Rehabilitációs központot épít Hajdúböszörményben a DE és a város

A Rehabilitációs és Fejlesztési Központ kialakításával minden eddiginél nagyobb jelentőségű egészségügyi beruházást hajt végre Hajdúböszörményben a Debreceni Egyetem és Hajdúböszörmény városa. A több tízmilliárd forintos fejlesztést Palkovics László miniszter, a térség fejlesztésért felelős kormánybiztos jelenlétében tartott sajtótájékoztatón jelentették be szerdán a hajdúvárosban.

Tiba István, a térség országgyűlési képviselője a szerdán Hajdúböszörményben tartott sajtótájékoztatón ismertette: a Debreceni Egyetem és a város közös munkájának eredményeként, valamint a kormányzat támogatásával elkezdődik a Rehabilitációs Központ létrehozása a városi strandfürdő területén.  
 

- Nagy jelentőségű beruházásról van szó, nem csak Hajdúböszörmény, hanem a régió számára egyaránt. Rövidesen kezdetét veszi a tervezési időszak a közbeszerzést követően, majd a beruházás megvalósítása következhet több tízmilliárd forint értékben. Ez a beruházás a jelentőségét tekintve minden eddigi helyi fejlesztést felülírhat – fogalmazott Tiba István. 

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja elmondta: csaknem hat éve készül az intézmény a rehabilitációs központ létrehozására.  

- A fejlesztés iránti igény akkor fogalmazódott meg, amikor egy születésétől fogva sérült gyermeket gondozó szülő felkereste Hajdúböszörményt és az egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karát. Az előkészítő folyamatok nyomán szélesedett ki a figyelem a gyermekrehabilitáción és fejlesztésen túl a felnőtt rehabilitációra és az idősgondozásra is. A DE Klinikai Központ érintett szakembereivel, az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinika igazgatójával egyeztetve született meg az a koncepció, amely végül több más fejlesztéssel együtt bekerült az egyetem és a kormányzat között létrejött keretmegállapodásba. Erre alapozva kezdődhet meg az előkészítés, tervezés következő fázisa. – húzta alá a kancellár. 

A létesítményben a tervek szerint szanatóriumi, valamint az idősellátás és a különféle gyógykezelések elvégzésére alkalmas helyiségeket alakítanak majd ki több ütemben.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: vannak olyan fejlesztések, amelyek szélesebb körben érvényesek, túlmutatnak egy megyén vagy egy városon, ilyen például a debreceni BMW-gyár létesítése, amely az egész térségre jelentős hatással lesz.  

- Olyan innovációt kell létrehozni, amihez nincs hasonló a közelben. Ha a BMW beruházás elindul, akkor annak a térségre is komoly hatásai lesznek. Egy ilyen nagyszabású fejlesztésre megfelelően kell reagálni, iparterületek fejlesztésével, a hajdúnánási MotoGP pálya is erősíti ezt a szemléletet. Ugyanakkor ezekhez a bővítésekhez az egészségügyi rendszer korszerűsítése, új szolgáltatások elindítása is szükséges. Ez utóbbira válasz a rehabilitációs központ létrehozása – tájékoztatott a kormánybiztos. 


Palkovics László kiemelte, hogy az eltervezett beruházásoknak köszönhetően várhatóan öt év múlva az észak-keleti térség elérheti a nyugat-magyarországi régió fejlettségi szintjét.