Utoljára ült össze idén az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma

A testület jóváhagyta a Debreceni Egyetem jövő évi közbeszerzési tervét, az intézmény szervezeti és működési szabályzatát, valamint alapító okiratának és gazdálkodási szabályzatának módosítását a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma.

Elsősorban az egyetem működéséhez és fenntartásához, gazdálkodásához szükséges alapvető szabályzatok, rendeletek módosításával foglalkozott csütörtöki, egyben idei utolsó ülésén az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriuma. A tanácskozáson a testület tagjai jóváhagyták a Debreceni Egyetem 2023. évi közbeszerzési tervét.

Emellett olyan módosításokról határoztak, amelyeket december 8-i ülésén a Szenátus már megszavazott, ezeket hagyta most jóvá a kuratórium.

A Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításához kapcsolódóan az a döntés született, hogy a feladatok átstrukturálásával és bővülésével párhuzamosan az Oktatási Igazgatóság Oktatási Főigazgatóságként folytatja a tevékenységét, az oktatási igazgató oktatási főigazgató lesz, valamint a Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központjának vezetője is főigazgatóként végzi a továbbiakban a munkáját. 

A kuratórium tagjai támogatták a DE Gazdálkodási Szabályzatának módosítását, döntöttek a munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről, az egyes munkakörök betöltésével kapcsolatos szabályokról, a pályáztatás rendjéről és egyéb foglalkoztatási szabályokról. Az ülésen Bács Zoltán, a kuratórium titkára tájékoztatta a testület tagjait a Debreceni Egyetem 10-11. havi energiafelhasználásáról.

Sajtóközpont