Egyetemi sportszakembereket díjazott a MEFS

A Debreceni Egyetem több oktatója és munkatársa is elismerésben részesült a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) éves közgyűlésén, melyet a MEFOB Fesztivál keretében a Miskolci Egyetemen tartottak pénteken. Az eseményen bejelentették, hogy jövőre Debrecen lesz a MEFOB Feszt házigazdája.

A közgyűlés résztvevőit a házigazda Miskolci Egyetem nevében Horváth Zita rektor köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta: fontos, hogy az egyetemek komolyan vegyék a sportot, melyben a MEFS-nek kiemelt szerepe van.

- A Miskolci Egyetem stratégiájának egyik központi eleme az egyetemi sport, 2016-ban Tájékozódási Futó EVB-t, 2017-ben Kosárlabda EEB-t szerveztek, melyből a ’16-osat az év legjobb egyetemi világversenyévé választotta a FISU. Az egyetem mindent megtesz azért, hogy Magyarországon nemzetközi szintéren is látszódjon, milyen komoly munka folyik az egyetemi sport terén is – hangsúlyozta az egyetemi vezető. Hozzátette: ezért is örültek annak, hogy elnyerték a 2024-es EEJ rendezési jogát Debrecennel közösen. Horváth Zita kitért rá: külön öröm számára, hogy a MEFS az első MEFOB FESZTIVÁLT Miskolccal közösen rendezi, ezzel is megalapozva a 2024-es multisport esemény sikeres szervezését.

Mocsai Lajos, a MEFS elnöke beszédében röviden összegezte a 2021-es év egyetemi sportos eredményeit, kiemelve, hogy számos részvételi rekord dőlt meg tavaly, nagyobb hangsúlyt kapott az egyetemi szabadidősport, továbbá a hazai és a nemzetközi sportdiplomáciában is hosszú idő után újra megfelelő helyre került a MEFS.

A sportvezető a 2022-es események közül a MEFS Közgyűlésének is helyszínt adó MEFOB FESZTIVÁLT emelte ki, mely egy olyan multisport esemény, ami felkészülés és tesztversenye a 2024-ben Debrecen-Miskolc helyszínen rendezendő Európai Egyetemi Játékoknak (EEJ). 

- Jövőre a tervek szerint Debrecen lesz a házigazdája a MEFOB FESZT-nek. A négynapos sportfesztiválon 8 sportág, 25 egyetem közel 1000 sportolója vesz részt, kiegészülve a csaknem 100 fő önkéntessel – jelentette be Mocsai Lajos. 

Kihangsúlyozta: az idei EEJ-n a játékok történetében minden eddigi rekordot megdöntve 450 fő fogja a magyarországi egyetemeket képviselni, mely létszám háromszorosa az eddig valaha induló sportolói létszámnak.

A MEFS Közgyűlésén hagyományosan az egyetemi sportért kiemelkedő munkájuk elismeréseként a MEFS által alapított díjakat is kiosztották. A díjakat Mocsai Lajos, a MEFS elnöke, Murai László, a HÖOK elnöke, Bács Zoltán, a MEFS alelnöke, Ács Pongrác, a MEFS elnökségi tagja, Freyer Tamás, a MEFS elnökségi tagja adták át. A díjazottak között volt a Debreceni Egyetem több oktatója, szakembere is.

Hajós Alfréd Aranyplakettje
Bácsné Bába Éva (DE GTK Sportgazdasági és -menedzsment Intézet)

Csík Ferenc Ezüstplakett
Kuszkó Zsolt (DE Sporttudományi Koordinációs Intézet)

Elek Ilona Emlékérem
Kulcsár Zsolt (DE Sporttudományi Koordinációs Intézet)

Gedényi Mihály Elnöki elismerő oklevél
Süvöltősné Sághy Annamária (DE Sporttudományi Koordinációs Intézet)

MEFS/Sajtóközpont