A kultúra és a borok ünnepe Mádon

Zenéről, borokról, alkotásról, művészetről hallhattak előadásokat, láthattak kiállításokat az érdeklődők a Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémia Jó éjszakát Mád elnevezésű rendezvényén. A résztvevők koncerteket is hallgathattak, és megkóstolhatták a vidék legfinomabb borait.

A két napon át tartó kulturális és gasztronómiai találkozón festői környezetben, a Borsay kastélyban, valamint több helyi pincészetben várták a látogatókat. A cél ezúttal is az ismeretterjesztés, a gasztronómiai élményszerzés, a borkultúra, valamint a kortárs művészetek népszerűsítése volt.

 

Ez volt az első olyan rendezvény Mádon, melynek szervezésében a Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémiája is részt vett. Egyfajta településmarketingre törekedtünk, igyekeztünk egységes arculatot adni Mádnak, még úgy is, hogy nagyon sokféle pincészet jelent meg a két nap alatt. Egy olyan bormustra volt ez, ahol minden borászat szerette volna megmutatni magát. Egy jó adag kultúrát is belecsempésztünk a rendezvénybe, így a borkóstolás mellett művelődhetett is a közönség. A célt elértük, jó alap volt ez a mostani alkalom arra, hogy a jövőben is folytassuk – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Kémeri Péter szervező.

 

A június 17 és 18. között megrendezett Jó éjszakát Mád! programsorozaton kötetlen beszélgetést hallhattak a látogatók alkotásról, borokról, múzsákról. Mások mellett Bérczesi Róbert Artisjus-díjas zenésszel, dalszövegíróval, a Hiperkarma zenekar alapítójával a Borsay-kastély udvarában lehetett találkozni.

 

A helyi pincészetek vezetői megosztották gondolataikat a borászatról, az érdeklődők pincetúrákon vehettek részt, amelyeken a legfinomabb borokat, a legkülönlegesebb aszúkat is megkóstolhatták. 

 

A művészetek kedvelői a kastélyban csodálhatták meg Rácz Lili absztrakt festményeit és Szepsy Kinga festőművész alkotásait, a Demetervin Pince Galériájában Csomortáni Gál László MMA-ösztöndíjas képzőművész „Fák, újra gondolva” című kiállítását tekinthették meg, valamint Szendrey Zsolt „SZASZA” zenész-festőművész (Action, Sex Action zenekar) akusztikus műsora mellett saját rajzait is bemutatta a közönségnek a Borsay-kastélyban.

 

Az építészeti sétán Erhardt GáborYbl-díjas építész vezetésével ismerhették meg Mád jelentős és meghatározó épületeinek történetét, kiemelkedő építészeti emlékeit az érdeklődők. Mindemellett Leskó István növényorvos is tartott előadást Mád természeti értékeiről.

 

A találkozón fellépett többek között a Mystery Gang, Bebe, Tim Atkins,, az Orpheum Madams, valamint szólókoncertet adott Bérczesi Róbert is.

 

A Mádi Bor Akadémia programjait és a legfontosabb információkat ide kattintva lehet elérni.

 

Sajtóközpont - BZ