Télűző családi nap a Jégcsarnokban

Csaknem ezren korcsolyáztak együtt a vasárnapi Jégkarneválon, amelyet idén már nyolcadik alkalommal rendezett meg a Családbarát Egyetem programjaként a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ (DEMEK) és a Lelkierő Egyesület.

A programra érkező egyetemi dolgozók és családtagjaik folyamatosan vették birtokba a jégpályát, ahol a korcsolyázás mellett vetélkedők és számos nyeremény is várta a résztvevőket.

- Mostanra hagyománnyá vált, hogy az intézmény dolgozói családtagjaik körében búcsúztatják a telet egy játékos jégkarnevál keretében, amelyet az elmúlt évben a járványhelyzet miatt sajnos nem tudtunk megrendezni – mondta el a hirerk.unideb.hu portálnak Berényi András. A DEMEK vezetője kiemelte: a jelentkezők és a résztvevők magas száma azt bizonyítja, hogy hatalmas az igény a rendezvényre.

A családok egy-egy tombolajegyet is kaptak érkezéskor, a szerencsés nyertesek pedig a felajánlásoknak köszönhetően sportszereket, édesség- és egyetemi ajándékcsomagot vihettek haza az egyetem Rendezvényszervezési- és Alumni Központjának, az Agóra Tudományos Élményközpontnak és a Főnix Rendezvényszervező Kft-nek köszönhetően. A sorsoláshoz Jégcsarnok családi belépőkkel járult hozzá, meglepetésként pedig ingyen belépőket biztosított a vasárnap délutáni DEAC-UTE jégkorong mérkőzésre is.

- A Debreceni Egyetem (DE) számára fontos, hogy családbarát intézményként a hétköznapokban keményen dolgozók együtt tudjanak lenni a szórakozásban, kikapcsolódásban is, amelynek egyik kiemelkedő programja a DEMEK és a Lelkierő Egyesület által már évek óta megrendezett Családi Jégkarnevál – fogalmazott köszöntőjében Bartha Elek.

 

 

A DE oktatási rektorhelyettese a jeges sportokra utalva kiemelte: van egy csodálatos olimpiai bajnokunk, Li Saoang, aki egyetemünk hallgatója, az ő sikere, eredményei az itt korcsolyázó gyermekeknek is példaként szolgálhatnak. A jégkarnevál keretében a szervezők az Ukrajnából érkezők megsegítésére egyben adományokat is gyűjtöttek, amelyeket a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata által szervezett gyűjtőponthoz juttatnak el.