OBH-elnök: minőségi törvénykezés folyik Debrecenben

Megalapozott, időszerű, minőségi törvénykezés folyik a Debreceni Ítélőtáblán (DÍT) és a Debreceni Törvényszéken - jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a két szervezet összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón kedden.

Senyei György azt mondta, Budapest után Debrecenben a legmagasabb a bírásági dolgozók száma, és a két bírói szervezet munkáját "a jó felső kategóriájába" sorolta.
Országos tendenciaként említette, hogy az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent a bíróságokra érkezett ügyek száma, a Debreceni törvényszékre 11,2 százalékkal érdekezett kevesebb új ügy 2022-ben, mint egy évvel korábban, az ítélőtáblára pedig 5,1 százalékkal.


Az ügyforgalom másik két mérőszáma is jól alakult tavaly Debrecenben: a törvényszéken 60 427 ügyet zártak le, miközben 60 351 új ügy érkezett, vagyis a folyamatban lévő ügyek száma egy százalékkal csökkent - ismertette az OBH elnöke, hozzátéve, hogy a táblabíróságon 4,9 százalékkal nőtt a befejezett ügyek száma, míg a folyamatban lévők 39,8 százalékkal, 254-ről 153-ra mérséklődött.


Senyei György kitért arra is, hogy a 2020-ban bevezetett központi intézkedések eredményeként 2022-re országosan 43,3 százalékkal csökkent a két éven túli, elhúzódó peres ügyek száma.
Ebben az időszakban a Debreceni Törvényszék 24 százalékkal csökkentette az ilyen ügyeket, s az összes ügy mindössze 2,3 százaléka tart két évnél tovább, ami lényegesen jobb arány az országos 5,4 százaléknál - magyarázta az OBH elnöke.


Elismerően szólt arról is, hogy a Debreceni Ítélőtáblát ez nem érinti, 2022 végén mindössze egyetlen ügyük volt, amely hat hónapnál tovább tartott.
Senyei György kiemelte, hogy az elsőfokú ügydöntő határozatok jogerőre emelkedése (a törvényszéknél 90 százalék, a hozzá tartozó járásbíróságokon 94,1 százalék) meghaladja az országos átlagot. Megjegyezte: a debreceni Törvényszéknél az elmúlt két évben nem volt olyan határozat, amelyet hatályon kívül kellett volna helyezni.


Az OBH elnöke végül kitért arra, hogy tavaly  a törvényszéken 130 millió, az ítélőtáblán 10 millió forintot fordítottak fejlesztésekre, miközben felértékelődtek a digitális megoldások. Utóbbira példaként említette: 2022-ben a törvényszéken 904, a táblabíróságon 30 távmeghallgatást tartottak.
Szilágyiné Karsai Andrea, a Debreceni Ítélőtábla elnöke kiegyensúlyozottnak és hatékonynak nevezte a tavalyi ítélkezést. Elmondta: a debreceni a legnagyobb ügyfélforgalmú vidéki ítélőtábla, részesedése különösen jelentős a büntető ügyszakban, ahol meghaladja a 31 százalékot.


Tavaly 1663 ügy érkezett a bíróságra, és a korábbi ügyhátralékot ledolgozva 1764 ügyet fejeztek be - tette hozzá, megjegyezve, hogy büntető ügyszakban a perek 97,7 százaléka, a polgári perek 95,8 százaléka, a munkaügyi perek 84,1 százaléka hat hónapon belül befejeződik, de ezen belül is az ügyek több mint felét három hónapon belül elbírálják. Éven túli ügy a debreceni Ítélőtáblán nem volt - jegyezte meg az elnök.
Kahler Ilona Márta, a Debreceni Törvényszék elnöke kiemelte: a járásbíróságokon a büntető peres ügyek 75,9 százaléka egy éven belül befejeződött, ebből 64,71 százalék jogerősen. A fellebbezett büntető ügyek 43,9 százalékát egy az egyben helybenhagyta a másodfokú bíróság, és csupán az ügyek 1,8 százalékát helyezte hatályon kívül.
   

A beérkező ügyek közül továbbra is szabálysértési ügy volt a legtöbb: 2022-ben 18 609-et iktattak, amely az azt megelőző évhez képest (26 407) jelentős csökkenést mutat. Az adatok hátterében az látszik, hogy a szabálysértési peres ügyek száma nőtt (2021-ben 2151, 2022-ben 2436), miközben a nemperes szabálysértési ügyek száma jelentősen csökkent (2021-ben 24 256, 2022-ben 16 173) - ismertette a törvényszéki elnök.