Fennállása legjobb eredményét érte el a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2023-ban

Fennállása legjobb eredményét érte el a Debreceni Vagyonkezelő Zrt 2023-ban, amelynek számviteli beszámolóját a holnapi közgyűlési ülésen tárgyalja a város képviselő testülete. Az eredmények bemutatásáról 2024. május 22-én tartott sajtótájékoztatót Papp László polgármester és Kocsik- Marossy Virág a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

Papp László polgármester előzetesen elmondta, hogy egy város életében a három legfontosabb fogalom, amely meghatározó, az a fejlődés, a stabilitás és a biztonság. Ahhoz, hogy ezek a feltételek teljesüljenek, rendkívül fontos, hogy a város gazdasága a lehető legtöbbet tudja nyújtani. Debrecen ebből a szempontból tíz év alatt, egyedülálló és történelmi eredményeket ért el. Ehhez szükség volt egyrészről a stabil költségvetésre, amely 2014 óta négyszeresére nőtt, valamint a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. munkájára, amely az önkormányzati kör működése mellett piaci viszonyok között tud működni.  

Csütörtöki ülésén tárgyalja a városi képviselő-testület a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2023. évi számviteli beszámolóját. Az előterjesztésből kiderül, hogy eddigi legsikeresebb évét zárta tavaly a holding. A holdingközpont Debreceni Vagyonkezelő Zrt. adózás előtti eredménye 2023. évben kimagasló, 4,761 milliárd forint volt, melyet 3,091 milliárd forint üzemi eredményből és 1,670 milliárd forint pénzügyi eredményből ért el. 

A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. pénzügyi eredménye főként a társaságai által megfizetett osztalékból származik. 2023. évben megfizetett osztalék összege 1.964.748,-eFt, melyet a Holding tagvállalatai és kapcsolt vállalkozásai 2022. évi eredményük után utaltak.

Kapcsolt vállalkozástól összesen: 1.446.675,- eFt

  • Cívis Ház Zrt. 756.620,- eFt
  • Debreceni Hőszolgáltató Zrt. 363.906,- eFt
  • DV Parking Kft. 258.187,- eFt
  • DV Info Kft. 61.164,- eFt
  • Debreceni Ipari Centrum 6.798,-eFT

Az A.K.S.D. Kft.-től: 518.073,- eFt

A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. a vállalatcsoport irányítása mellett jelentős ingatlangazdálkodási tevékenységet végez, a Déli, valamint az Északi Gazdasági Övezet területén történő ingatlan értékesítésekből 2023. évben 5.439.399,- eFt bevételt számolt el. 

Az ingatlan értékesítésekből származó árbevétel is fontos szerepet játszik abban, hogy a gazdasági válság és a drasztikusan megemelkedő energia árak mellett a vállalatcsoport garantálni tudta a közösségi közlekedés folyamatos működtetését, a munkavállalók megtartását. A cégcsoport átlagos 14,6%-os béremelést is végre tudott hajtani a 2023-as pénzügyi évben, ami összességében 1,6 Mrd Ft költséget jelentett.

A vállalatcsoport egészének gazdasági teljesítményéről, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és leányvállalatai összevont (konszolidált) beszámolója ad átfogó képet. A vállalatcsoport 2002-től kezdődően készít konszolidált beszámolót, a konszolidációs kör a 2023. évben nem változott.

Az összevont konszolidált beszámoló 2023. évi mérlegfőösszege 116,865 milliárd forint. A mérlegfőösszeg közel 10 milliárd forinttal meghaladja az előző évit, amelyből kiemelendő, hogy 4,046 milliárd forint az eredményes gazdálkodásból származó saját tőke növekmény.

A vállalatcsoport konszolidált, korrigált adózott eredménye 4,545 milliárd forint. Ez a vállalatcsoport eddigi legnagyobb eredménye. 

A holding 11 leányvállalata közül kiemelkedik a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. 948 millió forint, a Cívis Ház Zrt. 1,132 milliárd forint és a DV Parking Kft. 414 millió forint adózás előtti eredménye.

Debreceni Vízmű Zrt.

Fontos megjegyezni, hogy a Debreceni Vízmű Zrt. 2023-as adózás előtti terve közel -2,962 Mrd Ft veszteség volt, ennek ellenére pozitívan, 46 M Ft adózás előtti eredménnyel zárta az évet. Az eredmény elérésében fontos jelentőségű volt az 1,812 Mrd Ft állami támogatás, amit a megemelkedett energia költségek fedezésére kapott a közmű cégünk. Emellett a Vízmű Zrt. további 1,1 Mrd Ft-tal tudta javítani az eredményét a kiváló gazdálkodásával. 

Energiaköltség

A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai 2023. évi energia költsége 5 Mrd Ft volt, jelentősen meghaladta az előző évek energia ráfordításait.

Sikeres banki pályázat

A kedvezőtlenül alakuló banki kamatok csökkentése érdekében a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. sikeres banki pályázatott bonyolított le, ami további költségmegtakarítást eredményezett nemcsak a 2023-as pénzügyi évre, hanem a szerződés lejártáig, 2026 év végéig. 

Bevételek

Holding szinten az értékesítés konszolidált nettó árbevétele 2023-ban 42,281 milliárd forint, amely 441 millió forinttal magasabb az előző évinél.

Az egyéb bevételek 34,639 milliárd forint összege közel 5 milliárd forinttal volt több az előző évinél.

Ráfordítások

A ráfordítások összegei szintén emelkedtek, amelyek közül kiemelkednek az anyagjellegű ráfordítások (1,418 milliárd forinttal volt több a 2022. évinél).

Beruházások

A 2023. évi beruházások a cégcsoportban közel 5 Mrd forint értékben valósultak meg, melyből 2,5 Mrd forint volt saját forrás, amelyhez 756 millió forint önkormányzati forrás társult. Az egyéb források összege 1,754 milliárd forint. A vállalatcsoport 2023-as évi beruházásaiból kiemelkedik:

  • A Debreceni Vízmű Zrt. a vízszolgáltatás, a szennyvízelvezetés-, tisztítás üzembiztonságát, a szolgáltatások színvonalának emelését és a vízminőség javítását szolgáló fejlesztéseket helyezte előtérbe.
  • A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. beruházásainak fő elemei az újabb társasházak, közületi fogyasztók, intézmények, irodaházak távhőszolgáltatásba történő bekapcsolása volt.
  • Az Aquaticum Debrecen Kft. esetében döntően a megfelelő üzembiztonság, a magas színvonalú szolgáltatások, valamint költségmegtakarítások érdekében megvalósuló főként energetikai beruházások történtek. 
  • A Cívis Ház Zrt. főként energetikai célú beruházások (ledesítés) mellett, a kezelési körbe tartozó egyes épületek műszaki állapotának javításait, valamint iroda kialakítási munkálatait végezte el.
  • A DKV Zrt. a legjelentősebb beruházása az 1-es villamos vonal pályaszakaszainak síncseréi voltak, illetve folytatódott a buszflotta megújítása. 12 db elektromos autóbuszt is vásárolt a DKV, amely részben támogatásból, részben önerőből lett finanszírozva.

A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. által irányított vállalatcsoport 2023. évi likviditási helyzete, pénzügyi mutatói az előzetes várakozásokhoz képest kedvezőbben alakultak, a vállalatcsoport összesített likviditása 4,5 Mrd forinttal volt kedvezőbb a tervezettnél.

Kocsik-Marossy Virág a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Válságálló rendszert alkot a város és a holding, nagyon sok mindent kibírtunk együtt. A gazdaságfejlesztés kihívás, de a fejlődés irányában vagyunk.”