"SEMMI SEM TART ÖRÖKKÉ…"

Papp Imre Mityó (1951- 2021) (Gemini együttes)

... Úgy írok Neked Drága Mityó, hogy megfáradt, gyönge tested több mint három hónapja már az Égi Csillagok Zenekarának csodás, elismert Tagjai közt lel nyugalomra, s új erőt, hitet merítesz soha nem múló tehetségedből. Sokan hisszük, hogy rajongóid imáiból, szeretetéből megnyugvást nyersz végre, ott fent, ahol egyszer majd újra találkozunk.

A vándorlásod a hosszú, nehéz utadon, idén 2021. márciusban 16-án örökre véget ért.

 

Hittel nézünk elébe annak, hogy egy méltóbb, szebb, békésebb vándorútra indulsz most, ahol végre Önmagadra találsz. Sokkal szebb, színesebb fényedben tündökölhetsz, s méltóbb módon, mint azt tehetted Földi életed során. 

Fénykorodban, a népszerű Gemini együttes frontembere (1971-1981), énekese, billentyűse, zeneszerzője-, szövegírója voltál, a hazai zenei élet egyik legtehetségesebb művésze. Nem mellesleg a női szíveket rabul ejtő, elérhetetlennek tűnő férfi ideája a különleges, és igényes hangszíneddel, énekhangoddal, szerény és nyugodt, s vonzó lényeddel. A szerény, szeretetteljes, becsületes neveltetésed megahatározta egész életedet, személyiségedet. A csöndes szóban hittél mindig, nem éltél harsány, nagyvilági életet.

Annyian tiszteltek, rajongtak érted, és a zenekarodért, a hangodért, a művészetedért, a „Mityó jelenségért”, s még sem kaptad meg a méltó elismerésedet a magyar zenei világban. Nem tudtál "helyezkedni". Önmagadhoz, ki nem mondott elveidhez, hitvallásodhoz mindig hű maradtál. Az az egyszerű, de zseniális srác, fiatal zenész, akire nagyon korán felfigyeltek a magyar pop/rock zenekarok frontemberei, de sokan talán riválist láttak benned. A zene volt a mindened. Sosem elégedetlenkedtél. Talán a tehetségedre sem úgy tekintettél, mint a rajongók tízezrei, százezrei. Nem gyűjtöttél vagyont, és érdek barátokat. Sosem voltál gazdag. Autód sem volt soha. ( Erről az életérzésről szól az egyik dalod.) Nem bántad. A lelked azonban gazdag, szépséges, és tiszta volt.

 Kevesen tudták Rólad, hogy a kottaolvasást-, és írást magadtól, autodidakta módon tanultad meg gyermekkorodban, mint a többféle billentyűs, pengetős hangszeres -, s a hegedűn való csodás és pontos játékot, csakúgy, mint a dobolást. A Te magas "C" énekhangodat soha, de soha senki nem tudta túlszárnyalni, pedig senki nem tanította az éneklés technikáját, noha a családodban többen is közel álltak a zenei élethez. Kisfiúként olykor Márta nővéreddel elmentetek az Operába, ahol fiatal édesanyád énekelt egy ideig.

A nagymád kedves barátnői, a Téged csodáló hölgyek, egyre csak azt mondogatták: „Milyen szép, és tehetséges kisfiú ez a „Mityóka gyerek”. A becenév rajtad maradt, ami ellen soha nem tiltakoztál. Így váltál aztán a zenekarokban is ismertté: Papp Imre Mityó. 

A Nagymamád áldás volt az életedben, aki csodás szeretetben felnevelt, s lelkész unokatestvéred is melletted állt, rájuk mindig számíthattál. Az első billentyűs hangszeredet is a Mamádtól kaptad. Emlékszel? Nagyon vágytál rá. S ő egy napon, míg aludtál, óvatosan melléd tette a hangszert. Azt hitted, amikor felébredtél, hogy még álmodsz. Látom a gyönyörű arcodat. (Később, néhány szépséges, gyerekkori fotódat meg is mutattál.)

A zenélés töltötte ki az életedet, nem a grund a srácokkal. Igaz, túlmozgásos fiúcska voltál, így a nagymamád a sportot mindenkor beiktatta az életedbe, majd később Te is követted e kellemes hagyományt. 

A középiskolai tanulmányaidat csöppet háttérbe szorítottad a zenélés miatt, de bármibe kezdtél, becsülettel helytálltál. 

 

Tudod, nem egyszerű ezt elfogadni, hogy elmentél. Annyian szeretnek ma is, és ha csak sejtenéd, milyen sokan hallgatják újra és újra korábbi, népszerű dalaidat, a Gemini dalokat, tudom, hogy nagyon boldog lennél. Szerényen mosolyognál. A mosolyod, nagyon szerettem a „Mityó mosolyt”.

Bárkivel beszéltem az elmúlt három hónapban szeretett barátaid, zenésztársaid, rajongóid közül, mindenki csak méltatott, s végtelen fájdalmát fejezte ki a szomorúra sikeredett későbbi életed miatt, ami idő előtt betegágyhoz kötött. Méltóbb sorsot érdemeltél volna. Ezt mind tudtuk nagyon régen. Féltettünk. Okkal. Segíteni senki nem tudott. Nem találtak Rád. Aztán már késő volt.

A csodás tíz esztendő a Gemini együttesben, a lelkes közönséged, a fellépések sokasága, a Citadella, a Budai Ifjúsági Park, a különböző klubok, a Kisstadion, a külföldi és hazai turnék, a siker, s hogy boldoggá tehettél másokat, ez adott erőt. 

Magadat sajnos háttérbe szorítottad, majd mások is ezt tették Veled. Túl jóhiszemű voltál, amit túl sokan ki is használtak. Nem volt mindenki jó ember, akit annak hittél. Utolsó "zenekarod" - Mityó G. B. - a neveddel visszaélve, a lényedből, a hangodból, a zseniális tehetségedből élt, és kapaszkodott a kocsmai zenélésük szintjén legalább tizenöt éven át, akkor is, amikor nagyon betegen kórházban feküdtél. Becsaptak. Rombolták a már viseltes egészségi állapotodat. Nem vetted észre, mert a jót hitted mindig.

Nem tudtál jól, önmagadhoz hűen élni ezek közt az emberek közt, hiszen nem is lehetett. Sodródtál.

 Nem találtad a kivezető utadat? Ki tudja? Nem volt elég hited, vagy nem tudtad a sok-sok csalódást feldolgozni, ami a magánéletedben ért? Vagy épp a mázsás súlyú, mégis kellemes, korai népszerűséget? Lehet, nem jó utakon haladtál, s csak későn döbbentél rá, hogy zsákutcába értél. Mindig azok az átkozott zsákutcák, Drága Mityó! S ezt nem szemrehányásképpen mondom. Hogyan is tehetném. Sokan mondják, a sikeredhez nem kellett külső támogatás. Te voltál a saját sikered varázslója a végtelen tehetségeddel, szerénységeddel, senki máséhoz nem hasonlítható tiszta, egyéni énekhangoddal, zenei műveltségeddel, ragyogóan kellemes személyiségeddel, szerelmetes hangszíneddel. Különös áldást kaptál a Jóistentől "Drága Szerelemgyerek" életed kisebb hányadában.) 

Éltél is, élvezted az életet, a népszerűséget fiatalabb korodban. Tudjuk, szeretted, ahogyan imádtak a nők, a rajongók, de nem tudtál igazán mit "kezdeni" ezzel sem, hiszen ki tanított volna meg erre tiniként, ifjúként? Akik jól ismernek Téged, tudják, hogy mire gondolok. 

 

Mehettél volna külföldre, Amerikába. Hívtak, vártak, elismertek volna. A Bee Gees együttes népszerű dalait úgy énekelted, hogy sokan azt hitték, nem is a Te előadásodban szólalnak meg a csodás dalok. S még 18 éves sem voltál. Valóban őstehetségként tekintettek Rád a tisztelőid. Maradtál itthon. A  Gemini együttesben megélt tíz esztendő e tekintetben Téged igazolt. 

A későbbi választásaid úgy a zenei, mint a magánéletedben, javarészt tévedésnek számítottak sajnos. Mintha fogságban tartottak volna a hozzád méltatlan kocsmai zenészek, egy-két magánéleti csalódás roppant nehéz súlya, sajnos mind a zsákutcáidba, és a betegségeidhez vezettek. 

Így a régi, tehetséges Barátaid, az ex  Gemini együttes egykori népszerű tagjai sem értek már el, mintha nyomod veszett volna az „új”, de fájdalmasan nehéz életedben. 

Majd 2001. március 9-én utoljára, a teltházas Jótékonysági Koncerten, a Budapest Kongresszusi Központban, hatalmas sikerrel, újra összeállt a Gemini együttes, de soha többé utána. 

Ott találkoztunk utoljára, de már nem emlékezhettél rám. Tudom. 

Éreztem, hogy mennyire sokat készültél a barátaiddal, zenésztársaiddal a nívós jótékonysági koncertre. Nem szerettél fodrászhoz járni, akkoriban már különösen nem, de a szervezőknek sikerült oda is elvinniük. Sőt az egyik üzletben tetőtől talpig új ruhába öltöztettek. Megadtad magad. Remekül néztél ki. Imádott a közönséged akkor is. 

 

E nekrológban, amiben Rád emlékezem, boldogsággal írom le, hogy mi már korábban is találkoztunk. A kétszer teltházas debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban, ahol tombolt a közönségetek, s veletek énekelték a dallamos, igényes Gemini dalokat. Akkor ismerkedtünk meg. Azt hittem álom, ami történik. Te, az idea, a lányok, a nők rajongott reménytelen szerelme, mellém léptél a büfében.  Én pedig az akkor még, lelkes gimnazistarajongód, aki csak a gimnáziumi újságban mert írni Rólad, és a Gemini együttesről, meg sem tudtam szólalni, és mozdulni. Álom volt, azt hittem. Ott álltál, és köszöntél, bemutatkoztál, s megkérdezted, kérek-e egy bambit. Igen, bambit. Eszedbe sem jutott alkohollal kínálni. Persze, hogy kértem azt a „drága” bambit, Tőled.

 Fülig szerelmes voltam beléd én is, mint annyian. Nem értettem, miért épp engem szólítottál meg. Azt mondtad: a derékig érő gesztenyebarna hajamra, a barna szemeimre, a mosolyomra figyeltél fel először, s hogy egyedül álldogáltam. Nem is sejtettem, hogy ez elég ahhoz, hogy az imádott Mityót megismerjem.  Később a hasonló gondolkodásunk, a közös értékrendünk, a türelmünk, a derű, a figyelmesség, a zene imádata, a fiatalos lendület adta azt, ami éltette a barátságunkat, később a szépséges kapcsolatunkat.  

Rendre eszembe jutott az összes, titkos szerelmes levél, melyek otthon, a fiókom mélyén lapultak évek óta, mert azt senki nem találhatta volna meg. Neked írtam. Sokan tettük ezt akkoriban. Akkor azt mondtad: "Kicsilány", ezt mind nekem írtad?"- ragyogott a kellemes hangod, a gyönyörű szemed. A szívem pedig majd kiesett. Nem titkoltam, s Te is tudtad, hogy a köztünk lévő korkülönbség, a szülői szigor egy ideig határokat szabott. Meg sem mertem kérdezni, hogy amikor nem egy városban voltunk, vajon másoktól is kaptál szerelmes leveleket? Van valaki, aki kedves számodra Budapesten? Messze álltam a Téged, illetve a fellépéseiteket övező manöken nőktől, hölgyektől, nem az én világom volt. S lám, milyen hálás voltál érte. S hogy valójában mi történt egy idő után, amikor egyre kevesebbet találkoztunk, nem forszíroztam, mert sejtettem. Fájt, de megértettem. Semmi mást nem tehettem. Csoda volt minden perc Veled, s ebből tápláltam a lelkemet. 

Aztán igazából felnőttem, családom lett, ezt már nem tudhattad, Te pedig 1981 után, végleg messze mentél azon a bizonyos, küzdelmes vándorúton. Tudod, mi a furcsa? Most, hogy elmentél, most nem tudlak elengedni. A régi emlékek kísérnek, pedig nem lenne szabad, tudom. Megérted Mityó?

Talán, mert soha életemben nem találkoztam, azóta sem, olyan érzékeny, tiszta lelkű, értő-, érző, udvarias, szerény férfival, amilyen Te voltál.

Otthonról hoztad e nemes jellemet. A magánéletedet sem szeretted kitárni idegenek előtt. Így hát, boldog lehetek, hogy velem ennek részleteit is megosztottad, bíztál bennem. Gazdagabb lettem általad.

Biztos már erre sem emlékeznél. A betegségeid súlyossága, sajnos.

 

A legtöbben ma sem tudják, hogy 54 éves korodtól öregek házában éltél koldusszegényen, mivel egyesek nincstelenné tettek, a jogdíjadról lemondattak, s Te ezt hagytad, mondván, nincs Neked szükséged pénzre. Szerény nyugdíjadért kaptál ételt, ágyat, fedelet a fejed fölé, s míg egészséged engedte, olykor zenéltél is az öregek otthonában. Méltósággal viselted a sorsodat. 

 

Sírni tudnék Mityó! Miért kellett ennek így lennie? Felfoghatatlan. 

Majd később, lelkész rokonod segített rajtad hatalmas áldással, és egy négyágyas szobában elhelyezett az alapítványi menhelyen, immár egy másik öregek házában, aminek ő a volt a vezetője. Ez volt az élettered. Egy vaságy, egy kis asztal szekrénnyel, s a váltóruháid, néhány személyes holmid. Volt ott egy kölcsön, cuki fekete cicád. Ő lett a Barátod. Ennyi maradt az életedből. 

A Gemini együttes korábbi tagjai, s néhány szerelmed, meglátogattak, de már nem ismerted meg őket. Talán néhány szép emlék felderengett a múltból, de már nem a régi Mityó nézett vissza rájuk.

A Sors kegyetlensége, hogy egyéb, küzdelmes betegségeid mellett, az Alzheimer-kórt is Rád pakolta a tragikus végű életed, mintha nem szenvedtél volna már eleget addig is. Nincs igazság Drága Mityó, ezt régen tudjuk. Jót érdemeltél volna, csakis jót, hiszen magad is áldás voltál ezen a Földön. 

Az erőd, a tested, az emlékezeted, a hited, az egészséged egyre csak fogyott, majd végleg elhagyott. Örökre elmentél.

 

 

Az idő múlásával igazolódott minden mélyebb jelentésű, szomorú fájdalmat üzenő dalod értelme, megélt érzése, a keserű lemondás, a csalódás, s persze a vidámabb szerzemények abban a csodás hangszínben, amit soha, senki nem tudott még csak utánozni sem Mityó! Soha nem is fog.

 

(Ne felejts el emlékezni arra, Semmi sem tart örökké, Néked csak egy idegen, Vándorlás a hosszú úton, Trojkadal, Azon a szombat éjszakán, Lívia, Az örök nyár dala, Emlékbolt, Ez a dal lesz az üzenet, Énekelj, Félek, Holnaptól nem szeretlek, Hogyha újból gyerek lehetnék, Ments meg engem, Régen még szerettél, Téged vártalak akkor is, Hajnalodik, Mosolyogj, ha elém állsz.…., hosszan sorolhatnák a népszerű Gemini dalokat, mintahogyan remek szerző-, zenésztársaid nevét: Várszegi Gábor, Markó András, Bardóczi Gyula, Rusznák Iván, Heilig Gábor, Kékes Zoltán, Szabó György Balázs, Baranszky László, és mások, akiknek köszönhetjük a szerethető, igényes, tartalmas, dallamos Gemini slágereket. Zseniális zenészek maradnak örökké! 

 

Szeretteid, Barátaid, Rajongóid 2021. május 30-án, búcsúztak Tőled Budapesten, Békásmegyer Királyok útja 297. Megbékélés Ház Templomában, ahol Dr. Iványi Gábor lelkész rokonod áldásos jóságának, közreműködésének köszönhetően bárki elköszönhetett Tőled, emlékezhetett Rád, egy szál virággal, szép szóval. 

Másnap, az Ikrek havában – Gemini – lettél volna 70 esztendős. 

Nyugodj Békében Drága Mityó! 

Örökké szeretünk. Soha nem feledünk. 

Soha nem feledlek!

 

(Balogh Mária)

 

 

1969-ben a Nivram együttesben játszott Tihanyi Gyulával, Szentgyörgyi Andrással és Rusznák Ivánnal, majd a Volán Tröszt együttesében Batu Andrással, Végvári Ádámmal, Kiss Ernővel és Baranski Lászlóval. Onnen került 1971-ben Rusznákkal, aki 1972-ig volt tag, majd a Gemini együttesben, amelyet 1965-ben Várszegi Gábor alapított.

Eleinte angol–amerikai slágereket játszottak, majd a hetvenes évektől kezdve saját dalokat írtak. Mityó billentyűn játszott, énekese-, zene-, és szövegírója lett az együttesnek. Papp Imre Mityó volt a Gemini együttes frontembere.

 1971- 1981-ig játszott a zenekarban. 

 

1973-ban Koncz Zsuzsával és Orszáczky Miklóssal együtt közreműködtek Bágya András – Huszár Erika A  fekete tó balladája c. rockmusicaljében,^[6] majd az angol Tremeloes együttes előzenekaraként léptek fel a Kisstadionban. 1975-ben elkészült második musicaljük, Holnaptól nem szeretlek címmel. Kovács Katit rádiófelvételeken kísérték, itthon és külföldön egyaránt. A Vígszínházban a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról előadásain az LGT zenekar játszott, később azonban a Gemini együttessel váltották egymást.^[7] Egyetlen nagysikerű nagylemezük 1976-ban jelent meg. 

S több bakelit kislemezzel ajándékozták meg rajongóikat.

Szerzeményeiből

• Vándorlás a hosszú úton (Gemini)
• Néked csak egy idegen ember (Gemini)
• A repülő zenekar (Gemini)
• Ne felejts el emlékezni arra….(Gemini)
• Trojka-dal (Gemini)
• Légy enyém… százszor (Gemini)
• Ha eladod a szíved… (Gemini)
• Azon a szombat éjszakán… (Gemini)
• Ez a dal lesz az üzenet (Gemini)
• Csavargóének (Gemini)
• Téged várlak én akkor is (Gemini)
• Lívia (Gemini)
• Labda (Gemini)
• Egyedül vagyok (Gemini)
• Számos hazai előadó, énekes kísérő együttese volt a Gemini, Papp Imre Mityó egyéni, kellemes hangszínével, tiszta énekével maga is kísérte művész társait. Erről sajnos kevesen tesznek említést. 
• (Zalatnai Sarolta: Hosszú forró nyár….)