13 hónapos év

Tizenkettő helyett tizenhárom hónapból álló évekkel forgatnák fel az életünket

Elsőre furcsa elképzelésnek tűnik, pedig a 20. század első felében komoly nemzetközi mozgalom dolgozott a 13 hónapos rendszer bevezetésén. A rendszer legnagyobb előnye pont az egyszerűsége lett volna. Nem léteztek volna 28, 30 és 31 napos hónapok, minden hónap négy teljes hétből állt volna, és ugyanaz a dátum minden évben ugyanarra a hétköznapra esett volna. A 13 hónapos év legismertebb változata a nemzetközi rögzített naptár lett. A rendszert Moses B. Cotsworth brit naptárreformer dolgozta ki, és 1902-ben mutatta be. Az alapötlete rendkívül egyszerű volt: 13 hónap × 28 nap = 364 napos év. Vagyis minden hónap pontosan 28 napból, azon belül pedig négy teljes hétből állt volna. Az év így 364 napos lett volna, vagyis egy nappal rövidebb a megszokott 365 napos évnél. Ezt az egy napot egy különleges, év végi ünnepnappal egészítették volna ki. A „Year Day” néven emlegetett nap nem tartozott volna egyik hónaphoz vagy héthez sem. Szökőévben egy további napot is be kellett volna iktatni. A rendszer megtartotta volna a Gergely-naptár szökőéves szabályát, miszerint négyévente szökőév következik. A plusz szökőnapot június végére helyezték volna, így a szökőév 366 napból állt volna. A reform azonban nem egyszerűen hozzáadott volna egy új hónapot a jelenlegi tizenkettőhöz. Az új hónapot június és július közé helyezték volna, és a Sol nevet kapta volna. A név a Napra utalt, az új hónap pedig az év közepére, az északi féltekén a nyári napforduló környékére került volna, miközben a többi hónap megtartotta volna a megszokott elnevezését. A reform végül nem tudta megszerezni azt a nemzetközi támogatást, amelyre a világméretű bevezetéshez szükség lett volna, és a Gergely-naptár maradt a nemzetközi élet meghatározó rendszere.

forrás: index.hu