VonZOO lehetőség

A pedagógusjelölt-hallgatók gyakorlati munkáját segíti a jövőben az az együttműködési megállapodás, melyet kedden írt alá a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara, valamint a Nagyerdei Kultúrpark.

Hazánk első vidéki növény- és állatkertje tavaly már több mint 170 ezer látogatót fogadott Debrecenben. A hat évtizedes múltra visszatekintő Nagyerdei Kultúrpark folyamatosan törekszik arra, hogy a közönség szórakoztatása mellett egyfajta nevelő tevékenységet is ellásson. 

- A zoopedagógia a 2000-es évek elején intézményesült nálunk. Missziós tevékenységünk részeként fontosnak tartjuk, hogy kilépjünk a kultúrpark kapuin, ezért néhány éve már az egyetem agrár-, illetve Természettudományi és Technológiai Karával szorosan együttműködve szakmai gyakorlatokat szervezünk a hallgatók számára. Ezt a tevékenységet bővítjük most ki a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karral közösen, azzal a céllal, hogy a pedagógusjelölt-hallgatók képzésük részeként megismerhessék a Nagyerdei Kultúrpark működési sajátosságait, pedagógiai lehetőségeit, zoopedagógiai gyakorlatát – hangsúlyozta Nagy Gergely Sándor igazgató a megállapodás aláírására szervezett keddi eseményen. 

 Az együttműködés a hajdúböszörményi karon tanuló több mint ezer hallgató számára nyújt lehetőséget arra, hogy a zoopedagógia területén bővítse szakmai ismereteit a gyakorlatban is. 

-  Karunkon igen népszerű az Állatasszisztált pedagógia szakirányú továbbképzés, de az óvodapedagógus és a gyógypedagógus hallgatók is foglalkozhatnak képzésük során ezzel a területtel. Ez a megállapodás nemcsak szakmai ismeretek elsajátítására nyújt remek gyakorlati terepet, hanem akár a társadalmi felelősségvállalásban is fontos szerepet kaphat, hiszen mostantól valamennyi hallgatónk vállalhat a kultúrparkban önkéntes munkát, amit kreditekkel ismerünk el – emelte ki Gortka-Rákó Erzsébet dékán. 

Mohácsi Rebeka zoopedagógus hozzátette: a hallgatók már idén bekapcsolódhatnak a nyári tematikus táborok munkájába. Az egyhetes kurzusokon a leendő szakemberek tarthatnak a gyerekeknek ismeretterjesztő és kézműves foglalkozásokat, de a szervezési, lebonyolítási feladatokban is segíthetnek. 

- Ezek az úgynevezett élményalapú pedagógiai módszerek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a GYGYK gyermekközpontú képzésében, ezért fontos, hogy hallgatóink megismerjék a tapasztalatszerző eljárásokat. Az együttműködés a kar tudományos tevékenységére is kiterjedhet, hiszen a hallgatók kiváló kutatási témákat találhatnak itt szakdolgozatukhoz vagy akár egy OTDK-dolgozathoz is – egészítette ki Fenyő Imre egyetemi docens. 


A Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar egy új zoopedagógiai szakirányú továbbképzési szak elindítását is tervezi a közeljövőben. 

 

 

Sajtóközpont- TB