönni, és ez most történt meg. A második harmad közepétől egyértelmű volt, hogy melyik csapat akar nyerni, de mindent kihagytunk. Kétgólos hátrányból felálltunk, egyenlítettünk, de jött a DVTK harmadik gólja, ami nagyon nem kellett volna, mert fáradt a társaság, és tudtuk, hogy nehéz lesz visszajönni. Minden topjátékosunkon látszott, hogy már nem úgy mozog, kicsit lassabb fejben és testben. Le a kalappal a srácok előtt, nem nagyon volt gyenge meccsünk mostanában, sokat javult a játékunk, de most ez sem volt elég a sikerhez – összegzett Vaszjunyin Artyom vezetőedző.

Kosárlabda
Hétpontos, 92-85-ös vereséget szenvedett a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 19. fordulójában Kaposváron. Az első félidőben csapnivalóan védekező cívisvárosiak az utolsó percekben kis híján ledolgozták 17 pontos hátrányukat, de a végjátékban a somogyiak koncentráltak jobban, így megérdemelt győzelmet arattak.

- Most is beigazolódott, hogy húsz perc kosárlabda nem mindig elég a győzelemhez. Az első félidő katasztrófa volt, az, hogy csak tizenegy pontot szereztünk, ránk nézve volt hízelgő, a rossz egy-egy védekezésünk mellett nagyon sok támadó lepattanót engedélyeztünk az ellenfelünknek. A fordulás után sokkal jobban játszottunk, de a felzárkózás sokat kivett belőlünk, és amikor meg kellett volna fordítani a meccset, akkor megállt a tudomány – értékelt Andjelko Mandics vezetőedző.

Futsal
Az alapszakasz utolsó mérkőzése egy döntővel ért fel a DEAC férfi futsalcsapatának. Tihanyi Csaba legénysége péntek este az éllovas Haladás csarnokában egy bravúrgyőzelemmel bebiztosíthatta volna a felsőházat érő hatodik helyet, ellenkező esetben nem a saját kezében volt a sorsa. A fekete-fehérek végül nem tudtak meglepetést okozni, 2-1-re kikaptak Szombathelyen, azonban a közvetlen rivális Nyírbátor is vereséget szenvedett Újpesten, így a DEAC jutott a felsőházba.

A lányok a DVTK-Vénusz otthonában játszottak NB I-es mérkőzést, és magabiztos, 7-0-s győzelmet arattak.

- A mérkőzés elején még akadozott a gépezet, nehezen vettük fel a ritmust, de az első gól után már felszabadultabban játszottunk. A második játékrészben egyértelműen mi domináltunk. Sajnos most is sok hiányzónk volt, de ennek ellenére is sikerült magabiztosan nyerni, a pályára lépő játékosok mindegyike hozzátett ehhez a győzelemhez – összegzett Quirikó Vivien vezetőedző.

Röplabda
Túlzás lenne azt állítani, hogy a DEAC férfi röplabdacsapata ideális helyzetből vágott neki a Kecskemét elleni hazai bajnokinak vasárnap este a DESOK-ban, ugyanis Fodor Antal legénysége 2024-ben egy győzelem mellett háromszor is kikapott az Extraligában. A kisebb hullámvölgy mellett ugyancsak nehézséget jelentett, hogy sérülés miatt Kiss Imre, Tóth András és Bán Viktor sem léphetett pályára. A kedvezőtlen előjelek ellenére a DEAC 3:1-re nyerni tudott, és remélhetőleg ez a szép győzelem lendületet ad Fodor Antal legénységének.

Kézilabda
Csaknam két hónapig tartó szünetet követően péntek este a DEAC kézilabdacsapata a Kecskemét otthonában vendégeskedett, és 25-21-es győzelemmel kezdte az évet.