EUG: „Több, mint játék, a karriered kezdete!”

Debrecenben ülésezett a 2024-es Európai Egyetemi Játékok (EUG) Operatív Szervezőbizottsága. A résztvevők négy napirendi pontot tárgyaltak a Nagyerdei Stadionban megtartott tanácskozáson.

Mint arról a hirek.unideb.hu már többször beszámolt: Debrecen és Miskolc, valamint a két város egyeteme közösen nyerte el a jövő évi, 2024. július 12-e és 24-e között sorra kerülő Európai Egyetemi Játékok rendezési jogát.

A több éves előkészítési folyamat részeként szerdán újra együtt ülésezett a szervezőbizottság. A megbeszélésen részt vettek a társszervező Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség (MEFS) képviselői, valamint a Miskolci és a Debreceni Egyetem szakemberei, hogy áttekintsék a rendezvény kezdetéig hátralévő feladatokat, funkcionális területeket.

Juhász Péter, a MEFS főtitkára és az Operatív Szervezőbizottság vezetője elmondta, januártól az Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) is bekapcsolódik a munkába.

- Projektcégként fognak részt venni az előkészítésben és a lebonyolításban is, így számos területen folytatunk egyeztetéseket a közös munkáról. A város és az egyetemek képviselői, valamint a MEFS és az NRÜ is érdekelt abban, hogy – hasonlóan az atlétikai vb-hez vagy a kézilabda Final Four-hoz – az Egyetemi Játékok is sikeres nemzetközi esemény legyen – hangsúlyozta a sportvezető.

Juhász Péter hozzátette: az év hátralévő részében az a legnagyobb feladat, hogy az NRÜ-vel összehangolják a munkafolyamatokat, hogy a magyar EU-elnökséghez kapcsolódóan az Európai Unióban minél jobb híre menjen az egyetemeknek, a MEFS-nek és a városoknak egyaránt.

A tanácskozáson bemutatták az elkészült progress reportot, ami egy jelentés az eddigi feladatokról, részletesen taglalva az egyes funkcionális területek készültségi fokát. Ennek megfelelően a résztvevők beszámolót hallhattak az EUG szervezésének jelenlegi állásáról. Szót ejtettek a többi közt a sportinfrastruktúra tervezéséről, az akkreditációról, a transzferről és az önkéntesekről is.

Áttekintették emellett az esemény marketing koncepcióját, amely a „More than games – this is the start of your career” szlogenen alapul. Vagyis, hogy a hallgatókat az EUG-n való részvétel komplexebben felkészítheti egy sikeresebb életre. A szervezők szerint a megszólított fiatal egyetemista sportolók számára a jövő évi EUG egy új kezdet lehet.

Balogh László, a debreceni szervezőbizottság vezetője, a DESKI igazgatója szerint az adott mérföldkőnek megfelelően, jól halad a szervezés.

- Stratégiai és koncepcionális kérdéseket is tárgyaltunk, ezek közül kiemelném a debreceni záróeseményt. A terv szerint az EUG záróeseménye egybe esik majd a Campus Fesztivál nulladik napjával és mi szeretnénk a fesztivál összes értékét közvetíteni. Nemcsak egy egyszerű zászlóátadásban gondolkodunk, hanem egy show-ban. Ilyen még az EUG-k történetében nem

volt, hogy egy gyönyörű stadionban és a létesítményt körülvevő óriási fesztiválon történjen meg az esemény zárása – jelezte Balogh László.

Az operatív igazgató kiemelte: Debrecenben rendelkezésre áll az a szervezőcsapat, ami ahhoz szükséges, hogy a 2024-es EUG minden idők legjobb Európai Egyetemi Játéka legyen.

Az eseménnyel kapcsolatosan hamarosan újra a városba látogat az EUSA delegációja. Az Európai Egyetemi Sportszövetség szakemberei november 23-24-én létesítménybejáráson vesznek részt a cívisvárosban.

Az EUG világviszonylatban a résztvevők létszámát tekintve ez az Olimpiát követő harmadik legnagyobb sportrendezvény. Hazánk legnagyobb létszámú sporteseménye lesz az 1965-ös nyári Univerziádé óta. 40 európai nemzet 5000 sportolója érkezhet hazánkba, Debrecenben akár 3000 egyetemista is megküzdhet a legjobb helyezésekért a 10 versenynap alatt.

Az Európai Egyetemi Játékok rajtjáig pontosan 9 hónap, 271 nap van hátra.

 

 

Sajtóközpont - PKZs