Díjazott műfordítók

Eredményhirdetéssel és díjátadóval zárult az „egy sima, egy fordított”, a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Művészeti Központ, az egyetemi színtársulat, a DESzínház, az intézmény Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiuma és a Csokonai Színház közös, a kortárs nemzetközi drámakiadás jobb megismerésére harmadik alkalommal meghirdetett műfordítói pályázata.

A beérkezett 51 mű szerzői közül az első három helyezett mellett hárman különdíjat vehettek át kedden a Csokonai Fórumban rendezett ünnepségen.

A feladat bármely nyelvből, magyarul még meg nem jelent, szabadon választott, az utóbbi harminc évben kiadott dráma szövegének vagy szövegrészletének fordítása volt, legfeljebb 20 ezer karakter terjedelemben.

- A műfordítói pályázat mostanra beépült a város életébe egy olyan példaértékű együttműködés keretében, amelynek résztvevői – a város, az egyetem és a színház – szívügyüknek, küldetésüknek tekintik a kulturális értékek közvetítését – fogalmazott köszöntőjében Puskás István.

Debrecen kulturális területért felelős alpolgármestere kiemelte a műfordítói munka fontosságát és felelősségét, hiszen – mint fogalmazott – egy irodalmi szöveg átültetése egy másik nyelvre két különböző kultúra között teremt kapcsolatot.

A mostani kiírásra beérkezett pályaművek eredetije angol, finn, francia, horvát, német, orosz, román, spanyol, svéd és ukrán nyelvű volt, újdonság, hogy az idei megmérettetésre szerb irodalomból vett mű magyar átirata is érkezett.

- A színházak részéről országosan, így Debrecenben is hatalmas az igény a kortárs művek magyar nyelvű adaptációja iránt, ezért is csatlakozott a teátrum már az első alkalommal – és azóta folyamatosan – a kezdeményezéshez, amelynek eredményeit a jövőben a magyar színházak összessége hasznosíthatja majd – mondta Miklós Eszter, a Csokonai Színház kommunikációs és marketing vezetője.

A kiírás egyik fontos eleme volt, hogy kizárólag olyan fordítók jelentkezhettek, akik ezt a munkát nem hivatásszerűen végzik.

- Tervezzük, hogy a jövőben változtatunk ezen, és lehetőséget teremtünk egy „profi” kategória létrehozására is, amelyben hivatásos műfordítók nyújthatnak be pályaműveket, emellett módot teremtenénk arra, hogy a nyertes darabot színpadra állítva a nagyközönség is megismerhesse – emelte ki Lakó Zsigmond, a DE BTK Művészeti Központ igazgatója, a DESzínház vezetője.

A nyertesek a pénzjutalom mellett publikálási lehetőséget, debreceni hétvégi kulturális programot, színházbérletet és könyvajándékot is kaptak.

A díjazottak:

I. helyezett: Pétery Dorottya

II. helyezett: Gajdos Nárcisz

III. helyezett: Vargáné Szarvas Cecília

Különdíjasok:

Kovács Lotti

Kiss Ádám László

Mélypatakiné Áfra Júlia

Az ünnepség zárásaként a három nyertes pályaművet felolvasó színházi formában mutatták be a Csokonai Színház művészei.

Sajtóközpont – BZs

Fotó: DESzínház – Csala Dorottya