Mamutok az Alföldön

Nemrég még gyapjas mamutokra vadásztak az Alföldön

Az utolsó jégkorszak utolsó stadiálisában (hideg időszakában), 26–19 ezer évvel ezelőtt már eltűntek a Kárpát-medencéből a Neander-völgyi emberek. Pedig nyomaikat, csontmaradványaikat, pattintott kőeszközeiket megtalálták a Bükk hegység több barlangjában is. Legközelebbi emberrokonaink azonban körülbelül 30 ezer évvel ezelőtt (léteznek 34 és 28 ezer éves becslések is) végleg kihaltak. Európában Gibraltár barlangjaiban leltek rá legfiatalabb csontjaikra. Homo sapiens csoportok viszont minden bizonnyal vadásztak már akkoriban a Kárpát-medencében. Őseink 45 ezer évvel ezelőtt tették be a lábukat Európába, ahol szinte biztos, hogy találkoztak Neander-völgyi csoportokkal is, génállományunk 1–4 százaléka ugyanis Neander-völgyi eredetű. Ha visszamehetnénk ebbe a zord jégkorszaki időszakba, akkor jég helyett legelésző gyapjasmamut-, gyapjasorrszarvú-, rénszarvas-, őstulok-, vadló- és bölénycsordákat láthatnánk, amint próbálnak túlélni a hideg, száraz sztyepp-tundra jellegű táj sovány legelőin. Már hömpölygött a Duna, és léteztek a mellékfolyói is, de alacsonyabb volt vízszintjük. Olyan lehetett a Kárpát-medence, mint a mai Szibéria vagy Mongólia egyes területei: kevés csapadék, erős szelek, ritkás növényzet, füves puszták, mamutsztyepp. Korábbi elképzelések szerint a mai őshonos növényfajoknak legfeljebb a negyede-ötöde élhetett akkoriban, a többiek sokkal később telepedtek meg a Kárpát-medencében. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatócsoportjának témát vizsgáló tanulmánya szerint azonban ennél sokkal gazdagabb volt a növényi élővilág. A Kárpát-medence jégkorszaki viszonyaihoz legjobban hasonlító Urál hegység környéki és Mongólia gondosan kiválasztott területeinek vizsgálata során meglepve tapasztalták a magyar kutatók, hogy a sivárnak hitt tájak 100 négyzetméterén akár 90–100 növényfaj is él, ami a még a mai magyarországi természetes gyepekben is rekordmagasnak számít. Kopár egyhangúság helyett gazdagabb fauna jellemezte a jégkorszaki Kárpát-medencét, nyaranta virágszőnyeg boríthatta a földet. És ami a legérdekesebb: növényfajaink több mint 80 százaléka helyben élhette túl a rideg jégkorszakot. Azaz őshonos fajaink többsége nem a jégkorszak végével, tíz–tizenkét ezer éve vagy azután vert gyökeret – ahogy azt korábban gondolták –, hanem már több tíz- vagy százezer, de akár már millió éve is a Kárpát-medencében él – és túlél. 10,7 ezer évvel ezelőtt egy máig tartó, szokatlanul enyhe és stabil éghajlati periódus vette kezdetét, hogy a már 300 ezer éves történetet maga mögött tudó, nomád Homo sapiens letelepedett. Beköszöntött a holocén, a földművelő, állattenyésztő és a felhalmozó emberiség kora, a városokkal együtt a civilizáció, az írással pedig a történelem kora. Húszezer éve még egyméteres tülökkel riogató gyapjas orrszarvú élt a budai Tábor-hegyi-barlangban. De összefuthattunk volna barlangi oroszlánokkal is, sörényük ugyan nem volt, de a ma ismert oroszlánok harmadánál nagyobbak lehettek. A jégkorszak enyhültével aztán elhagyta nemcsak Európát, hanem a bolygót is a fenevad. 10-12 ezer éve ugyanis hirtelen eltűnt minden más nagy testű állat is a Kárpát-medencéből, és nemcsak innen, hanem a világ minden részéről. A jégkorszak végével a legtöbb 1000 kilogrammnál nehezebb növényevő állat (a megafauna) és a 100 kilogrammnál nehezebbek háromnegyede – szinte egyik pillanatról a másikra – váratlanul lelépett a földi élet porondjáról, és kihalt. Aminek nemcsak a hirtelen éghajlatváltozás lehetett az oka, hanem a sokasodó Homo sapiens csoportok felfokozott vadászkedve is. Az enyhüléssel visszafordíthatatlan folyamatok indultak el: végérvényesen belaktuk és leuraltuk a bolygót. Most pedig azon aggódunk, joggal, hogyan tudnánk megmenteni saját magunktól.

forrás: index.hu