Elkezdődött az Educatio kiállítás

Húsz egységgel, minden eddiginél nagyobb standdal és delegációval vesz részt a csütörtökön megnyílt Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Debreceni Egyetem. A megnyitón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az egyetemek erősítésének fontosságát hangsúlyozta.

Hibrid formában, azaz a személyes részvétel mellett online közvetítéssel rendezik meg a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban január 13. és 15. között. 

A szakkiállítás megnyitóján Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, hogy korábban soha nem látott összeget fordítanak a felsőoktatásra: tavaly a GDP 1,3 százalékét költötték az egyetemekre, 2022-ben pedig – a több mint ezermilliárd forint fejlesztési forrást is beleértve – ez az arány 1,9 százalék lesz, amivel Magyarország a felsőoktatás finanszírozásában az európai éllovasok közé tartozik.



A miniszter „A felsőoktatás jövője - a jövő felsőoktatása” című konferencián tartott előadásában bemutatta a magyar kutatási ökoszisztémát, és szólt az egyetemi rendszer átalakításáról is. 

- A magyar tudás, az innováció, a tehetség bázisán a gazdaság és a közszolgáltatások igényeire nyitott, a vállalatokkal szorosabban és hatékonyabban együttműködő egyetemek létrejötte a cél – mondta a miniszter.

A Debreceni Egyetem a korábbiaknál háromszor nagyobb, 156 négyzetméteres standdal jelent meg a szakkiállításon, és ebben az évben már 65 fős delegáció képviseli a Debreceni Egyetemet.

Nagy Péter, a DE Hallgatói Önkormányzatának (DEHÖK) elnökhelyettese a hirek.unideb.hu-nak elmondta: a Debreceni Egyetem mind a 14 kara, a Tanárképzési Központ, a DE Tehetséggondozó Programja, a DEAC és a Sporttudományi Koordinációs Központ képviselteti magát, valamint a külföldi ösztöndíjprogramok is bemutatkoznak a szakkiállításon.

- Idén már a DE összesen húsz egységével találkozhatnak a látogatók. Egy olyan, a Debreceni Egyetemhez kapcsolódó kvízzel készültünk, amivel azt vizsgáljuk, hogy a fiatalok mi alapján választanak, milyen motivációs tényezőket vesznek figyelembe az egyetem megjelölésekor a felvételi során. Az érdeklődőknek olyan termékeket osztunk, amiken a DE logója szerepel, így például tollakat, mappákat, ásványvizet, tesizsákot kaphatnak tőlünk, valamint a karok saját kiadványaival és specifikus reklámanyagaival népszerűsítjük az intézményt. Az egyetemi standnál a DE Hallgatói Önkormányzatának tagjai dolgoznak, a továbbtanulási lehetőségekről, szakokról, felvételi követelményekről, a kollégiumok felszereltségéről, infrastruktúráról, a lakhatási költségekről, sportolási, sporttudományi kutatási lehetőségekről és a tehetséggondozásról adnak tájékoztatást – sorolta a DEHÖK elnökhelyettese.

A nemzetközi szakkiállításon a felsőoktatási újításokról, módszerekről értesülhetnek a továbbtanulás előtt álló diákok, pedagógusok, intézményvezetők, akik az előadások és a standokon elérhető információk segítségével átfogó képet kaphatnak a magyar felsőoktatás jövőjéről.