Tiramisu rekord

Elképesztő rekord született, 440 méter hosszú a triamisu, amiből egy város is jól lakna

Új gasztronómiai rekordot állítottak fel Londonban: a hétvégén elkészítették a világ leghosszabb tiramisuját. Szombaton és vasárnap közel száz olasz szakács gyűlt össze a Chelsea-ben, hogy együtt dolgozhassanak: céljuk az volt, hogy túlszárnyalják a korábbi csúcstartót, a milánói Galbani által felállított 273,5 méteres rekordot, és ettől hosszabb tiramisut készítsenek. A végeredmény minden várakozást felülmúlt. A Guinness Rekordok Könyvének szigorú szabályai szerint a desszertet teljes egészében a kiválasztott helyszínen kellett elkészíteni és összeállítani. Az elképesztő méretű édességhez mintegy 50 ezer darab babapiskótát és több mint 3000 tojást használtak fel. A többórás munka végül meghozta gyümölcsét: a gigantikus tiramisu 440,6 méteres hosszával nemcsak megdöntötte, hanem messze túl is szárnyalta a korábbi rekordot. Az esemény mögött álló Mirko Ricci neve nem ismeretlen a rekordok világában. A szakember már 2017-ben is világrekorder volt, de aztán egy másik olasz csapat 2019-ben elhódította tőle a címet. Most azonban visszaszerezte az elsőséget – ráadásul nem is hazai pályán. Ricci szerint a tiramisu „a leghihetetlenebb desszert, amit Olaszország a világnak adott”, és hangsúlyozta: szándékosan döntöttek úgy, hogy ezúttal az Egyesült Királyságban rendezik meg a rekordkísérletet. Ezzel szerettek volna tisztelegni a britek és a királyi család előtt. A több száz méter hosszú tiramisu tetejét ennek megfelelően egy aranyszínű korona díszítette.

forrás: life.hu