Gyógyszerekkel segíteni másokon

A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán tovább tanulók a képzés során olyan tudás birtokába jutnak, amellyel a hazai gyógyszerészet minden területén sikeresek lehetnek, de akár külföldön is megállhatják a helyüket.

A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara (GYTK) osztatlan, ötéves gyógyszerész képzést folytat. Náluk felvételi követelmény az emelt szintű biológia és kémia/fizika érettségi teljesítése, a ponthatár 380 pont fölött van.

– Olyan középiskolások jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek a természettudományos, az egészségtudományi pálya iránt, akik felelősséget éreznek embertársaik iránt, akik segíteni szeretnének másokon, és egy olyan hivatást gyakorolni, amelynek középpontjában a beteg ember számára nyújtott tanácsadás, segítség áll. Ennek helye lehet akár egy közforgalmú gyógyszertár, egy kórház, akár a gyógyszerfejlesztés bármely területe a gyógyszeriparon belül – fogalmazott Vecsernyés Miklós, a GYTK dékánja.

Elmondta: minden évben átlagosan több mint 350-en jelentkeznek hozzájuk. A felvettek száma 65 és 78 fő között ingadozik, akiknek döntő többsége állami ösztöndíjjal kezdi meg tanulmányait. A végzetteket különböző szakgyógyszerész képzésekre várják.  

– A GYTK minden tanszéke jól felszerelt kutatói és hallgatói laborokkal rendelkezik, amelyek közül kiemelném a Gyógyszertechnológiai Tanszék középüzemi tanlaborját, mely lehetővé teszi hallgatóinknak az ipari gyógyszergyártási folyamatok megismerését – ismertette a dékán.  

Kifejtette: a DE GYTK-n sok, saját nevelésű tanítványuk dolgozik oktatóként. Dolgozóik kutatási eredményeiket rendszeresen publikálják nemzetközi folyóiratokban. 

Különösen szoros a kapcsolatuk a TEVA Gyógyszergyár Zrt-vel, ahol kihelyezett tanszékük is működik, illetve több tárgy oktatásában is együttműködnek.

– Bármely gyógyszeripari szereplőnél szívesen látják hallgatóinkat hosszabb, rövidebb szakmai gyakorlatokra. Közforgalmú vagy klinikai gyógyszertárban is el lehet tölteni a kötelező szakmai gyakorlatot– fejtette ki Vecsernyés Miklós.  

 

A GYTK intézetei, tanszékei modernek, korszerű eszközökkel, gépekkel felszereltek. Az előadásokra, gyakorlatokra nem kell sokat utazni, ezek helyszínei egymástól néhány percre találhatók, sokszor ugyanabban az épületben, így kényelmesen oda lehet érni mindenhová. Lehetőség van a Tudományos Diákköri munkába való bekapcsolódásra is.

Mivel a Debreceni Egyetem egy tudományegyetem, így a más itteni szakra jelentkező barátokkal lehet közös kollégiumi szobára pályázni, közös albérletet választani. Jók a szórakozási lehetőségek is.  

A DE GYTK dékánja hangsúlyozta: a gyógyszerészi hivatás nagyon sokszínű és szerteágazó. Gyógyszerész diplomával el lehet helyezkedni például közforgalmú gyógyszertárakban, ahol a gyógyszerészek az orvos által vényre rendelt gyógyszerekkel látják el a betegeket, illetve vény nélkül kapható készítményekkel tudnak segíteni. Tanácsokat adnak a patikába érkező betegeknek, valamint gyógyszertárban készülő gyógyszereket (magisztrális készítményeket) állítanak elő. A kórházakban klinikai gyógyszerészként, közvetlenül segíthetik az osztályokon dolgozó orvosok munkáját, egyedi infúziókat készítenek, vagy gyógyszerkísérletekben segédkezhetnek. Emellett az iparban dolgozó gyógyszerészek a gyógyszergyártás folyamatának bármely szakaszába bekapcsolódhatnak, különböző területen helyezkedhetnek el: foglalkozhatnak gyógyszerek törzskönyvezésével, minőségbiztosítással, kutatás-fejlesztéssel, gyártási folyamatokban vesznek részt, felügyelik azt, illetve a marketingben is részt vehetnek, mint gyógyszerismertetők (látogatók). Továbbá egyetemek és más kutatás-fejlesztéssel, analitikával foglalkozó nem gyógyszeripari cégek is szívesen fogadják a gyógyszerész diplomával rendelkezőket. Vagyis minden a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán végzett hallgató el tud helyezkedni – fűzte hozzá Vecsernyés Miklós.